Légy önmagad mestere! - 2.rész
(Rövid tartalom: ebből a részből megtudhatod, hogyan működik a bal-agyféltekéd. Miért van az, hogy sokszor tele van kényszeres gondolatokkal a fejünk, és néha teljesen csend van az elménkben. Hogyan függ össze az életenergia, a boldogság érzése a bal agyféltekénkkel.)
Emlékszel még amikor gyerekkorodban a nagymamánál ébredtél a nyári szünetben? Kinyitottad a szemed, vettél egy mély levegőt, és boldogságot éreztél, oktalanul mosoly jelent meg az arcodon. Mosolyogva nézted a plafont, a bútorokat, hallgattad a madarak csicsergését, érezted a kakaó illatát, amit a nagymama a konyhában készített neked a reggelihez. Mikor ébredtél utoljára oktalanul mosolyogva? Mikor volt az utolsó olyan reggeled, amikor nem arra ébredtél, hogy hemzsegnek a gondolatok a fejedben, versenyeznek, tolakodnak, lökdösik egymást, hogy melyik kerüljön a figyelmed középpontjába. És egyik negatívabb, gondterheltebb, mint a másik. Én sokáig éltem ilyen gondolatokkal, nem szerettem felébredni, mert a gondolataim rögtön kínozni kezdtek. Sokszor ébredtem úgy mint akit egész éjjel vertek, nem éreztem hogy testem feltöltődött volna energiával, úgy kellett kivánszorognom az ágyból. És a mosoly helyén sokszor egy mélabús, mogorva tekintet volt. Megtanultam ilyen tudatállapottal élni, rászoktam a dohányzásra, testi örömökre, amelyek gondolata erőt adott, volt miért felkelni, volt minek örülni. Felébredtem egy darabig kardoztam a negatív gondolatokkal, majd arra gondoltam, hogy főzök egy kávét, elszívok egy cigit, és ez a gondolat erőt adott, hogy felébredjek. Majd az újabb cigin, majd az ebéden járt az eszem a munka közben. Majd valamikor napközben átlendültem, megküzdöttem a legnegatívabb gondolatokkal, eldöntöttem, hogy minden pillanat egy új kezdet, van remény, mindent ki lehet javítani, mindent újra lehet kezdeni, mindig van megoldás. Ekkor lendületet kaptam, ezek a gondolatok erőt adtak, és kicsivel enyhült az arcom komorsága, gondterheltsége. De az oktalan mosolygástól ami gyerekkoromban volt jellemző rám, még messze voltam. És a következő nap reggelén a legtöbbször visszaestem, újra meg kellett küzdenem sötét önmarcangoló gondolataimmal.
Hogyan lehet az, hogy gyerekkorban felébredtem, és oktalanul hatalmasat mosolyogtam, életerőtől duzzadt a testem, és gondolat nélküli állapotban voltam. Ha a mai tudatommal visszautaznék az időben, hiába ébrednék fel a mamánál, nem érezném a kakaó illatát, nem hallanám a madárcsicsergést, nem látnám a sarokban a pókot. Mert az összes figyelmemet beszívnák a fejemben kavargó gondolatok. Csak az jut el a tudatodig, amit megfigyelsz, amire van figyelmed. Ha a figyelmed le van terhelve az agyad által, akkor nem jut figyelem a fülnek, szemnek, orrnak. Ott van az illat, csak nem jut el a tudatodig. Nem élsz a MOST-ban, az elmédben élsz, a gondolataid világában. A gyerek látja a pillangót, a kavicsot, érzi a virágok illatát, érzi bőrén a napfény melegét, hallja a tücsök ciripelését. Te sétálsz mellette, és azon jár az eszed hogy ki kell teregetni a ruhákat, el kell menni az oviba a másik gyerekért, mit mondott a főnököd és hogyan mondta, lehet új munkahelyet kell találnod, anyukád beteg, be kell fizetni a számlát, és így tovább.
Egy alkalommal az egyik munkahelyemről elküldtek Bulgáriába egy Duna konferenciára, egy szép Duna menti nemzeti parkba. Három éve figyelem önmagam működését, egy csoda folytán elkezdtem tudatosítani érzelmeim változását, ennek köszönhetően ha elveszteném az éberségemet, azaz nem figyelem a gondolataim áramlását, akkor azonnal újra éber leszek, ha tudatosítok egy negatív érzelem megjelenését, mert az annak a jele, hogy valamit negatívnak figyelek meg, valamilyen negatív gondolatot hozok létre az adott pillanatban. Így három éve tudatos vagyok az érzelmeimre, azok segítségével éber vagyok, figyelem a gondolataimat, és miközben az érzelmeket és gondolatokat összekapcsolom, felfigyelek a testi változásaimra is, amelyek a gondolati, és érzelmi változások eredményei, - főleg a légzésemre, és a szemem változásaira. A szem az egyetlen külső ideg, rengeteg információt elárul az agyunk működéséről. Ha sok gondolatot dolgozol fel, akkor pislogsz és a szemed gyorsan mozog fel-le, jobbra-balra. Gondolat nélküli állapotban szinte bambulsz, mozdulatlan a szemed, és alig pislogsz. Ha nagy meglepetés ér, akár negatív, akár pozitív olyankor kimered a szemed, majd ki esik, erős energiaáramlás folyik át rajta, amit nyomásnak érzékelünk. Sok változó van. Ha az ember képes megfigyelni a test-szellem-lélek komplexumot egyben, akkor sok felismerése lesz. És nem csak a jelenben, hanem a múltban őrzött emlékek is értelmet kapnak. Sokszor volt olyan eset az életemben, amire figyelmesebb lettem, mert furcsának találtam, nem hétköznapinak. Ilyen volt a Bulgáriai ébredésem is, ahol mosolyogva ébredtem, mint a nagymamánál gyerekkoromban. Figyelmes lettem arra a mély nyugalomra ami elöntött abban a hotelban, nem értettem mit érzek, miért érzem, mi történik velem, csak finoman tudatosítottam, hogy másképp érzem magam, mint az utolsó fél évben, hónapokban. Reggel felkeltem és láttam a bútorokat a szobában. Ma már értem, hogy üres volt az elmém, nem töltött be sok-sok kínzó gondolatot. Azért volt a bulgáriai eset erősebb érzelmi emlék, mert ott egyedül voltam, nem terelte el semmi a figyelmem, mint a kirándulásoknál. A kirándulásoknál is ugyanez történt velem, de ott a szobatársak lekötötték reggel a figyelem, nem vettem észre, hogy látom a plafont a bútort, érzem az illatokat. Az utolsó három évben sokat kutattam az emberi elme viselkedését, sok emberrel beszélgettem, megkérdeztem szoktak e hasonlót tapasztalni, és kivétel nélkül mind ugyanerről számoltak be. Főleg azok akik nagyon messze mentek el, Mongóliába, Afrikába. Ahonnan biztosan TUDTÁK, hogy olyan messziről úgysem tudnak mit csinálni, ha baj van, ezért kikapcsolhatnak, megnyugodhatnak.
Arra is többször figyelmes lettem, hogy a kirándulásokból hazatérve látom a házakat a repülőtérről hazafele, olyan mások mint odafele. Vagy amikor beléptem a házba a bőröndökkel, olyan más volt a ház, láttam a bútorokat, függönyt, falon a repedést, éreztem a fenyődeszkák gyantás illatát, mintha nagyon régen lettem volna ott, mintha nagyon régen láttam volna, pedig csak egy hétig voltam távol. Akkoriban nem értettem ezt a furcsaságot, de figyelmes voltam a változásra. Ma már értem, hogy valóban láttam, a kirándulás előtt csak néztem a leterhelt agyammal. Az ember nem veszi észre, hogy folyamatosan gondolkodik, hogy figyelme folyamatosan csendesen belopakodik az agyába, egész nap a gondolataival van elfoglalva, kifele csak néz, de nem lát. Csak néztem a bútorokat, valóban nagyon régen láttam őket a kirándulás előtt. Talán csak amikor újak voltak, meg az előző kirándulás után pár napig. Echart Tolle ezt nevezi mélyen belesüllyedni a jelenbe. Minél jobban gondolat nélküli állapotban maradsz, annál több figyelmedet felszabadítasz, annál több figyelmed lesz kifele, annál erősebben megjelensz a jelenben. Ez annyit jelent, hogy intenzívebben kezded érzékelni a környezetedet, sokkal több információ eljut a tudatodig. Ennek több oka van. Az embernek azért vannak kényszeres, akaratlan gondolatai, mert gondjai vannak, aggódik, - vagy tervei vannak, vágyódik. Minél több a kényszeres gondolat, annál több a negatív gondolat, amelyek befeszítik a testet. A légzés a feszes test végett felületessé válik, és kevés életenergia áramlik keresztül az emberen. A gondolkodáshoz figyelem kell, a figyelemhez életenergia. Amikor az ember kipihenve hazatér a kirándulásból, és figyelmét a gondolataira irányítja, elkezd gondolkodni hogy hol hagyta abba, milyen feladatok várják a munkában, otthon, mik a tervei, beindítja az elméjét, agyát, gondolatgyárt, akkor azt tapasztalja, hogy olyan az agya, mint egy szuperszámítógép. Pillanatok alatt rendet rak a mozaikok között, ötletei lesznek, megoldásokat talál, annak ellenére, hogy a kirándulás előtt sok problémát kilátástalannak talált. Ez azért van, mert a kirándulás alatt elernyedt a teste, elmélyült a légzése, az életenergia nagy mértékben elkezdett keresztül áramolni rajta. A gondolkodáshoz figyelem kell, a figyelemhez életenergia. Két oka van, hogy lássuk a bútort, érezzük a fenyő gyanta illatát, lássuk a repedést a falon miután betoppantunk a bőröndökkel. Az egyik, hogy az összes figyelmünk kint van, még nem kezdtünk el gondolkodni a terveinken, a másik hogy sok életenergia áramlik keresztül rajtunk, ami nagy figyelmet biztosít, ami sok információt enged elérni a tudatunkig a minket körülölelő környezetből. Egyszerre sok mindent tudunk megfigyelni, egyszerre sok információ éri el a tudatunkat, sok információt fogunk fel. Látod a felhő formáját, az ágon ülő varjút, érzed a föld illatát, a virágok illatát, hallod a fák leveleit ahogy a szél keresztülfúj rajtuk, a patak csobogását, egy pillanat alatt nagy életenergia mennyiségnél, akár 50 információt feltudsz fogni, 50 információt megtudsz figyelni, figyelmes leszel rájuk, mindre, egyszerre. Echart Tolle, vagy egy guru ül a padon a central parkban New Yorkban, és egyszerre mindent lát, hall, érez, mélyen egybeolvad a környezetével, mélyen belesüllyed a jelenbe, MOST-ba. Én is ismerem ezt a tapasztalást, csak nehéz volt szavakba önteni, megérteni. Ugyanígy vagy zseni, ha ekkora életenergiánál figyelmed befele fordítod az agyadra, és gondolkodni kezdesz, egyszerre 50 mozaik darabot tudsz összehasonlítani, ami által sokkal jobban megérted az ok-okozati összefüggéseket, sokkal nagyobb képet értelmezel egyszerre, sokkal jobb megoldásokat, ötleteket találsz, mint amikor csak 5 mozaikra van figyelmed, életenergiád. Érdemes tudatosan kikapcsolódni, feltöltődni. A gyerek így élvezi az életet, így van mélyen belesüllyedve a jelenbe. Így zseniális az agya, így tanul gyorsan nyelveket, így tanulja meg a rádoióból a slágerek szövegék, hiába tűnik úgy neked, hogy bambulva dudorászik a szobában, közben 50 információt dolgoz fel a tudata, minden pillanatban. Hallja amit beszélsz, figyelmes a hangsúlyodra, szó-összetételre, és ugyanabban a pillanatban felfogja a rádiót dalszövegét is. Mindent megjegyez, mindent feldolgoz, mindent felszív a környezetéből, mint egy szuperszámítógép. És boldog, a nagy mennyiségű életenergiát érzékeljük szeretetnek, boldogságnak is.
Keveset tudunk még az agyunkról. Ebből a példából láthatjuk, hogy az agy képes kikapcsolódni. Akik szoktak meditálni, azok ismerik azt az érzést amikor az agy kikapcsol. Nekem körülbelül húsz perc kell, hogy elérjem a gondolat nélküli állapotot, és olyankor érzem a nyugalmat, és az energia változást. Majd amikor kinyitom a szemem, akkor időbe telik, hogy újra bekapcsoljon az agyam, és folytassam az írást. Pontosabban, az eddigi megértésem szerint ez a bal agyfél, amely az időmátrixot létrehozza, és logikai, ok-okozat gondolkodásért felelős. Gyerekkorban ez a rész még nagyon csekély mértékben aktív. Tudni kell az bal-agyfélről, hogy egy olyan érzékszerv, mint szem, fül, amely segíti a Földi létünk boldogulását. De nem nélkülözhetetlen, tudunk élni kikapcsolt bal-agyféllel is, ahogy azt a kiránduláskor, gondtalan állapotban tesszük. Az ősi misztérium iskolák Egyiptomban, a feljegyzések szerint ezt a tudatos kikapcsolást tanították a tanítványokkal. Aki erre tudatosult, és bármikor akarattal ki tudta kapcsolni a bal agyfelét, megjelent a most pillanatában teljes figyelmével, a jelenlétben, azokat ellátták a Hotep jelzővel, amely békést jelent, békében közlekedik. Ilyen volt Im-hotep is. Aki kikapcsolja a bal-agyfelet, az kikapcsolja az aggódást, a félelmet, és mélyen belesüllyed a szeretet érzelembe. Meditációval kikapcsolod húsz perc alatt. Futással kikapcsolod fél óra alatt. Akik járnak futni, azok jól ismerik az érzést, hogy mikor történik meg ez a pillanat, mert ekkor megszűnnek érzékelni az időt, a testük könnyedé válik a beáramló életenergiának köszönhetően, és euforikus boldogságot kezdnek érezni. A túrával kikapcsolod 2 óra alatt. Hosszú túránál egy darabig csak áramlanak a gondolatok, majd egy ponton elállnak. Ekkor szoktuk észrevenni, hogy milyen szép helyen vagyunk. Ekkor veszünk egy mély lélegzetet, majd sokkal nyugodtabb a légzésünk, és boldogságot érzünk. A kirándulások alatt kell, egy-két nap, hogy leálljon a kényszeres gondolkodás. Minél hosszabb ideig maradunk gondolkodás nélküli állapotban, annál jobban megnyugszik a bal agyfelünk. A bal agyfél olyan, mint a gyomor, vagy a körömrágás. Ha gyakran eszel, a gyomor megszokja hogy állandóan működik, állandóan jelzéseket küld hogy üres, nincs mit feldolgoznia. Ha elkezded rágnia körmöd, csavargatni a hajtincseidet, akkor rászoksz. Ilyen a bal agyfél is, megszokja hogy állandóan gondolatokat kell feldolgoznia, és jelzéseket küld, hogy üres, valamit tervezni kell. Nehezen jelenünk meg a mostban, az európai emberek 90%-ka saját bal agyféltekéjük rabja, állandóan feszültek, izgatottak, állandóan gondolkodnak. Naponta két óra séta a természetben, vagy futás, vagy tudatos agykontroll kell ahhoz, hogy mi uraljuk az elménket, hogy akarattal eltudjuk dönteni, mikor kapcsoljuk be, és mikor kapcsoljuk ki a bal agyféltekét.
Van amikor nehezebb kikapcsolni. Emlékszem amikor depressziós voltam, hogy reggel úgy ébredtem, hogy a szokásostól sokkal több gondolat áramlott az agyamban, és sokkal gyorsabban. Tele voltam aggodalommal, és bűntudattal, önmarcangoló gondolattal. Te vagy hibás, milyen ember vagy, egy szerencsétlen vagy, bűnös vagy. Nagyon sokat bántottam magam, és miután felkeltem az embertársaimat is. Depressziósan nagyon nehéz elterelni a figyelmet az agyunktól, gondolatainktól kifele a környezetünkre. Egy olyan vállalkozó aki állandóan a pénzen aggódik, az hiába fog elmenni kirándulni, nem fogja tudni kikapcsolni az agyát, nem fog megszabadulni kényszeres gondolkodásától, nem fogja elérni a magasabb életenergia áramlást. Ugyanígy a depressziós emberrel is csinálhatsz amit akarsz, a legtöbb esetben nem tud a figyelme szabadulni az önbántó gondolatok tömegétől. Minél negatívabbak a gondolatok, és minél több hemzseg bennünk, annál jobban befeszülünk, annál kevesebb az életenergia, annál kevesebb a figyelem, annál kevesebb gondolatot tudunk feldolgozni. Így a depresszió nagy csapda, mert hemzsegnek a gondolatok, és nincs figyelmünk foglalkozni velük, nincs életerő a figyelemhez. Csak annyi figyelmünk van, hogy érzékeljük őket, halljuk őket, mint valami szellemek, démonok köröznek az elménkben, és önsanyargatnak. Én ajánlom a depressziós embereknek, hogy sokat sétáljanak a természetben, naponta több órát. Amikor kevesebb a gond, akkor elég elautózni a szomszéd városba, félnapig császkálni és kikapcsol az agy. Ezért nagyon jók a hétvégi kimozdulások egy rövid kirándulásra, lényeg hogy megváltoztassuk a megszokott környezetet, figyelmünket hosszabban kihúzzuk a környezetre, és ekkor leáll az agy. De ehhez változatos, érdekes környezet kell, és az a tudatállapot, hogy de jó nekem mindeközben, milyen szerencsés vagyok. Minél hosszabb ideig van nyugalmi állapotban, annál jobban megtanulja, hogy nem kell automatikusan bekapcsolnia. Ahogy a gyomor is megtanulja, hogy nem kell folyton rágcsálásra késztetnie. Az agy is egy szerv a testben, amit belehet programozni, mint az ujjakat meg lehet tanítani gyorsírni, zongorázni, úgy az agyat is meglehet tanulni tudatosan használni. Ahogy az első három napban nehéz nem csipszet rágcsálni, vagy nem dohányozni, úgy nehéz nem gondolkodni sem. De ha függőségből kiszabadulunk, akkor saját magunk állítjuk be, hogy mennyi életenergia áramoljon a testünkben, mennyire legyünk boldogok. És miután sok életenergiát áramoltatunk, akkor tudatosan bekapcsoljuk a gondolkodást, és zsenik leszünk a nagy figyelemnek köszönhetően. Én sokszor tapasztaltam, de nem értettem, hogy miért van sok jó ötletem a kirándulás után.
Már értem miért ébredtem fel gyerekkoromban úgy, hogy nem voltak gondolataim a nagymamánál, hogy miért voltam teljesen jelen az összes figyelmemmel. Hogy miért mosolyogva ébredtem. Miért tapasztaltam Bulgáriában a mély nyugalmat, és gondolat nélküli állapotot. Miért ébredtem mosolyogva a szerelmem mellett az első közös reggelen. Amíg gyerek voltam, addig nem voltak gondjaim, nem kellett gondolkodnom, és főleg a mamánál nem. A kirándulásoknál a repülőtér, az új környezet kicsalogatták a figyelmem, és pár óra után a bal-agyfél feladta a visszacsalogatást, és lenyugodott. Feladtam az aggódást, és vágyódást-tervezgetést is, mert messze voltam, se számítógép, se megszokott környezet, úgy se tudok most mit csinálni. A szerelmem akkora hatással volt rám, hogy nem volt esélye a bal agyfelemnek, teljes figyelmemet a szerelmemre összpontosítottam, teljesen megjelentem a jelenben. Minél jobban gondolat nélküli állapotban tudsz maradni, annál jobban feszültségmentes lesz a tested, annál nagyobb életenergia áramlik keresztül rajtad, annál mélyebb, nyugodtabb lesz a légzésed. Annál nagyobb szeretetet, boldogságot érzel. Látjuk, hogy az agyműködésnek, a kontrollálatlan, kényszeres, automatikus gondolkodásnak nagyon sok köze van a boldogságunkhoz. Az eddigi leírtak alapján értelmet nyert több megfigyelés az életünkben, de ha teljesen megszeretnénk érteni boldogságunk forrását, akkor még mélyebbre kell ásnunk.
De majd a következő részben. Sikeres felemelkedést kívánok mindenkinek! Szeretlek benneteket!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése