A mennyország itt van körülöttünk!
Ebben a cikkben újra az egyik legnagyobb misztériumot próbálom megfejteni. Kiülsz egy rétre, és semmi különlegeset nem látsz a réten. Majd egy órát meditálsz, és amikor kinyitod a szemed, azt látod, hogy egy szép réten ülsz. Majd újra becsukod a szemed, meditálsz egy órát, és amikor kinyitod a szemed, megdöbbensz, hogy milyen gyönyörű ez a rét. Észre se veszed, hogy a döbbenettől hangosan felszólalsz: azt de gyönyörű!!!
Mi történt? Nem lett több virág a réten, nem lett több pillangó, nem a rét változott, hanem az emberben változott meg valami. De mi? Minden ember másnak látja a világot. A szerelmesekre azt mondjuk, hogy rózsaszín szemüveg van rajtuk, amerre járnak arról áradoznak, hogy milyen gyönyörű minden. Megnézzük mit néznek, mit mutatnak, de mi nem látunk ott semmi különlegest, semmi szépet, gyönyörűt. A depressziós emberek szürkének, csúnyának látják a világot. Mindent csúnyának látnak. Megnézzük mire néznek, mit látnak csúnyának, de mi nem látunk ott semmi különlegeset, semmi csúnyát, visszataszítót. A szerelmes ember egy nagyon magas rezgésű tudatállapotban van, a depressziós egy nagyon alacsony rezgésszintű tudatállapotban. Az átlag ember a kettő között.
Fel kell fognunk, hogy van valami láthatatlan, megfoghatatlan az emberben, amely ha változni kezd bennünk, akkor változni kezd az észlelésünk, érzékelésünk. Erről a valamiről tanítanak a spirituális tanítások, ezt a valamit tudatosan is meglehet változtatni, tudatosan elérhetjük, hogy gyönyörűnek lássuk a világot.
Fogj száz rózsaszínszemüveges embert, és adj nekik egy feladatot, hogy építsenek egy kastélyt, egy parkkal. Nem csak kint látják gyönyörűnek a világot, hanem belül is, kreatív ötleteik születnek, alkotásuk művészi lesz, gyönyörű lesz. Itt nagyon össze lehet zavarodni, mert valóban van egy mérce, ami szerint a tárgyainkat kategorizálni lehet szépségük szerint. Meghatározhatjuk, hogy mi az ami szép, és mi az ami nem szép. Amiről azt gondoljuk, hogy szép, az általában múzeumokban köt ki. Ha sokat figyeled a művészi alkotást, akkor egy idő után elkezded érezni azt, amit a művész érzett, amikor megalkotta a festményt, szobrot, vagy egyéb művészi alkotást. Megemelkedett tudatállapotban ami a valóságban gyönyörű, művész alkotás, azt káprázatosan gyönyörűnek fogjuk látni, a depressziós tudatállapotban legalább kicsit szépnek.
Miért kezdjük mi is rózsaszín szemüvegen keresztül látni a világot, miután sokat bámultuk a gyönyörű festményt? Két útja van annak, hogy megpillanthassuk mennyországi pompájában a Földet. A Föld egy káprázatosan gyönyörű, ragyogó hely, az ember a változó, a mi tudatállapotunk akadályoz meg minket a gyönyör megpillantásában. Az egyik út, hogy megerőszakolva elcsendesítjük az elménk, gondolat nélküli állapotba kerülünk, ha sikerült akkor erőlködés nélkül szépnek, gyönyörűnek kezdünk látni mindent. A másik út, hogy figyelmünket megerőszakolva a szépre irányítjuk, ha legalább fél óra hosszan folyamatosan sikerül, akkor erőlködés nélkül gondolat nélküli állapotba kerülünk.
Melyik a nehezebb a két út közül? Szerintem a tudatos gondolat nélküli állapot elérése. Ekkor be kell csuknod a szemed, és el kell kezdened figyelni a saját elméd, éberen mint ahogy a macska lesi az egérlyukat, hogy mikor jön ki egy gondolat. Ha jön egy gondolat (és jönni fog), akkor tudatosítani kell, és ki kell jelenteni, hogy most nem érdekel ez a téma, nem foglalkozok vele. Minél jobban gondolat nélkül akarsz maradni, annál több gondolatod lesz. Gond, GONDolat. Szerintem a magyar nyelv a GOND szóból alkotta meg a gondolat szót, mert csak akkor gondolkodunk, amikor gondjaink vannak. Nemtudatos, természetes állapotunkban akkor jelenünk meg gondolat nélküli állapotban, amikor elfogynak a gondjaink, eltelik pár nap, amíg az összes feladat végig fut az agyunkon, bezárjuk a megnyitott programokat, kikapcsol az elménk. Nyaraláskor ez megtörténik. Körülbelül a harmadik napon már nem tudjuk, hogy milyen nap van, mennyi az idő, ez erős jele a kikapcsolódott elmének. Ekkor kezdünk szépnek, gyönyörűnek látni mindent.
Ezt a tudatállapotot nagyon sokan kutatják, Echart Tolle felismerte, hogy ebben a tudatállapotban megszűnik az idő, az összes figyelmünkkel ott vagyunk ahol a testünk, mivel ki van kapcsolva az elme, gondolat nélküli állapotban vagyunk, az összes figyelem fel van szabadítva az elmétől, az összes figyelemmel a pillanatban vagyunk. Én több cikkben próbáltam metafizikailag megfejteni ezt az állapotot. Sokszor gondoltam úgy, hogy azt látjuk, észleljük, érzékeljük gyönyörűnek, hogy a külső öt érzékszervünk nagyon felerősödik, sokkal több figyelemmel rendelkezik, ami az elmétől felszabadul, az megjelenik a szemnél, fülnél, orrnál, ízlelésnél, tapintásnál. Belenyalunk a fagyiba, és tízszer annyi ízlelő sejttel fogjuk fel a fagyi ízét, tízszer olyan intenzív lesz a fagyi íze. Nem csak részleteket fogunk fel a rétből, hanem 180 fokban az egészet. Ugyanabban a pillanatban látjuk a felhők formáját, virágokat, pillangókat, fákat, bokrokat, mindent. És hallunk minden hangot. És egyszerre érezzük az összes illatot, harminc méteres körben. Én megéltem ezeket az érzeteket, megdöbbenve tudatosítottam, hogy az indiánok valószínű olyan szaglással rendelkeztek, mint a kutyák. A nem nyugati világban élő népek, sokkal intenzívebben érzékelik a világunk, ahogy azt gyerekkorban mi is tettük. A rohanó nyugati világban rengeteg figyelmet leköt az elme, nagyon szegény a környezetünk felfogása, elszürkül a valóság. Kikapcsolt elmével, felszabadult figyelemmel intenzív lesz, amit ragyogóan gyönyörűnek észlelünk.
Az egyik út, hogy gondolat nélküli állapotba meditálod magad. A másik út, hogy megerőszakolva a figyelmed, szépre irányítod. Ez se túl könnyű, de könnyebb, mint erőszakkal kikapcsolni az elmét. Te mondhatod, hogy minek erőszakold meg akár az elméd, akár a figyelmed, de akkor sose fogod megpillantani az aurát. Ha sikerül elérned a magas rezgésszintet, akkor azt fogod látni hogy a fák levelei körül fény ragyog. Mintha minden levélke mögött lenne egy karácsonyfa-izzó. És vibrálva ragyognak, fénylenek a szélben táncoló levelek. Ezt láthatod, ez nem paranormális képesség, ehhez a tapasztaláshoz meg kell emelned a rezgésszinted, tudatállapotot kell váltanod. Amíg sose volt orgazmusod, addig nem törekedsz arra, hogy megismételd az élményt, nincs róla tudomásod. Ez sokkal nagyobb élmény, mint az orgazmus, de már nem olyan egyszerű kiváltani. Meg kell értened, hogyan működsz, mit kell tenned, értelmet kell látnod abban, hogy a gyakorlat elvezet valahova, ami csodálatos tapasztalás lesz.
Ha viszont egyszer sikerült, akkor feladod az addigi életed, megváltoznak a céljaid, megváltozik az életed, újra vissza akarsz jutni a magasabb tudatállapotba, keresed a visszavezető utat. Minél hosszabb ideig szeretnél benne maradni, megérted, hogy ezen az úton juthatsz el oda ahova Jézus, és Buddha. Minél többet gyakorolsz, annál könnyebben maradsz az emelkedett tudatállapotokban, végül természetes állapotod lesz. Ezért érdemes megerőszakolni a figyelmed, gyakorlat szerűen, rendszerességgel, mintha futni járnál, vagy imádkoznál. Amúgy az ima pont erről szólt. Ott is tudatosan kezedbe vetted a figyelmed, és fél órán, órán keresztül csak szépre, jóra gondoltál. A templom nagyban segít fenntartani a figyelmed, tele van művészi alkotással, szép hangokkal, illatokkal, jóságos emberi történetekkel, erőteljesen hatnak a figyelmedre, hogy sikerüljön a szépre, jóságra irányítanod folyamatosan hosszabb ideig. Az embereket is szépnek kezded látni a megváltozott tudatállapotodban. A szépség itt jóságban jelenik meg. Nagyon magas rezgésszinten gyönyörűnek látod a természetet, és végtelenül jóságosnak az embereket. Odamész valakihez, és azt mondod, hogy te mennyire jó ember vagy, annyira szeretlek.
A gyerek mindig gyönyörű, még a depressziós is kicsit jónak látja, ha eléred a megemelkedett tudatállapotot, akkor jóságosnak kezdesz látni mindenkit, a gyereket káprázatosan jóságosnak, és a depressziós kicsit jónak fog érzékelni téged. Még a legmogorvább ember is szeretni fog téged, ha csak picit is, aki amúgy mindenkit utál. Úgy fognak rád tekinteni, mint a gyerekekre, olyannak fognak észlelni. Itt nagyon nagy a misztérium, olyanok vagyunk mint a mágnesek, érezzük egymás erőterét, az szerint változnak az észleléseink. Ahogy a nyaraláskor el lehet érni természetesen a gondolat nélküli állapotot, és szépnek kezdünk látni mindent, úgy szerelmesen természetesen el lehet érni, hogy a figyelmünk szépre irányításán keresztül érjük el a gondolat nélküli állapotot. Szerelmesen egész nap gyönyörködünk a párunkban, gondolatban ha nincs velünk, élőben ha velünk van. Ez is egy fajta meditáció, leülsz becsukod a szemed, és elkezded felidézni azokat az emlékeidet, amelyekben szép helyeket láttál. Vagy az emberi jóságra gondolsz, ami ugyanez a rezgés. A magad jóságára gondolsz, elképzeled hogy jó ember vagy, gyönyörű vagy Isten szemében. Ettől még erőteljesebb hatása van, ha nyitott szemmel végzed a gyakorlatot.
Kimész a természetbe és figyelmed a szépre irányítod. Meg kel majd erőszakolnod, mert a rezgésszinteden nem látod a szépet. Az elméd azt fogja sugallni, hogy minek odafigyelni, tudod hogy szépség van körülötted. A te dolgod az, hogy odamész egy virághoz, ránézel, ráfigyelsz, és kimdod magadban, hogy de szép vagy. Majd egy felhőre nézel, és kimondod magadban, hogy de gyönyörű vagy. majd bámulod, és ismételed magadban a kijelentést. És ilyen feszesen tartod a figyelmed a szépségen legalább fél órán, órán keresztül. Nem adva közöket, hogy újra gondolkodni kezdj, figyelmed elvonja az elméd, a GONDjaid. Az egyik szépséget kövesse a másik. Ha jól csinálod, akkor két szépség között egyre kevesebb erővel tudja majd visszaszippantani a figyelmed az elméd. Egy óra után már kikapcsol az elméd, tovább nem kell erőlködve szépre irányítani a figyelmed, már nincs ami elvonja, már természetes állapotod lesz, hogy a szépet fogod látni, a szép fogja vonzani a figyelmed. Ez így működik. Hogy megtapasztald, ahhoz meg kell csinálnod a gyakorlatot. ha sikerül, akkor megdöbbenve fogod tapasztalni, hogy mennyire gyönyörű körülötted a világ.
Irányítsd a figyelmed valami szépségesre, tudatosítsd, jelentsd ki magadban, hogy milyen gyönyörűséges, és szívj be egy mély lélegzetet. Mintha a levegőn keresztül magadba szívnád a szépségét. Én úgy értem el a legmagasabb rezgést, hogy fél órát szemetet szedtem egy parkban, jóságos ember voltam Isten szemében. Majd belenéztem a felkelő napba, és gyönyörködtem benne. Majd néztem a fákat, és soroltam, hogy milyen gyönyörűek vagytok. Majd madarakat etettem, és néztem az örömüket, jóságos voltam a szemükben. Ekkor már nagyon szépnek láttam mindent, teljesen lelassult a légzésem, mozgásom, tekintetem elbambult. De én csak soroltam, hogy mennyire gyönyörűséges a táj, majd egy ponton öntudatlanul vettem egy nagyon mély lélegzetet, és akkor megtörtént a csoda, valóban káprázatosan gyönyörű lett minden a kifújást követően. Egyetlen ilyen rezgésű lélegzet után két órás mosoly maradt az arcomon. A levelek fényben úsztak, a szembejövő emberek végtelenül jóságosnak tűntek, megpillanthattam élve a mennyországot. A mennyország itt van körülöttünk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése