Keresés ebben a blogban

Printfriendly

2018. október 7., vasárnap

Semleges szeretet

Semleges szeretet



(Rövid tartalom: ebből a részből megtudhatod, hogy a lelki fájdalmak feldolgozása során, valójában létrehozol a testedben egy negatív életenergia tartalékot, forrást. Minél több fájdalmat dolgozol fel, annál nagyobb lesz a negatív életenergia tűrés szinted, annál nagyobb negatív életenergiát lesz lehetőséged kiegyenlíteni örömmel, pozitív életenergiával, annál nagyobb egyensúlyi, semleges állapotokat érhetsz el, amelyet szeretetként érzékelsz.)

Az emberben vagy egy nagyon finom egyensúlypont, ahol végtelen békét, elégedettséget, nyugalmat, szeretetet, boldogságot érzünk. Oktalanul mosolyogni kezdünk, szelídek vagyunk, együtt érzőek vagyunk, megértőek vagyunk. A középpontunkat a gondolataink határozzák meg, a tudatunk határozza meg. Az idő érzékelése erősen összefügg a középpontunkkal. Észre vehetted életed során, hogy volt olyan időszakod, amikor túl lassan mozgott az óra mutatója, unatkoztál, és volt olyan időszak amikor túl gyorsan pörgött, versenyt futottál vele. Nagyon meglepő élettapasztalat, amikor bekerülsz a középpontodba, és megszűnsz az időt érzékelni. Ez csak akkor történik meg veled, ha megadod magad, ha elfogadod az összes jót, és rosszat ami az életedben történt veled. Az ember által ismert jő és rossz, egy magasabb dimenzióban energia, életenergia, olyan mint az elektromos eszközeinknek a plusz és a mínusz polaritás, vezeték. A középpontod azt jelenti, amikor a két elektromos vezeték egyensúlyban van, és a beléd áramló életenergiák semlegesítik egymást. Ha nincs egyensúly, vastagabb a plusz vezeték, mint a mínusz, akkor pozitívan leszel feszült, izgatott, az öröm végett leszel harsány, kerge, az öröm végett leszel figyelmetlen embertársaiddal. Könnyű felborítani az egyensúlyt a pozitiv oldalra, elég ha megtudod hogy váratlan nagyobb öröm ér. De ha megnyered az ötös lottót, akkor menthetetlenül túl vastag lesz a pozitív vezeték, túl vékony a negatív. Hiába lesz sok pénzed, nem fogsz tudni megnyugodni, izgatott leszel, és nem fogod tudni összpontosítani a figyelmed. Csak olyankor tudsz tudatosan gondolkodni, ha a két erő egyensúlyban van, ha létrejön a semleges energia, amely a gondolatok feldolgozásához szükséges. Amikor nincs egyensúly, olyankor kicsi a figyelmünk, könnyen olyat mondunk, olyat cselekedünk, amivel megbánthatjuk embertársainkat. Sokan megkergülnek, amikor hirtelen nagy öröm éri őket. Az emberben ilyenkor felsőbb rendűbb érzetek jelenek meg, hirtelen elfelejti honnan indult, ki volt ő, hirtelen lekezelően kezd bánni embertársaival. A túl sok pozitiv életenergia, túl sok fény, büszkévé, gőgössé, beképzelté teszi az embert. Gyerekkoromban sokszor beleestem ebbe a hibába, kirándulások előtt egész nap dicsekedtem, karácsonyok után egész nap dicsekedtem, nem vettem észre hogy megbántom a többi gyerekeket, akik nem jutnak el a tengerparthoz, nem kaptak sok ajándékot. Felnőtt koromban sokszor eszembe jutott, amikor a padlón voltam, hogy mennyire figyelmetlen voltam, mennyire harsány voltam a sok öröm között. Amikor az ember a magas lovon ül, olyankor könnyen mondja, hogy az Ő baja, ő tehet róla, könnyen a szarba hagyja embertársait, könnyen elfordítja a fejét ha segítség kell. Amikor a dolgok jól mennek, olyankor boldogok vagyunk, sokat röhögünk, könnyen kigúnyoljuk, kinevessük a másikat. Te egy szerencsétlen vagy, hol vagy te én tőlem, nézd meg mekkora nulla vagy. És büszkén tovább sétálunk. Nincs nyugalmunk, hiába van meg mindenünk, a belső feszültség hajt minket. Nagyon erősen érezzük az időt, úgy érezzük hogy rohan, minél nagyobb a pozitív oldalon az életenergia, és minél kisebb ahhoz képest a negatív vezeték, annál jobban elrohan az idő. Az idő rabjai vagyunk, állandóan rohanunk kell, elkésünk mindenhonnan, soha semmire nincs elég időnk.

Amikor a mérleg fordítva van felborulva, olyankor az idő meg nem akar megmozdulni. Sokat figyeled az órát, de a mutatók csak csigalassúsággal mozognak. Padlón vagy, depressziós vagy, te vagy a világ legszerencsétlenebb embere. Mindenki téged bánt, mindenki beléd rúg, mindenki rosszat akar neked. Túlságosan vastag a negatív életenergia vezeték, és túlságosan vékony a pozitív. Újra nincs egyensúly, picike a semleges energia, picike a figyelmed, és sok benned a feszültség, sok benned a negatív életenergia. Itt se tudsz gondolkodni, itt se tudod összpontosítani a figyelmed. Alsóbb rendűséget érzel, bujkálsz a világban, nem mered felemelni a hangod, nem mersz visszaszólni ha bántanak, elfogadod a megalázott szerepet. Össze vagy zavarodva, és időszakonként konfliktusokba kerülsz, időszakonként összeveszel embertársaiddal, amikor már túl sok negatív energia halmozódott fel benned, és betelt a poharad. Megtámadsz valakit, kiöntöd rá az összes felhalmozódott negatív gondolatod, majd megnyugodsz és napról napra újra felborítod az egyensúlyt.

Én akkor ébredtem tudatra, amikor több éves negatív energiát a végén nem borítottam ki, hanem kiegyenlítettem hirtelen egy hatalmas pozítív vezetékkel. Választásunk van, hogy amikor betelt a pohár, akkor a felhalmozódott negatív életenergiát valamelyik embertársunk nyakába öntjük, kiborulunk, dührohamot kapunk, vagy képesek vagyunk megadni magunkat, elengedni, megbocsájtani, megnyitni egy vastag pozitív életenergia vezetéket, és hirtelen robbanásszerűen kiegyenlítsük, semlegesítjük a két életenergiát. Ettől a robbanástól növekedik a tudat gömbje, ez a robbanás tágítja az emberi tudatot. A tudat, a gömb méretén múlik, hogy mekkora életenergiát vagyunk képesek feldolgozni, mekkora életenergiát vagyunk képesek egyensúlyban tartani. Minél nagyobb a gömb mérete, annál nagyobb a tudatunk, annál nagyobb a tudásunk, és egyensúlyi állapotban annál nagyobb szeretetet érzünk. A szeretet nem más, mint a kiegyenlített polaritás. Amikor hatalmas energiák vannak kiegyenlítve az emberben, amikor nagyon hosszú lassú belégzése van, nagyon hosszú lassú kilégzéssel, és a be és ki légzés hossza egyensúlyban van, akkor a köldökénél egy kisebb szikrát érez, érzi, hogy a test gravitációs középpontjában összekeveredik az életenergia. Ugyanolyan érzete van, mint az orgazmusnál, csak sokkal enyhébb. Az orgazmus nem más, mint a két nagyobb mennyiségű életenergia hirtelen kiegyenlítése. A testünk képes raktározni az életenergiákat, ezért van az, hogy úgy érezzük hogy köveket cipelünk a mellkasunkon, amitől már nem kapunk levegőt. Amikor a gondok megszűnnek, akkor megszabadulunk a negatív életenergiától, amelyet hosszú ideje cipeltünk. A légzésünk, olyan mint az inga, szabályozza az egész energiarendszerünk. A légzés, és az idő érzékelés pontosan megmutatja az energiaeltolódást. Sokszor megtörténik velünk, hogy elakad a lélegzetünk. Az orgazmust megelőző pillanatokban is. Nem mindegy, hogy a lélegzet a ki és be légzés között akad el, vagy a be és ki légzés között. Amikor az ember nagy életenergiát tart egyensúlyban, olyankor nagyobb szünet van a ki és be légzés között, és be és ki légzés között is. Amikor az ember hirtelen megijed, tudata egy eseményt nagyon veszélyesnek határoz meg, akkor leesik az álla, és elfelejt be lélegezni. Sokáig marad légzés nélkül a ki-be légzés között. Ilyenkor merít egy nagy kannával a sötét negatív életenergiából a testébe. Amikor meglepődünk, elakad a lélegzetünk, hogy mekkora öröm ért minket, olyankor szintén leesik az állunk, szintén légzés nélkül maradunk, de a ki-be légzés között, olyankor merítünk egy nagyot a pozitív életenergiából. Mindkettő után nagy lesz a fizikai erőnk, ordítani vagy röhögni fogunk, ütni fogunk, vagy örömünkbe ugrálni, mert feszültség jön létre, az életenergiák egyensúlya felborul. Megkergülünk, figyelmünk nem marad, egészen addig nem tudunk gondolkodni, amíg nem nyugszunk meg, azaz az életenergiák nem kerülnek újra egyensúlyba. A szex kezdetén fent akad el a lélegzetünk, a végén lent. Akik azt hiszik, hogy a jógik, guruk csak ülnek a fatövében, és megerőszakolják magukat, azok rosszul hiszik. Ők minden egyes lélegzettel kisebb orgazmust élnek át, hatalmas életenergiákat tartanak egyensúlyban. Én fél évig voltam ilyen egyensúlyi állapotban, az embernek kisebb orgazmusa van minden egyes légzésnél, euforikus hangulatban él, képes lenne ülni, és egész nap nézni a függönyt.

Amikor bekerülsz a középpontodba, akkor többé nem érzed az időt, se azt hogy hajt, se azt hogy lassítani próbál. Nem érzed az áramlását, mert a két életenergia kioltja egymást a testedben. Fantasztikus élettapasztalat tudatosítani, hogy nem érzed az időt. Megszűnik létezni, fogalmad sincs hogy milyen nap van, hány óra van, milyen év van. Akit évekig hajt az idő, annak megdöbbentő élettapasztalat ez. Az egyensúly állapotában egyenlőnek érzed magad az összes embertársaddal, élőlénnyel a Földön, de még egy kaviccsal is. Minél hosszabban kerülsz egyensúlyi állapotba, annál nagyobb életenergiával töltődsz fel. Vannak bennünk tartályok, akkumulátorok, amelyek képesek feltöltődni, ha megszűnik a feszültség. Amikor egyensúly van, és létrejön a semleges energia, olyankor a tartályok töltődni kezdnek. A tudatnak hét gömbje van, egyre nagyobbak, a csakrapontoknak megfelelően. Az emberi szenvedés célja, hogy aktiváljuk mind a hét energiagömböt, amely a folyamatos negatív életenergiák felhalmozódásával, majd robbanás szerű kiegyenlítődésével történik. A megbocsájtás kell hozzá, az elfogadás, a megadás. Elsírjuk magunkat, a sírás kezdetén kifújuk az összes levegőt a tüdőnkből, és hosszan lélegzet nélkül maradunk, hatalmas negatív energiát hozunk a felszínre, hozunk a testünkbe, és kiegyenlítjük a sírás alatt. Így növekednek a gömbök csakrákról csakrákra, minden egyes újabb gömbnél egyre több fájdalmat kell megtanulnunk cipelni, egyre több negatív életenergiát kell megtanulnunk felhalmozni, hogy ha eljön a robbanás ideje, amikor betelik a pohár, már több fájdalmat nem bírunk el, akkor legyen negatív üzemanyag a kiegyenlítődéshez. Egyetlen megbocsátó, könyörületes gondolat megnyithat bennünk egy magas csakrapontot, amelyen beáramolhat a szükséges pozitív életenergia. Miután mind a hét gömb aktiválódott, akkor tudatra ébredünk. Ezért fontos a megbocsájtás, megértés, elfogadás. Ez a tudás el volt zárva az emberiség elől, egy két titkos csoport tudta, de őrizte. Napjainkban megnyílnak a kapuk, mert változás előtt állunk, aki ameddig eljutott, annak eljött a kiegyenlítés ideje, eljött a megbocsájtás ideje, mert nem sokára kiválogatnak minket az angyalok az elért életenergia szintek szerint. Sok olyan ember van aki tele van negatív energiával, de hosszú évek óta nem képes az elengedésre, megbocsájtásra, inkább alkoholista lett, vagy drogos lett. Eljött az ideje, hogy megköszönjük az ellenségeinknek, hogy megadták a fejlődés lehetőséget, eljött az ideje, hogy megbocsájtsunk az ellenségeinknek, bocsánatot kérjünk azoktól akiket mi bántottunk meg, megbocsássunk önmagunknak, és az Jóistenek is. Nem könnyű a fejlődés, de a Jóisten sok meglepetéssel vár minket. Leszületésünk előtt mi döntjük el, hogy mennyi fejlődést vállalunk magunkra, mennyi negatív életenergiát próbálunk meg egyensúlyba hozni, mennyi energia gömböt aktiválunk.

Miután aktiváltuk őket, mindegy hogy az összeset, vagy párat, akkor az egyensúlyba kerülés után, a gömbök a semleges életenergiától feltöltődnek. Hasonlóan mint a szökőkút, ha egy szinten megtelt a gömb, akkor csordogálni kezd belőle az életenergia az alsóbb gömbbe. Az ember energialény, aki pár százalékos töltöttségi szinten éli az életét, nem képes az egyensúlyra, a mérleg egyik oldalán mindig több az életenergia, folyamatosan feszültség alatt van. Olyanok vagyunk, mint a lemerült walkman-ok, amelyek vontatottan játszották a zenéket, amikor kevés energia volt az elemekben. Ha az ember képes egyensúlyban maradni hosszasan, képes az elfogadás, a feltétel nélküli állapotban maradni hosszasan, akkor az életenergia akkumulátorok feltöltődnek, és csodákat kezd tapasztalni. Az immunrendszere sziklaszilárd lesz, Jézus nem véletlenül merte megfogni a leprásokat. Beindulnak magasabb életenergiaszintet igénylő érzékszervei, úgy mint a harmadik szem, amellyel képes érzékelni az ember az energiavilágát, látja a szellemeket, látja a tárgyak mágneses kisugárzását, auráját. Az emberre sok csoda vár, ha megadja magát. Nincsenek véletlenek, addig leszünk az idő rabjai, amíg el nem érjük a szükséges életenergia szinteket. Én sokat kutatom az embert, mert szeretnék visszakerülni abba afél éves állapotba, szeretném megérteni, hogy mi történt velem, mi váltotta ki az életenergia megnövekedést. Szeretném minél hamarabb megérteni, és alkalmazni, hogy újra átélhessem a csodát, újra megszűnjek az időt érzékelni, újra oktalanul annyi szeretet érezzek, hogy végtelenül megértő, szelíd legyek embertársaimmal. Amit megértek, azt tovább adom. Olvastam egy olyan keleti tanítást, hogy a megvilágosodott embernek kötelessége tovább adni a tudást embertársainak. Sokszor próbál megtámadni a félelem, hogy megzavarom a fejlődést, hogy hagynom kellene szenvedni az embereket, mert ha elveszem a szenvedést, akkor elveszem a fejlődés lehetőségét. De olyankor megszólal egy másik hang is, hogy én a fény gyermeke vagyok, én azért jöttem erre a Földre, hogy megnyugvást hozzak, hogy szeretet hozzak, és a mérleg másik felén vagyok a súly, amely visszaállítja az egyensúlyt. A sötétség korszaka lejárt, hálával tartozunk a sötétségnek, a sok fájdalomnak köszönhetően növekedhetett a tudatunk, de van amikor az éjszaka győzi le a nappalt, és van amikor a nappal az éjszakát. Most a nappal legyőzi a kozmikus éjszakát, lesz pár kozmikus óra, pár ezer év, amikor a fény és a sötétség egyensúlyba kerül, a világokat a szeretet, a tudás fogja uralni, majd újra női energia kerül túlsúlyba. Majd újra egyensúly lesz, és újra a férfi energia kerül túlsúlyba. Most egy ilyen korszak végén vagyunk, a férfi energia korszakának végén, az éjszaka végén. Eljönnek a fény gyermekei, hogy egyensúlyt hozzanak a bolygóra, egyetlen gondolat könyörületes gondolat képes egyensúlyba hozni több éves fájdalmat, egyetlen szeretetteljes ember képes egyensúlyba hozni millió gonosz embert. Egyetlen gyufával világosság lesz egy sötét szobában. Az emberekben sok félelem van feldolgozatlanul, sok félelme tartja őket feszültségben, szorongásban, itt az ideje a semleges szeretetnek, amely adni tud azoknak is akikben több a fény, és azoknak is, akikben több a sötétség.

A tudat fejlődésének az a célja, hogy minél nagyobb életenergiát tudjunk egyensúlyban tartani a testben. Ezért szenvedünk, hogy megtanuljunk befogadni, hordozni, együtt élni sok negatív életenergiával, megtanuljuk részünké fogadni, úgy hogy nem vagyunk feszültek, izgatottak, sikerül nyugalmi állapotban maradnunk. Minél nagyobb negatív életenergia mennyiséget tudunk egyensúlyba hozni, annál nagyobb erőt érzünk a középpontunkban. Annál nagyobb szeretetet. A szeretet nem más mint kiegyenlített életenergia. Azok az emberek akik kevés negatív erőt tudnak elviselni, egyensúlyban tartani, azok kevés szeretetet éreznek. Azok az emberek, akik nagyon sok fájdalommal is képesek kedvesek maradni, figyelmesek maradni embertársaikkal, azok a középpontban már a hatalmas energiákat, erőket éreznek, szeretetet éreznek. Nem mindegy, hogy tű vastagságú a pozitív és negatív vezeték, vagy olyan vastag mint a karod. Mindannyiunknak megadatik a lehetőség, hogy megtanuljunk negatív életenergiákat befogadni. feldolgozni. Mindannyiunknak megadatik a lehetőség, hogy azonnal kidobjuk magunkból a kezelhetetlen vadlovat, ordítani kezdjünk, ütni vágni kezdjünk. Minél többször sikerül megülni a vadlovat, annál szelídebb lesz, annál könnyebben kezeljük a testünkbe beáramló negatív életenergiákat. Így változunk meg, így leszünk türelmes, megértő. együtt érző emberek. Ha szar napunk van, olyankor is pórázon tartjuk az indulatainkat, olyankor is kedvesek, figyelmesek maradunk az embertársainkkal. Ha fantasztikus napunk van, olyankor se veszítjük el az egyensúlyt, olyankor se kergülünk meg, a testünk egyensúlyban képes tartani a nagyobb negatív életenergiát, akkor egyensúlyban tudja tartani a nagyobb pozitív életenergiát is. A guru már mindenre mosolyogva azt mondja, hogy köszönöm. Nem lesz izgatott egy lád pénztől, és nem lesz izgatott ha egy meteor elpusztítja a Földet.

Akkor fogsz hatalmas életerőket megtapasztalni, ha a sok gondod, sok aggódásod ellenére is képes vagy pozitívan látni a világot. Az a jó, az a hatalmas lehetőség, ha életedben sok olyan esemény történt, amelynek próbáltál ellenállni, amely nem úgy sikerült ahogy te akartad, ha életedben sok volt a harc. Ha fokozatosan beletörődtél a sorsodba, ha fokozatosan elfogadtad a sors, Isten akaratát. És mégis mosolyogsz, mégis hálát adsz az élet apró örömeiért, mégis megköszönöd a Jóistenek az életed. Ez a nagy erő kulcsa. A sok fájdalom benned a sok fájdalmas emlék, a sok beteljesületlen álom a te saját negatív energiapólusod, egy hatalmas kristály, amely mindig készen áll arra, hogy kiegyenlítse a hirtelen beléd áramló pozitív életenergiát, hogy a sok örömtől ne boruljál fel, hogy hatalmas örömöt érezhess egyensúlyban, nyugalomban. A sok vadló amelyet megszelídítettél, most már szolgálni fog téged, rajtad áll, hogy mikor kezded el feltölteni a gömböket, beindítani a szökőkutat. A szeretethez szükséges energiaegyensúly negatív oldala, már rendelkezésedre áll, már csak pozitív gondolatokat kell beengedned, hogy a csoda elkezdődjön veled. Itt az ideje, hogy hálát adj a téged ért fájdalomnak, és befejezd a további aggódást. Elfogadd az életet fejlődésnek, ne akarj megmenteni senkit a fejlődéstől, fájdalomtól, ne aggódj a szeretteidért, nekik is végig kell járni az utat. Adj hálát, köszönd meg, hogy ők is megkapták a lehetőséget, Jóisten csak azoknak ad megpróbáltatásokat, akiket érdemesnek lát a fejlődésre. Csakis így leszel képes a figyelmed a nap 24 órájában pozitiv gondolatokra fókuszálni, csakis így leszel képes sok pozitív életenergiát beáramoltatni, amelyek egyensúlyba hozzák a testedben lévő negatív tartalékot. Nagy negatív tartalékod van, amely arra vár hogy kiegyenlítsd, arra vár hogy megtapasztald a szenvedéseidnek megfelelő pozitív tükörképet, boldogságot. Eljött a szeretet ideje, a félelem, az aggódás ideje lejárt. Kezdj el félelem nélkül élni, kezdj el szeretni, kezd el kiegyenlíteni a negatív kristályaid. Hatalmas erők fogják átjárni a tested, hatalmas szeretet fogsz érezni, amely átalakítja a DNS-ed. A hernyóból pillangó lesz ha elérte a szükséges negatív tartalékot, és beáramoltatta a negatív életenergiát kiegyenlítő pozitív életenergiákat. A gondolkodásod a kulcs, hogy figyelmed minél szeretet teljesebb gondolatokat kísérjenek, minél jobban elfogadóbb légy, feltétel nélküli légy, megadóbb légy. Legjobb ha megváltoztatod az életed, és elkezdesz szeretetteljes tetteket véghez vinni, mert akkor mindig azon fogsz gondolkodni amit tettél, az önzetlen cselekedtek gondolatai magas rezgésűek, magas csakrakapukat tartanak nyitva, sok pozitív életenergia áramlik beléd, egyre jobban megközelíted a középpontodat.

A teljes középpontod megtapasztalása, mennyei érzés. Ha sikerül nagy mennyiségű pozitív életenergiát beáramoltatnod rövid idő alatt, akkor megtapasztalod a tiszta szeretet energia érzetét. Az az igazi, ha lassan történik meg veled a folyamat, ha a tudatalatti félelmeidet szünteted meg, és napról napra egy több gömb telik meg pozitív életenergiával, egyre jobban egyensúlyba kerül a mérleg. de addig is sokszor megtapasztalhatod pár pillanatra, hogy mi vár rád, ha elvégzel magas rezgésű gyakorlatokat. Minél több benned a feldolgozott fájdalom, annál nehezebb a középpontodba kerülni, de ha sikerül akkor annál nagyobb erőt érzel. Pozitív életenergiához több szintről juthatsz. A víz él, a fák élnek, nagy vízfelületek, zöld területek közelében pozitív életenergia mezőkben sétálsz, te nem látod de minden kéken, lilán vibrál körülötted az energia szintjén. És az energia beléd töltődik. Ilyenkor végezz szeretetteljes cselekedeteket, például szedjél szemetet, vagy legyen bármilyen önzetlen tetted. Etess madarakat, így a figyelmeden keresztül megnyitsz magadban egy magas pozitív életenergia kaput. ez már két front. Hallgass közben spirituális zenét, relax zenét, az is segíti a rezgésedet emelkedni. Tudatosan adjál hálát, imádkozzál egyet a vízparton, köszönd meg hogy élsz, hogy szép az idő, hogy gyönyörűek a fák, hogy csodásak a madarak, keress minél több dolgot, amiért köszönetet mondhatsz. Ezeknek a gondolatoknak is magas lesz a rezgése, ezek is magas rezgésű kapukat nyitnak meg benned. Mindezt tedd napfelkelténél, amikor a fény és a sötétség egyensúlyban van, akkor a nap sugaraiból semleges életenergia sugárzik a szemedbe, feltölt a fény. Nézz bele a felkelő napba és adjál hálát közben. Ki korán kel, aranyat lel. Az életenergiáról szólt a népi bölcsesség, a nap szeretetéről. Ekkor már, egyre jobban bambulni kezd a tekinteted, azt fogod észrevenni, hogy révülten nézel a távolba, és jóleső életenergia áramlást érzékelsz a köldököd körül. Minél kiegyensúlyozottabb az életenergiád, annál kevesebb a tudatalatti gondolkodásod, mert megszűnik a feszültség, amely energiával táplálta a tudatalatti gondolatokat. Ha az egyensúly beáll, akkor csend lesz az elmében, csak akkor lesz gondolat, ha tudatosan gondolkodni akarunk. Amikor az elme elcsendesül, akkor a tekintet elrévül, az agy kikapcsolt állapotát jelzi. Hétköznapokban egy fáradt nap után a test sokszor kikapcsolja az agyat, hogy pár pillanatra nagyobb energiával töltődjön, olyankor szoktunk bambulva nézni, és közben hatalmas nyugalmat érzékelni. Miután elvégezted a vízparton a gyakorlatokat, kezdesz elbambulni, közeledik a teljes egyensúly, ahol tejesen leáll a tudatalatti gondolkodás. Légzésed egyre mélyebb, egyre lassabb, lépteid is meglassulnak. Ekkor következik az utolsó gyakorlat, amellyel beáll a teljes egyensúly, teljes félelemmentes tudatállapot. Mantrázni kezded, sorolni kezded, hogy nincs mitől félnem, korlátlan szabad lény vagyok. A tekinteted révülni fog, engedd, ne próbáld fókuszálni a látásod, azt fogod észre venni, hogy hirtelen 180 fokban látod a teret. Ekkor történik meg az áttörés, ekkor nyitódik meg a harmadik szemed, a Hórusz szemed, ekkor válsz teljesen egyé a felsőbb éneddel.

Csodálatos érzés a felsőbb én energiaszintje. A tested 100%-os energiaszinten kezd megnyilvánulni, olyan vagy mint egy szuperlény. egyszerre érzed az összes illatot, hallod az összes hangot, 180 fokos térben látsz. Minden információ eléri a tudatot, egyszerre mindent látsz, hallasz, érzel, értesz. Nem könnyű benne maradni a teljes nullpontban, teljes félelem mentes állapotban. A testnek hatalmas energiamennyiséget kell áramoltatnia, ezért jobb ha lassú folyamat eredményeként ér fel az ember a csúcsra, akaratos rezgésemeléssel én csak maximum fél órát voltam képes ebben az állapotban maradni. amikor kijössz ebből az állapotból, visszatér az elméd, olyankor hatalmas erőt érzékelsz. Könnyed, légies a tested, olyan kedved van szaladni, szaladva menni mindenhova mint a gyerekeknek. Nem érzed a tested súlyát. És túlcsordulnak benned az érzelmek, a szád a mosolytól a füledig ér. megtapasztalod a Földi mennyországot. Végtelen békét, elégedettséget, nyugalmat, szeretet érzékelsz. A képet amit feltöltöttem, egy hasonló tudatállapotban fényképeztem. Az életenergiától csillog a szemünk.

Minden emberre várnak ezek a tapasztalatok, vagy ebben az életben vagy egy elkövetkezőben. Az utunk a mennyországba vezet, a poklon keresztül. Egy nagy a kozmikus óra valamelyik pillanatában, megéljük hétköznapi állapotnak ezt az euforikus tudatállapotot, a mennyország mindenkire vár. Az út a félelmeink legyőzésén keresztül halad. jelentsd ki, mond ki a hangosan, hogy többet nem vagy hajlandó félni, többet nem vagy hajlandó aggódni, többé nem engeded magad korlátozni, bezárni, szabad lélek vagy, szabad ember vagy, aki a szeretetért született. De természetesen csak akkor ha már van egy nagy negatív életenergia tartalékod a testeden belül, ami képes egyensúlyban tartani a pozitív életenergiát. Lehet hogy ezekben a pillanatokban egy hosszú fájdalmas időszak után vagy, már nagyon sok fájdalmat megszelídítettél, már nagyon sok fájdalom várakozik a kiegyenlítésre. Ezt a cikket elolvasod, és erőt kapsz, még sikerül picivel tovább cipelned, még sikerül valamennyi fájdalmat feldolgoznod, hogy később nagyobb energiamennyiséget robbanthass, nagyobb tudatgömböd növekedhessen, nagyobb negatív életenergia kristályod, tartalékod lehessen a testedben. Az is lehet, hogy föladtad, és alkoholista lettél, vagy drogozni kezdtél, akkor segít tovább menni az utadon, megértheted hogy fájdalmad nem volt értelmetlen.Jóisten annál jobban szeret, minél több megpróbáltatást ad neked, érdemesnek talál a fejlődésre.

Negatív test, pozitív spirituális test. Fizikai test, energiatest. ezekről majd egy másik cikkben, egyenlőre csak annyit, hogy nagyon könnyen előfordulhat, hogy maga a fizikia testünk a negatív életenergia test, és van egy másik dimenzió amelyben van egy energia test, a spirituális test, a pozitív életenergiatest. A két világ egymás tükörképe, egyikben álmainkban vagyunk, másikban ébrenlétben. Ha a fizikia világban növekedik a negatív fizikai test, akkor a spirituális világban növekedik a pozitív spirituális test.

Sikeres fejlődést, felemelkedést kívánok embertársaimnak, testvéreimnek. Szeretlek benneteket.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése