Légy önmagad mestere! - 8.rész
(Rövid tartalom: ebből a részből megtudhatod hogyan fejlődik a tudatod, miért változik meg a személyiséged, mitől fejlődsz. Megértheted hogyan lesz a tudatod egyre félelem mentesebb, hogyan változik meg a gondolkodásmódod, hogyan ébredhetsz öntudatodra.)
Tudjuk már, hogy a boldogság érzése a teljesen feszültségmentes test, a mély légzés eredménye. Az előző részben megvizsgáltuk, hogy mi az ami befeszíti a testet. Láthattuk, hogy a félelem, hogy a tudat által félelmetesnek, veszteségesnek megítélt gondolatképek feszítik be a testünket. Ebben a részben a tudat mélyére hatolunk, hogy még jobban megértsük a boldogság forrását.
Három ember, három tudat megfigyelheti ugyanazt az eseményt, teljesen eltérő gondolati eredménnyel. Az egyik negatívnak gondolja, a másik pozitívnak, a harmadik semlegesnek. Például egy focimeccs eredményét. A két csapat drukkere örülni, vagy bánkódni fog, a harmadik ember aki csak elkísért valakit, de nem érdekli a foci, annak a gondolatait semlegesnek hagyja az eredmény. Ha valaki fogadott, az összes pénzét feltette az egyik csapat győzelmére, és elvesztette, az nagyon negatívnak fogja megfigyelni az eseményt. Eredményeképpen nagyon összefog feszülni a teste, nagyon lefog csökkenni az életenergia-áramlása. Van aki fél a póktól, van aki a magasságtól, van aki a úszástól. Mindannyian mások vagyunk, mindannyian más tudattal rendelkezünk.
A tudat rétegenként fejlődik, növekedik, mint a hagyma, vagy a fa évgyűrűi. Ugyanaz a tudat vagyok, aki a születés után megpillantotta édesanyját, és mégse vagyok ugyanaz. Akkor is figyeltem, most is figyelek, de már hatalmas különbséggel. A tudat figyel. A tudat a test segítségével figyel, információt, adatot, tudást gyűjt, amit önmagába épít, amivel táplálkozik, amitől tágul, növekedik. A tudat másik tulajdonsága, hogy értékel. Kiértékeli a figyelmünk középpontjában lejátszódó események polaritását. Hogy az negatív, semleges, vagy pozitív. Minél több tudás, adat épül be a tudatba, annál kifinomultabban értékel, annál könnyebben meghatározza, hogy mi a jó, mi a rossz, és mi a semleges. Mi az ami félelmetes, és mi az amitől nem kell félni. Ugyanaz a tudat vagyok, mint aki a megszületésemnél voltam, csak már sokkal nagyobbra növekedtem. A sok élettapasztalatnak, megfigyelésnek, adatnak, tudásnak köszönhetően már sokkal jobban tudom ki vagyok, és sokkal kifinomultabban értékelem ki a figyelmem középpontjában megjelenő új eseményeket.
Nem vagyok ugyanaz a tudat bizonyos szempontból, aki tíz évvel ezelőtt voltam. A mai tudásommal, az újabb hagymarétegekkel, másképp értékelném ki a tíz évvel ezelőtt megfigyelt eseményeket. Ha most visszamennék az időben, belebújnék a mai tudatommal a tíz évvel ezelőtti testembe, akkor más döntéseket hoznák, bölcsebbeket, amelyek kevesebb lelki fájdalmakkal járnának. Nem hibáznék. De ha nem hibáznék, ha nem lennének lelki fájdalmaim, akkor nem gyűjtenék élettapasztalatot, adatokat, tudást, nem lenne mivel táplálnom a tudatomat, nem lenne amitől növekedjen. A tudat úgy fejlődik, hogy összehasonlítja a jót, a rosszal, az összehasonlításnak köszönhetően érti meg az igazságot, a helyes utat. Csak akkor válik az ember igazságossá, ha vannak tapasztalatai az örömről, és bánatról is. Tíz évvel ezelőtt a tudatom tíz ezer adattal rendelkezett, amikor döntenem kellett, hogy mi a helyes, mi az igazság, akkor tíz ezer adatot, élettapasztalatot, tudtam összehasonlítani, hogy megítéljem a helyes döntést, hogy megítéljem az igazságot. A döntésem a legigazságosabb volt, ami nem biztos, hogy az igazság volt. Ha rosszul döntöttem, akkor az élet az embertársaim segítségével tükröt mutatott, lelki fájdalmakat okozott, új tapasztalatokra tettem szeret, új adatok érkeztek a tudatomhoz, új tudás, amelyektől a tudaton növekedett, tágult. A következő hasonló élethelyzetben bölcsebb döntést tudtam hozni, több adatból tudtam kiszűrni, hogy mi a helyes döntés, döntésem eredményeként elkerültem a lelki fájdalmat, egyensúlyvesztést. Mindenkinek igaza van, a saját tudatszintje, tudat nagysága, élettapasztalatai száma szerint. Nem lehet erőszakkal az igazságunkat a másik tudatra kényszeríteni, tisztelni kell a döntését, a szabad akaratát, mert csak akkor növekedik, ha megtapasztalja döntéseinek érzelmi eredményét, és tanul belőlük, leszűri a bölcsességet, elmenti az új igazságot, adatot, tudást, fejleszti a tudatát.
Személyiségek vagyunk. A személyiség nem más, mint a tudat fizikai megnyilvánulása. A személyiség a tudat fejlődésével folyamatosan változik. Zsigray András vagyok, de nem az a Zsigray András aki tíz évvel ezelőtt volt. Másképp gondolkodok, gondolkodásomat átformálta, gondolkodásomra hatással volt az elmúlt tíz év összes élettapasztalata, elmentett igazsága, tudása, adata, amelytől folyamatosan változott, növekedett a tudatom. Ugyanaz a tudat vagyok, aki voltam 10 évesen, csak sokkal fejlettebb. Ha ezzel a tudattal belebújnék a 10 éves ÉN-be, akkor a tanár nagyon meglepődne a személyiség változásomtól, mindjárt mérnék az intelligenciámat. Tíz év múlva már nem az a Zsigray András leszek, nem az az ÉN leszek, aki ma vagyok. A személyiség a tudat fejlődésével folyamatosan változik. Vannak embertársaink akik keveset változnak. Olyan életet élnek, amely biztonságos, keveset kockáztatnak, keveset hibáznak, kevés élettapasztalatot szereznek, kevés tudást, kevés adatot. Vannak akiknek a személyisége nem változik meg tíz év alatt egy cseppet sem. Azok az embertársaink, akik sok megpróbáltatáson mennek keresztül, sok lelki törésből állnak talpra, azok sokat gondolkodnak, sok élettapasztalatot mentenek el, sok adattal etetik a tudatukat. Azoknak az embereknek látványosan megváltozik a személyiségük egy-egy nehezebb, depresszívebb időszak feldolgozása után.
Minél kisebb a tudat, minél kevesebb a felhalmozott tudás, minél kevesebb az élettapasztalat, annál félelmetesebbnek ítéljük meg az általunk megfigyelt eseményeket. A világ számunkra egy félelmetes hely, tele van veszéllyel. Gyorsan ítélkezünk, türelmetlenek vagyunk, indulatosak vagyunk, gondolataink, tetteink önzőek, öncélúak. Kevés tudásunk van arról, hogy kik vagyunk, mi a létezésünk értelme, milyen fejlődési utat járunk be. Minél nagyobb a tudat, annál igazságosabb döntéseket hoz meg az ember embertársaival kapcsolatban, annál együtt-érzőbb, annál ítéletmentesebb. Annál kevésbé látja a világot félelmetes helynek. Annál jobban megérti létezése értelmét, fejlődése útját. Egy bizonyos tudatnagyságnál, az ember tudatra-ébred. Megérti ki az az ÉN, ki kérdezi azt, hogy ki az az ÉN, megérti hogy az ÉN, a testből figyelő tudat, amely testet, a fizikai világot fejlődésnek használja, tudásgyűjtésnek, adatgyűjtésnek. A tudatra-ébredés után, a tudat teljesen félelem mentes lesz. A fejlődés kezdetén kis tudatként, mindentől félt, könnyen ítélte meg a figyelme középpontjában lejátszódó eseményeket, megjelenő gondolatokat, erősen negatívnak. A tudatra-ébredés után megérti, hogy az összes nehéz élethelyzet, az összes lelki fájdalom a fejlődése célját szolgálta, hogy minden érte volt, hogy mindig mellette volt egy felsőbb erő, a Jóisten, a gondviselés. Ekkor az ember befejez félni, többé nem képes megítélni a gondolatokat negatívra, többé nincs olyan gondolat ami befeszítené a testét, blokkolná a bőséges életenergia áramlást. Megérti, hogy a fejlődéshez szükség van a negatív élettapasztalatokra, megérti hogy nem kell megmentenie senkit, mert akkor elvenné tőlük a fejlődés lehetőségét. Az ember befejez aggódni a szeretteiért, megváltozik a gondolkodás módja, amit azelőtt rossznak itélt meg a tudata, abban a fejlődés után már meglátja a jót. Másképp kezdi látni a világunkat, meglátja benne Isten lábnyomait, meglátja, hogy minden a tudat fejlődésért történik.
Két ember megfigyelheti ugyanazt az eseményt, teljesen eltérő gondolati, érzelmi eredménnyel. Már tudjuk miért. A fejlettebb tudat képes megnyugtatni, a kevésbé fejlett tudatot, a kevesebb élettapasztalattal rendelkező tudatot. Jaj Istenem elhagyott a szerelmem. Elmondod neki, hogy ez egy darabig fájdalmas lesz, de körülbelül fél év után, egy év után jobban lesz, és kicsivel szebb helynek fogja látni a világot, a megszerzett élettapasztalatoknak köszönhetően. Az első alkalommal nagyon negatívnak, nagyon tragikusnak ítéli meg a tudatunk az eseményt. Amikor ötödször hagynak el, akkor már vállat vonsz, pár hét alatt túl teszed magad rajta. Elveszted az összes vagyonod, utcára kerülsz, beleroppansz. Ha harmadszor kerülsz teljes anyagi csődbe, már semlegesnek ítéled meg a gondolaképet, már nem feszít be, laza maradsz. Az iskolában az első hármasnál gyomorgörccsel, feszülten mentél haza, a tizedik után már fütyörészve. Két ember teljesen eltérően értékelheti ki a figyelme középpontjában lejátszódó eseményeket, és ez csakis a tudat nagyságától függ, az élettapasztalatok, adatok, tudás, nagyságától. A guruk már mindent jónak ítélnek meg. Azt is ha a kutyájukat előttük bántják. Abban azt látják jónak, hogy ez egy beavatás, egy próba amire megértek, egy lecke amellyel bizonyíthatják, hogy uralni tudják elméjüket, gondolataikat kiegyensúlyozva megtarthatják a szeretet magas rezgésén. Ha az ember több hónapon keresztül kiegyensúlyozva, tartósan megmarad a szeretet szintű, teljesen félelemmentes tudatállapotban, akkor eléri a megszületéskor tapasztalható lélekállapotot, a tiszta szeretet energiát. A tudat a szellem az emberben, amely a test által figyel, tudást gyújt, és visszahat a test feszességére. A test feszessége meghatározza a légzés mélységét, a beáramló életenergia intenzitását, amelyet, érzelemnek, léleknek tudatosítunk. Ezért hívjuk az érzelmi fájdalmat, lelki fájdalomnak.
A lélek visszahat a tudatra, gondolkodásra. Ha három hónapig folyamatosan szeretet rezgésszintűek, teljesen félelem mentesek a gondolataink, akkor a testünk feltöltődik szeretettel, és visszahat a gondolkodásunkra, nehezen fogunk negatívan megfigyelni valamit, megítélni valamit, nehezen fognak negatív gondolataink belopakodni a tudatunkba, tudatállapotunkba. Ugyanígy, ha folyamatosan negatívak a gondolataink, akkor egyre vadabb lesz a lelkünk, visszahat a tudatunkra, nehezen fogunk szeretet rezgésszintű gondolatokat létrehozni. Az ember fényes lélekkel születik, szeretetet sugároz, de tudata fejletlen, nem tudja hogy kicsoda, nem tudja hogy szeretetet érez, nem tudja, hogy boldog. Az ember nem tudja értékelni, értelmezni a szeretet, boldogságot, a félelem, a szenvedés nélkül. Miután végig járja a fejlődés útját, tudata megnő, tudáshoz jut önmaga, és a világa működéséről, legyőzi a félelmeket, visszanyeri a gyermekkori lélekállapotot, akkor már tudja hogy ő most boldog, ő most szeretetet érez, mert van mihez összehasonlítania. Ha soha nem lenne sötét, nem tudnánk értelmezi a világosság fogalmát. Ha a mélytengeri hal sose ugrik ki a vízből, akkor nem tudja, hogy vízben él, hiába magyaráznád neki a víz fogalmát. Miután az ember megvilágosodik, tudata félelem mentes lesz, visszanyeri a gyermekkori sugárzó lelket, akkor megérti hogy hat éves kora óta félelemben élt, megérti mit jelent a szeretet, megérti mit érez, mikor érzi, mi váltja ki. A szenvedésnek köszönhetően értékelni tudja a békét, a félelemnek köszönhetően a szeretetet. Megérti hogy a boldogság csakis a szereteten keresztül valósulhat meg, csakis a félelem mentes tudatállapotnak köszönhetően. Az embernek sok vágya van, mert a vágyai jövőképeiben látja a boldogságát. Miután három hónap után eléri a szeretet lélekszintet, azután nem vágyik semmire, csak az örök mostra, mert miden pillanatban hatalmas boldogságot, gyönyört, békét, elégedettséget érez. Olyan lesz, mint 4 éves koráig az ember, nem akar semmit, nem érdekli az idő, nincsenek gondolatai terveiről, vágyairól, csak mélyen belemerül a mostba és élvezi az életörömöt, a boldogságot.
Ha egy gyermektől megkérdezed, hogy ő kicsoda, akkor nehezen fogja értelmezni a kérdésedet. Nem fogja azt válaszolni, hogy ő a tudat a testben, aki tudást gyűjt, növekedik, most még nem tudja kicsoda, mert kevés tudással rendelkezik, de majd valamikor az életében tudatára ébred, hogy kicsoda, ha elég sok tudást összegyűjt. Nem fogja ezt válaszolni, csak nézni fog rád kérdően. És nem is érdekli, hogy ő kicsoda. Ő boldog, ő az öröm, a vidámság, a mosoly, a szeretet, a könyörület. Mi kell ettől több, ki akarod hogy legyek? Majd 18 évesen újra megkérdezed, hogy ő kicsoda? Nem fogja azt válaszolni, hogy ő a tudat a testben. Én Zsigray András vagyok aki egyetemre készül, aki jóképű, akinek sok barátja van, akit tisztelnek az iskolatársai, aki igazságos az emberekkel, aki megvédi ha kell verekedéssel is a gyengéket, aki Dunaszerdaehely lakik, aki boldog. Ezt tudtam az ÉN-ről. Tele voltam félelemmel. Féltettem az életemet, hipochondriás voltam. féltettem az arcomat, mert nem fogok tetszeni a lányoknak. Féltettem az iskolai eredményeimet, mert ha nem vesznek fel az egyetemre akkor nem leszek valaki, nem leszek sikeres. Ezer dologtól féltem. Majd az élet kiszedte belőlem a félelmeket. Miután legyőztem a rákot, többé nem féltem semmilyen betegségtől, sőt haláltól sem. Miután sokadszorra se jött össze a nagy szerelem, elhíztam, és többé nem érdekelt a külalak. És így tovább. A tudatom folyamatosan formálódott, finomodott, tágult, fejlődött. Voltak időszakok amikor rövid idő alatt, sok mindent megértettem a múltból, megértettem miért történtek a nehéz élethelyzetek, mit akart mutatni akkor az Isten, és a jövőből visszatekintve könnyen megbocsájtottam, elengedtem az akkori sérelmeket. Egyre befogadóbb lettem, egyre ellenállásmentesebb, egyre kevesebb dolog lepett meg. Egyre többször mondtam, hogy nem izgat fel, nem érdekel, nincsenek véletlenek, minden pillanat egy új kezdet, úgy még nem volt, hogy sehogy. Egyre kevésbé volt negatív a tudatom. Majd miután tudatomra ébredtem, visszatértem a szeretet lélekállapotba, Isten megszólalt az energián keresztól, gondolataimon keresztül tanítani kezdett a létezésem értelméről, és az utolsó három évben rengeteg tudást felhalmoztam. Amelyet még értelmeznem kell, hogy tisztán lássak, hogy minden adat, mozaik darabka megtalálja a helyét. De ha elkészülök, akkor egy értékes tudással segíthetem a keresőket.
Ebből a részből megérthettük mi az a tudat, hogyan fejlődik, hogyan változik az értékelése, ahogy egyre több rétegű a hagyma, ahogy egyre több évgyűrűje van a fának. Megérthetjük, hogy körülbelül hat éves korban érjük el azt a tudatszintet, amelynél már aktiválódik a bal agyfél, megjelenik az időmátrix, a jelen pillanatán kívül a múlt, és a jövő érzékelése. Ettől fogva tudatunk egyre összetettebb, egyre strukturáltabb, képesé válik hosszabb időszakig félni, jövőbeli negatív gondolatképeken aggódni, ettől fogva képesé válunk tartósabb ideig blokkolni az életenergia-áramlást. Minél nagyobb a tudatunk, annál több mindent értünk meg, annál jobban felfogjuk, hogy a világ egy veszélyes hely, hogy testünk kivan téve az elemeknek, hogy a Föld bármikor elpusztulhat egy kozmikus hatás végett, hogy bármikor elnyelhet minket egy szakadék egy földrengésben, hogy világjárvány lehet, hogy elveszthetjük szeretteinket, családtagjainkat, hogy egyedül maradunk ebben a félelmetes világban, hogy pénz nélkül maradunk, hogy nincstelen leszünk, éhen halunk, megfagyunk, és így tovább. Ahhoz hogy ezt felfogjuk, már fejlettebb tudat kell, strukturáltabb, és időmátrix, jövőkép érzékelés. A gyerek erre nem képes, az örök jelenben él, nem tudja hogy mennyi veszély leselkedik rá, nem fél. A megvilágosodott embert nem érdekli, nem félti az életét, nem fél egyedül maradni, nem fél pénz nélkül maradni, nem fél senki lenni. Nincs olyan gondolat, amely befeszítené a testét, blokkolná az életenergia áramlását, csökkentené lelke fényességét, szemei ragyogását, szeretet sugárzását, békéjét, boldogságát, elégedettség érzetét. Minden a tudatunkon múlik, mi az amit tudunk, milyenek látjuk a világot. És ezek mélyen a tudatba vannak ágyazva, a kialakult világképen nehéz változtatni, drasztikus eseményeknek kell történnie, hogy megváltoztassuk a struktúrákat, másképp lássuk a világot, megváltoztassuk a gondolkodás módunk.
Egy békés gyönyörű tóparton beszélgetsz velem, mélyen a hegyek kötött, teljesen biztonságban tudod magad, teljesen felszabadult vagy, feszültségmentes vagy. Egészen addig, amíg el nem mondom neked, hogy itt gyakori egy fajta kullancs ami betegséget okoz. Ekkor is felszabadult maradsz, ekkor is boldogan mosolyogsz rám, de egy picivel már kevésbé. A figyelmed egy pici része már állandóan le lesz kötve azzal a tudattal, hogy veszélyes kullancsok vannak körülötted. Ennek a tudatnak este majd emlékeztetnie kell, hogy átnézd a tested zuhanyzás előtt. Mi tele vagyunk, tudatalatt ilyen tudatokkal, nem értjük miért feszes a testünk, hisz nem félünk semmitől. Holnap itt folytatjuk. Még mélyebbre hatolunk a tudatba.
Sikeres felemelkedést kívánok mindenkinek! Szeretlek benneteket!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése