Keresés ebben a blogban

Printfriendly

2018. október 9., kedd

Ne bánts másokat

Ne bánts másokat


(Rövid tartalom: ebből a részből megtudhatod, hogyan alakulnak ki a vágyak, hogyan képesek átvenni a figyelmünk felett az irányítást, hogyan hatnak az érzelmi állapotunkra, életenergia-szintünkre. Megértheted miért fontos, hogy könyörületesek, megértőek legyünk embertársainkkal, akkor is ha számunkra úgy tűnik, hogy hibáztak.) 


Sokan találkoztunk életünkben olyan emberekkel, akik magukba fordultak, összetörtek, búskomorak lettek. Családon vagy baráti társaságon belül, vagy akár láthattunk egy idegent is, aki ült egy padon lehajtott fejjel térdein könyökölve, fejét fogva. Az ilyen embereken messziről látszik, hogy gondjaik vannak, aggódnak, szomorúak. Különböző életesemények láncfolyamataként kerülhettek ebbe a tudati állapotba, de az közös bennük, hogy mindannyian nagyon szerencsétlennek érzik magukat, mindannyian tudják, hogy nekik most nagyon rossz.

Akik sokszor megjárták ezt a tudatállapotot, sokszor kerültek padlóra, azok együttérzéssel tekintenek ezen embertársaik felé, és óvatosan odaülnek a padra, óvatosan megkérdezik, hogy tudnak e valamit segíteni. Az érzés, az érzelem, amit lelki fájdalomként tudatosít ilyen állapotban az ember, a gondolataink energia megnyilvánulásai. A gondolatainkat érezzük a testünkben fájdalomnak. Egy öreg harcos aki sokszor kínozta magát ilyen gondolatokkal már tudja ezt, és sok élettapasztalattal rendelkezik, tudja, hogy az élet előbb utóbb újra rendbe jön, nem olyan sötét a világ, mint amilyenek ilyen tudatállapotban elhisszük. Nem vagyunk olyannyira szerencsétlenek, sőt egyszer a jövőben felismerjük, hogy nagyon is szerencsések voltunk, hogy ezeket a tudatállapotokat megéltük, mert ezek nélkül nem tudtunk volna összehasonlítani, nem tudjuk értelmezni a nagyon nagy jó fogalmát a nagyon nagy rossz fogalmának tudatosítása nélkül. De ez a fájdalom pillanataiban nem segít, annál inkább segít viszont pár gyógyító gondolat, amelynek energiája erőt ad majd a következő lépéshez.

Mert ahhoz, hogy feltudjunk állni, hogy folytatni tudjuk az életünket, ahhoz erő kell, életerő, ami kivan szolgáltatva az elme által létrehozott gondolatoknak. Ha a lemez beakad, és csak az a gondolatsor fog körözni, hogy engem elhagyott a szerelmem, vagy elvesztettem a vagyonom, vagy meghalt valakim, a világon én vagyok a legszerencsétlenebb, nekem a legrosszabb - akkor csapdába kerülsz, mert ez a gondolatsor annyira negatív, annyira alacsony rezgésű, hogy minimális életenergiát fog szolgáltatni a testednek. Ami arra lesz elég, hogy nagy nehezen felébredj, majd depressziósan átaludd a nap nagy részét.

Én sokszor kerültem a padlóra. Sok vágyom volt, nem féltem kérdezni, kérni, változni, sokszor kerültem olyan élethelyzetbe ahol veszteség ért, és kénytelen voltam elfogadni az élethelyzetet, megadni magam. Először nagyon nehéz volt, az első padlófogásnál még a világot hibáztattam, másokat okoltam a kialakult helyzetért, agresszív voltam. Ítélkeztem, kioktattam, kiadtam a dühömet, megmondtam a magamét. Ekkor még mélyebbre kerültem, mert elvesztettem az agresszív viselkedésem végett embertársaim figyelmét, elzárkóztak viselkedésemtől. Kénytelen voltam alázatot tanulni, minél többször kerültem padlóra, majd álltam fel, annál szelídebb lettem, és annál jobban látni kezdtem. Látni kezdtem, hogy nem a világ a hibás, figyelmemet nem az embertársaimra kell irányítani, hanem meg kell vizsgálnom a múltam, mert valamit visszakaptam. A múltban ha álruhában is, egy teljesen más élethelyzetben, nagyon hasonló döntéseket hoztam embertársaim ellen, mindig csak azt tapasztalom, amit másoknak kívántam, megtettem. Felismertem, hogy az élet leckékből áll, nem azért szenvedek mert kínozni akar egy felsőbb erő, hanem meg akarja mutatni mit okoztam, ezáltal megérthetem hogyan kell helyesen viselkednem, ezáltal viselkedésem, tetteim egyre szeretet-teljesebbek lesznek, egyre jobban olyanok lesznek amilyené az Isten kiakarja fejleszteni az embert. Sok szenvedés után hálát adtam az összes padlófogásnak, az összes lelki fájdalomnak, annak hogy mertem élni, hibázni, mert közben tanultam, fejlődtem. Két élet folyik párhuzamosan a Földön, egyik a fizikai, másik a lelki. A fizikai csak azért van, hogy fejlődhessen a lélek az emberben.

Csak akkor tudsz együtt-érző lenni, ha rendelkezel a lelki fájdalmak érzelmi emlékeivel. Amíg nem jártad meg a poklot, addig ítélkezel, hogy az ő hibája, saját magának köszönheti, hogy ilyen lelki fájdalmakkal küszköd, senki nem mondta hogy azt tegye, sőt figyelmeztettük is. Azok az emberek akik óvatosan élnek, félnek az erősebb érzelmek megtapasztalásától, azok kevesebbet fejlődnek lelkileg. Ahhoz hogy megtaláld Istent, hogy saját élettapasztalatodnak köszönhetően kialakuljon a hited, ahhoz merned kell élni, nem szabad félni az érzelmektől, a változástól. Ha egy nap rádöbbensz, hogy ugyanaz történt meg veled, amit valaha elkövettél valakinek, akkor rádöbbensz, hogy van egy felsőbb erő, amely nagyon könnyen belenyúl a Földi életünk alakulásába. Ha többször figyelmes leszel, akkor kialakul a hited. Sok fájdalom, hiba után az ember együtt-érző lesz, ítéletmentes lesz, és hinni fog Istenben. Nagyon sok fejlődés kifejlődik a lélek a testben, áttöri a tudatot és az ember bölcsességhez jut. Megérti önmaga működését, megérti az életnek nevezett folyamat működését.

Miután az ember megérti a test-szellem-lélek kapcsolatát, megérti hogy érzelmeink a gondolataink megnyilvánulásai, megérti hogy az érzelem az életenergia, már könnyen segít a lelki fájdalommal küszködő embertársain. Van egy nagyon mély lelki fejlődési folyamat, amelyet még én sem látok teljesen tisztán, de azt már tudom, hogy azért kapjuk a lelki fájdalmat, hogy feldolgozzuk. Ha úgy élsz, hogy időszakonként nagyon intenzív erős érzelmek halmozódnak fel a testedben, és azokat sikerül befogadnod, magadba építened, akkor gyorsan fejlődik, növekedik a lelked, és azzal együtt a tudatod is. Egy magasabb szintről nézve azért vagyunk emberek, hogy ezt a folyamatot éljük meg. Akkor vagy szerencsés ha sikerül kreatívan olyan életet élned, amelyben időszakonként sok érzelem halmozódik fel benned. A veszteséget csakis úgy tudod elfogadni, és a vele járó érzelmeket csakis úgy tudod feldolgozni, magadba fogadni, ha elengeded, elfogadod békével, hogy meg kell tapasztalnod ezt az élethelyzetet, és megmarad a remény, hogy még lehet szép az életed. Ezért fontos a megbocsájtás, a könyörület, ezért írnak erről sokat a szentírások. Van választásod, vagy nem fogadod el, és bosszút állsz, rabolsz, ölsz, megszabadulsz az érzelmektől, vagy elsírod magad, és elengedsz, megbocsájtasz, ekkor beléd épül az energia.

A gyereket szerelmi bánat érte. A szülő hibáztatja, megmondja neki hogy figyelmeztette, hogy ne kezdjen azzal a lánnyal. Ők megmondták, és mi lett az eredménye. A gyerek egész nap bezárt ajtóval, lehúzott redőnnyel fekszik a szobába. Elhanyagolja a tanulást, nem segít a házimunkába. A szülő csak kiabál, hogy ez így nem folytatódhat. A gyerek kimegy a közeli parkba, és lehajtott fejjel könyököl a térdein, fejét fogva szomorúan. Ugyanannak a gondolatsornak a rabja, már hetek óta. Hogy ő mennyire szerencsétlen, nincs értelme az életének, nem lát célt, nincs remény, hogy valaha még valami ezután boldoggá teszi. Teste görcsös, feszült, rekeszizma alig pulzáltatja a levegőt a tüdejébe. Mintha egy hatalmas szikla lenne a mellén, alig kap levegőt. Lelki fájdalomnak a szikla súlyát érzi, nem jut eszébe hogy milyen finom, boldog érzés volt amikor a hegy tetején becsukott szemmel, egy nagyon nyugodt, hosszút lélegezett be. Az ember boldogság érzete erősen össze van kötve a légzésünkkel, minél kevésbé feszes a testünk, minél jobban ellazultak vagyunk, nyugodtak, elégedettek, békések vagyunk, annál jobban elernyed a rekeszizom, annál lassabb és mélyebb lesz a légzésünk. A hosszú belégzést követően a légzésünk pár pillanatra elakad, és a belénk áramló életenergiát bizsergésnek, kéjnek érzékeljük, olyannyira erős, hogy figyelmünk egy része befele irányul, még a szemeinket is becsukjuk, hogy jobban átéljük, a kéjes pillanatot.

Én már együtt-érzek a fiatallal, nem ítélkezek felette, tudom mit gondol, mit érez, és miért érzi. Hiába ülnék mellé, és magyaráznám el az egész metafizikai jelenséget, azzal csak összezavarnám. Ami segít az a gyógyító gondolat. Pár gyógyító gondolattal életerőhöz juthat, és kiszabadulhat a negatív gondolat csapdájából, beakadt lemeztől. A fiatalnak át kell gondolnia a megoldás lehetőségeit, de itt egy újabb akadály van, mert a gondolatfeldolgozáshoz, gondolkodáshoz életenergia kell. Amíg be van akadva a negatív gondolat, addig minimális az életenergiaszint. Nézd meg amikor a kirándulásból hazajössz, hogy mennyire könnyen gondolkodsz, megoldod a céges problémákat, kreatív ötleteid vannak. Mert a kirándulás alatt folyamatosan szerencsésnek gondoltad magad, nagyon erős életenergiákat áramoltattál magadba, feltöltődtek a tartalékaid, bőséggel tudod ellátni az agyadat, könnyen tudsz gondolatokat feldolgozni. A depressziós embernek nagyon sok mindent kell átgondolnia, hogy kiutat találjon, és nagyon nehezen megy a gondolkodása mert a folyamatos nagyon szerencsétlen vagyok tudatállapot minimális energiát eredményez. Ezért alszanak sokat, mert alvásnál kikapcsol az agy, megszűnik a gondolatsor blokkoló hatása. Alszanak feltöltődnek, majd az elért életenergiával feldolgoznak pár gondolatot, aztán újra beakadás, zombi mód, mehetnek vissza aludni.

Annyit tehet a szülő, a barát, vagy egy együtt-érző idegen a padon, hogy segít elterelni a gondolatait. Ehhez nagyszerűek a pozitív emlékek. Főleg a gyerekkori kirándulások, élmények. Ezeknek nagyon nagy a rezgésszámuk, hirtelen nagy energiát adnak a testnek. Mellé ülsz és segítesz felidézni neki egy ilyen emléket. Nehezen akarja az elme elengedni a beakadt gondolatsort, de nem lehetetlen kiakasztani. Kérdezd meg, hogy merre kirándult gyerekkorában? Kérdezgesd a nyári vakációkról nagymamánál. Menj bele a részletekbe, késztesd az agyát hogy felelevenítse az emlékképeket. Kikkel játszott, a többi gyerek melyik városban lakott, milyen csintalanságokat követettek el, reggel milyen meséket néztek, mit főzött a nagymama, mi volt a kedvenc étele. Lényeg, hogy rövid idő alatt átáramoljon sok olyan gondolat az elméjén, amelyek nagy életenergiát eredményeznek a testben. Ekkor kicsit felszabadul a légzés, csökken a szikla súlya. Látni fogjuk, hogy felegyenesedik, a szeme mozogni kezd, ekkor segíthetünk neki megbirkózni a beakadt gondolatsorral. Elmondhatjuk a saját tapasztalatunkat. Óvatosan beszélhetünk arról is, hogy nincsenek véletlenek, hogy nem véletlenül szenved, hogy egyszer majd az életben értelmet nyer a jelenlegi fájdalmas állapot. Elmondhatjuk, hogy azért szenved, mert elhitte hogy birtokolhassa a lányt, hogy csak az övé lehet, mint egy láda arany, amelyet óvnia kell a többi embertől. Hogy ha a Jóisten megadta volna neki ezt a kapcsolatot, akkor a lány sose lett volna szabad, kalitkába zárta volna túlságos gondoskodással, odafigyeléssel, torzult szeretettel. Hogy azért éli át ezt a fájdalmas élethelyzetet, hogy megtanuljon szeretni, hogy megtanulja mit jelent a szeretet. Megtanulja, hogy a szeretet nem félt, nem korlátoz, nem birtokol, hanem szabadságot ad. Segíthetünk neki megértetni, hogyan lássa meg a nehéz élethelyzetben a jót. Hogy nem csak ketten éltek egy szigeten, hanem több milliárd lány várja, hogy megismerhesse még őt. És már nagyobb eséllyel fog beteljesülni a szerelem, mert tisztább lett az érzés benne, már nem akaratos a lelke, Jóisten megadta a fejlődés lehetőségét a lelki fájdalom által. Rengeteg ember átélte már a szerelmi csalódás állapotát, pár kivételével aki öngyilkossággal, vagy gyilkossággal bosszút állt, mindannyian újra megtalálták a boldogságot, és megerősödtek a lelki fájdalmaknak köszönhetően. Egy szülő jól teszi, ha ilyen helyzetben nem hibáztatja agyereket, hanem minél többször segíti először kiegyensúlyozni pár gyógyító gondolattal, megemelni az életenergiáját, majd segíteni feldolgozni az érzelmeket. Nagyon jót tesz az embernek, ha ilyen állapotban elviszik kirándulni egy felettébb csodálatos helyre, ami annyira gyönyörű, hogy képes kihúzni a figyelmet a beakadt negatív gondolatsorról.

A szerelmi csalódás csak egy a sok lelki fájdalom közül. Az európai embernek a legtöbb lelki fájdalma az anyagi veszteségekből, sikertelenségből fakad. Eldöntjük, hogy kik leszünk, látjuk a TV-ben a lehetséges szerepeket, és mindent megteszünk a céljainkért. Majd akadályokba ütközünk, és elhisszük hogy szerencsétlenek vagyunk. Megjelenik a negatív gondolatsor, és egyre kevesebb az életenergiánk, egyre jobban szenvedünk, szomorkodunk. Nem találunk kiutat, nem találunk megoldást, nem találunk olyan pozitiv gondolatokat, amelyek energiáját újra boldogságnak érezhetnénk. Ekkor elkezdjük túlzásba vinni a testi élvezeteket, mert ezek az örömök rövid távon megtöltik az elménket pozitív gondolatokkal, rövid ideig felszabadulnak az érzelmeink, ellazul a testünk, megtöltődünk életenergiával. Sokat eszünk, sok édeset eszünk, dohányzunk, szexelünk, drogozunk, alkoholt iszunk. Mélyen belesüllyedünk az anyagba, boldogságunk teljesen kiszolgáltatott lesz az anyag világától. Függőségeink alakulnak ki, a boldogság érzetünket összekötjük az anyagi élvezetekkel. Nem értjük a háttér folyamatokat, elhisszük hogy csak az étel, csak a szex, csak a drogtól tudunk boldogok lenni. Egész nap azon gondolkodunk, hogy mit eszünk, mikor fogunk szeretkezni, mit fogunk inni, mikor dohányzunk. Évek telhetnek el, hogy megrekedünk ezen a tudati szinten, mire felismerjük hogy csapdába kerültünk. Elhíztunk, ellustultunk, felelőtlenek lettünk gyerekeinkkel, szüleinkkel. Az alkohol végett, drogok végett elvesztettük barátainkat, rossz társaságba keveredtünk. Tönkre ment a tüdőnk, köhögünk. Nincs kapcsolatunk, szexfüggőek lettünk. És boldogságunk erősen ki van szolgáltatva az anyagi helyzetünknek, testi állapotunknak. ha nincs pénzünk, nem tudunk cigarettát venni, akkor nagyon negatív gondolataink jelennek meg, hirtelen nagyon lecsökken az életenergia-szintünk. Már annyit ettünk, hogy 120 kilósak lettünk, már nincs ruhánk, már megjelenik a negatív gondolat hogy baj van, ami nagyon nagy szomorúságot fog okozni. A drogok, alkohol jó volt, de hatalmas árat fizettünk az élvezetért, elvesztettük a családunkat. A szex finom volt, de azzal fizettünk, hogy nem lett férjünk, feleségünk. Az anyag világa a sátán világa  Megadja az örömöt, de kér érte valamit. Megjárod a Földi poklot az összes élvezetével együtt, de végül felismered, hogy ki kell szabadulnod a függőségekből, mert ez sem a boldogság útja, zsákutca.

Olyan ez a Földi élet, mint egy labirintus, amelyben keressük a boldogságot. A boldogság nem más, mint a magas életenergia érzése a testben, amely csak akkor elérhető, ha gondolataink a hála tudatállapotában születnek. Szerencsésnek érzed magad, tudod hogy neked nagyon jó, és ezért hálát adsz, megköszönöd. Amíg panaszkodni fogsz, addig belesüllyedsz az anyag világába minden gyötrelmével, kéjével karöltve. Körülöttünk van a mennyország is, a lélek világa, az ember képes testi érzékeivel megtapasztalni, képes megpillantatni az aurát, képes eksztatikus boldogságot érezni,m ragyogónak látni a világot, ha hosszabb ideig mélyen a hála tudatállapotába marad. És ehhez nem kell anyag, pénz, étel, édesség, drog, alkohol, szex, semmi. Csakis magas rezgésű gondolat. Már tudod miért meditál csukott szemmel a buddhista, mit próbál elérni, milyen gondolatokra összpontosítja az összes figyelmét. Már tudod miért vonult el Jézus, Buddha, hogy csend vegye őket körül, semmi ne zavarhassa meg őket, hogy hosszabb időn keresztül hatalmas rezonanciájú gondolatokat teremtsenek.

Eldöntheted, hogy megmaradsz az anyag fogságában, elhiszed hogy boldogságod a pénztől, anyagi élvezetektől örömöktől függ, vagy elindulsz a labirintusból kivezető úton. Első lépésként tudatosítanod kell, hogy a kivezető út a gondolataidon keresztül vezet. Fel kell ismerned, hogy a testedben megjelenő érzelmek a gondolataid eredményei, energia lenyomatai. Fel kell ismerned, hogy tanulnod kell egy picit, meg kell tanulnod oly módon gondolkodni, amely ítéletmentes, feltétel nélkül elfogadó, biztosítani tudja, hogy állandó szinten magas rezgésű gondolataid születnek. Minél hosszabb ideig képes vagy megmaradni magas rezgésű tudatállapotban, annál több életerő áramlik beléd, annál jobban feltöltődnek tartalékaid, sejtjeid magas rezgésű fénnyel, annál jobban átalakul a tested. Az átalakulás eredményeként új érzékeid nyitónak meg, aktiválódnak, egyre éberebb leszel önmagad működésére, egyre több értelemhez, bölcsességhez jutsz.

Megértheted, hogy minden a gondolatokkal kezdődik. Megértheted, hogy miért ne bántsd önmagad, se másokat. Miután az ember 25 éves kora körül elveszti az álmait, elengedi a pozitiv jövőképet, hogy a világ egy csodálatos, varázslatos hely, ahol csodák várják, jó dolgok előtt áll, - pár akadály után, pofon után elkezdnek megjelenni a negatív gondolatsorok, az életenergiaszint lesüllyed egy alacsonyabb tudatszintre, ahol az ember állatként a testi örömöknek él, amíg a teste el nem fárad, meghall, vagy észhez nem tér, hogy csapdába került, ki kell jutni a a tudata segítségével. 25 éves korig a pozitiv jövőkép, a hit, megadja az állandó életenergia-szintet, még tudjuk hogy szerencsések vagyunk, hogy élhetünk a Földön, a boldogságunk még nem kiszolgáltatott az alacsony rezgésű testi élvezeteknek. Ha felakarsz emelkedni, akkor újra el kell érned ezt a tudatszintet. Meg kell szabadulnod a kiszolgáltatottságtól. Nagyon sokat segítenek a spirituális tanítások, és a természetben való nagy séták. Az ember mélyen beleragadhat az anyag világába, foggal körömmel ragaszkodhat hozzá. Mi lesz velem többé édesség, cigaretta, sex nélkül? Miután az ember dolgozik önmagán és felemelkedik, új testi érzeteket tapasztal meg. Például a szivcsakra megnyitódása nagyobb kéjt ad, mint az orgazmus, ráadásul több órára nyitva maradhat. és idővel egyre hosszabb ideig képes nyitva tartani az ember. A zöldség, gyümölcs magas életenergia-szinten finomabb, mint a legfinomabb torta. A test átalakuláson megy keresztül, az anyag csapda, amely tévesen hiteti el az emberrel, hogy nincs boldogabb Földi érzés, mint az anyag kínálta élvezetek.

Ne bánts másokat. Megértheted, hogy ha ítélkezel, megszidsz, megbüntetsz, bűntudatot okozol, azzal csak felerősíted a negatív gondolatait, egyre jobban nem fogja magát szeretni, és ezzel együtt a világot se tudja szeretni, egyre szerencsétlenebbnek fogja gondolni magát, egyre alacsonyabb életenergia-szintekre süllyed, ahol egyre erősebb lesz a vágya az anyagi örömökre, egyre több függősége fog kialakulni. Ha valóban szereted a családtagod, barátod, akkor szeretettel, együttérzéssel, tudatos gyógyító gondolatokkal reagálj a negatív viselkedésére is. Egyensúlyozd ki, majd segítsd megérteni az ok-okozati összefüggéseket, segítsd kijutni a negatív gondolati örvényből. Ez nem azt jelenti, hogy elfogadod a viselkedését, bármit tesz. Ez azt jelenti, hogy először a gyógyító gondolatokkal megemeled a tudatszintjét az agresszívről szeretetteljesre, majd ott, amikor már van annyi életenergia a gyógyító gondolatoknak köszönhetően, amivel már tud gondolatokat feldolgozni, elmondod, megérteted vele, hogy miért ismétlődik ez az élethelyzete, hogyan tud ebből a csapdából kijutni. Aki a háttér-folyamatokat megérti, az megérti hogy egyetlen ember se akar rosszat, mindenkiben ott van a gyermeki tisztaság, mindenki újra kijuthat a fényre egy kis segítséggel.

Miután az ember tartósabb ideig megjelent az alacsonyabb életenergia-szinteken és kialakulnak a függősségei, jól megfigyelhető ismétlődési ciklusok jelenek meg. A ciklus több részre osztható. Olyan mintha lenne egy vödör, amely elkezd megtelni vízzel, majd amikor megtelik, akkor felborul és egyszerre kiömlik az összes víz. Amikor kiömlik a víz az a kielégülés pillanata. A függőségeink élő entitások, én elementáloknak nevezem őket, Echart Tolle érzelmi testnek. Ahhoz, hogy egy függőség kialakuljon, ahhoz a tudatalattiban létre kell hozni a kielégülés érzelmi emlékképét. Számítógépes hasonlattal, létre kell hozni a programot, amely automatikusan hátér folyamatként működésbe kezd. Ezért hívom elementálnak, élő entitásnak, mert hatalma van elérni a figyelmünket. Az elementál magára fogja vonzani a figyelmet, ahol a figyelem ott az energia, akár hányszor sikerülni fog neki, hogy figyelmet nyerjen, annál jobban felerősödik, töltekezik. Ennek a jeleit nagyon finoman a háttér gondolkodásban lehet észrevenni, egész nap azon jár az alkoholista esze, hogy mit fog inni. Az elementált lehet vágynak is nevezni. Annál erősebb lesz a vágy, minél több figyelemmel lett feltöltve. Minél több figyelemmel lett feltöltve, annál nagyobb hatalma van a figyelmünk felett, annál jobban csak azon fog járni az eszünk. Így telik meg a vödör vízzel. Majd a kielégülés pillanatában, megszűnik a vágy, elgyengül az elementál. Ilyenkor az ember figyelme felszabadul, és képes gondolkodni, felfogja hogy megint mit csinált, és lelkiismeret-furdalása lesz.

Sokszor megfigyeltem ezt a ciklust mind magamon, mind embertársaimon. Amikor már nagyon erős a vágy, akkor már nem vagyunk önmagunk,. testünk, akaratunk, tetteink felett átveszi az elementál az irányítást, csak megfigyelők maradunk a testben. Emlékszem mennyire nem szerettem magam huszonévesen, amikor az orgazmus pillanata után visszanyertem az irányítást, és menekülni akartam, ezzel megbántva a lány érzelmeit, akinek mindent összehazudoztam, hogy a vágya teljesüljön. Mennyire lelkiismeret-furdalásom volt azonnal a kielégülés után. Láttam szobatársamat, aki miután kijózanodott az alkoholtól mennyire nem szerette magát, és eldöntötte hogy nem iszik többet. Emlékszem mekkora lelkiismeret-furdalásom volt, miután megint tele ettem magam. Miután megint rágyújtottam, amikor leakartam szokni. Amíg a függőséget nem akarjuk megszüntetni addig, nem vesszük észre az elementált. De amikor már nagyon elhíztunk, elvesztettük a családot alkohol, drogok, szexfüggés végett, és megpróbáljuk legyőzni önmagunkat, önmagunk sötét részét, általunk létrehozott tudatalatti programokat, élő entitásokat, akkor már felismerjük, hogy bajban vagyunk. Az elementál él, és képes a belső párbeszédre, képes manipulálni a gondolkodásunk. Olyan, mint egy láthatatlan boszorkány a fejünkbe aki mézeskaláccsal csalogatja a gyerekeket a házához. Na még egy utolsó cigaretta. Na még ma utoljára igyál. Na egy utolsó szexkaland. Aztán holnaptól már diéta. A belső párbeszédben két fél társalog, te és az elementál. Ha legyőzött, akkor újra elkezd korlátok nélkül a vágyadon járni az eszed, és újra megtelik a vödör vízzel. Ráadásul valamilyen úton módon az elemnetál támogatva van az anyag világában, pont aznap kinálnak meg cigarettával, a facebookon pont aznap vannak sütis képek, én állítom hogy van egy felsőbb erő, akit egyiptomiak sethnek neveztek, a mai modern sátánnak, aki megkísért, képes belenyúlni a földi folyamatokba, képes figyelmed elé terelni a benned lévő vágyak tárgyait, képeit, hogy elkezdj gondolkodni rajta, hogy eszedbe juttassa, és te a figyelmeden keresztül feltöltsd életenergiával. Sokszor megbizonyosodtam, hogy nem lehet ekkora véletlen. Az elementál csak nagyon nagy akarattal szüntethető meg. El kell terelned a gondolataidat, tudatosan megerősítésekkel programoznod kell a tudatalattidat. Az első három nap mindig a legnehezebb, ekkor kell a legéberebbnek lenned, hogy ne gondolkodj, elvedd a figyelmedet az elementálról. Ne kezdj párbeszédbe mert meggyőz, becsap. Három hét után már nagyon kevés ereje marad, 3 hónap után szinte eltűnik. Ennyit kell kibírnod, hogy megszabadulj tőle.

A sötét erő arra törekedik, hogy győzedelmeskedjen feletted az elementál, mert akkor lelkiismeret-furdalásod lesz, nem szereted magad, szerencsétlennek tartod magad, amely erősen negatív gondolatokat szül, alacsony érzelmi szinteken, életenergia-szinteken leszel kiegyensúlyozódva, szomorú, boldogtalan leszel. A sötét erők rabja maradsz a Földi pokolban. Ezért fontos megérteni, hogy ne bánts másokat, mert azzal csak felerősíted a bűntudatukat, és segítesz nekik tartósabban megmaradni az alacsony életenergia-szinten, ahol könnyen eluralja az elméjüket az elementál. Magasabb érzelmi állapotokban ezek a negatív életenergia-szinten életben maradni képes elementálok elveszítik az erejüket, manipulációs képességüket. Csak akkor erősek, ha tartósan megrekedsz az alacsony életenergia-szinten, csak akkor érik el, vonzzák be könnyen a figyelmedet, akkor fog egész nap a kaján, vagy egyéb vágyaidon az eszed járni. Amint képes vagy pozitivan gondolkodni, megemelni a rezgésedet, boldog lenni, azonnal elveszítik a hatalmat a figyelmed felett. Kiszabadulsz az elméd börtönéből, megjelensz a mostban.

Látni kell a ciklus egy részeit. Amikor nagyon erős a vágy az emberben, már nagyon sok figyelmet kapott az elementál, olyankor már teljesen átveszi a test felett a hatalmat. Ilyenkor nehéz hatni az emberre, mert nem a barátunkkal beszélünk, hanem az elméjét eluraló vággyal, entitással. Ilyenkor nehezen értetjük meg vele, hogy nem jó úton halad, hogy csapdába került. Csak akkor van esélyünk, amikor a vágy kiürült és megjelenik a lelkiismeret-furdalása, akkor tisztább az elméje, akkor célba érhetnek a gyógyító gondolataink. Fontos, hogy ilyenkor ne gyalázzuk, mert eléggé nem szereti önmagát, a mi gyalázkodásunk nélkül is. Fontos hogy biztosítsuk támogatásunkról, mondjuk el neki hogyan működik az elementál, mivel harcol, segítsük tudatosabbá tenni. Ha bántjuk, akkor csak jobban nem szereti magát, még szerencsétlenebbnek gondolja magát, még mélyebbre süllyed, még könnyebben bevonzza az elementál a figyelmét, még jobban megerősödnek a függőségei, káros vágyai.

Azzal légy tisztában, hogy ha olyankor akarod őt megállítani, amikor már sok erővel töltődött fel az elementál, erős lett a vágya, és úgy érzi hogy te meg akarod akadályozni a kielégülésben, akkor nagyon agresszív lesz. Nem a családtagod lesz agresszív, nem a barátod, hanem a benne lévő entitás, ami eluralja. Ha kiváltjuk az agresszív viselkedést, és tudatlanul nagyon negatívnak ítéljük meg a viselkedést, akkor beengedjük ugyanazokat az érzelmeket a testünkbe, amelyekkel megtámadtak bennünket. Megtapasztaljuk ugyanazt az érzelmi szintet, ezáltal nekünk is könnyebben kialakulnak függőségeink. A sötétséget nem lehet sötétséggel legyőzni, csak fénnyel. tudatosítani kell, hogy mi történik családtagunkban, barátunkban, nem szabad negatívan reagálni a viselkedésére, tudnunk kell hogy az alkohol, a drog, a cigaretta, a szex hatását látjuk, a vágy hatását látjuk, az elementál beszél hozzánk, nem az az ember akit megismertünk, aki szeret minket. Nem szabad személyeskedésnek venni az ilyenkor elhangzó sérelmeket, mert azok nem a szerettünktől jönnek, ő ott van benne az emberbe, de el van nyomva, neki ugyanúgy fáj amit mond, de nem tud kiszabadulni, megnyilvánulni. A legtöbb amit tehetünk, hogy ilyenkor annak az embernek válaszolunk akit szeretünk, akit szeretetteljesnek ismertünk meg, szelíden szeretettel válaszolunk. Ilyenkor erőt adunk a testben lévő elnyomott fényes énnek, esélyt adunk, hogy legyőzze önmaga sötét ikerpárját, lelke sötét részét, amely az anyagi élvezetekkel a felszínre tört. Majd megvárjuk azt a pillanatot, amikor megtörtént a kielégülés, és visszakapta önmagát. Ilyenkor azt szoktuk mondani, hogy most már ne siránkozz, figyelmeztettelek, te buta voltál. A legtöbben ilyenkor nem nyújtanak kezet, pedig ez az egyetlen esély, hogy segítsünk megerősíteni a lélek fényes részét, segítsünk megemelni az életenergia-szintet.

Sok vágy kialakulhat. A kapzsiság is egy vágy. A pénztől nagyon erős függőség alakulhat ki, az ember tartósan elveszítheti valódi énjét, lelkét hosszútávra átveheti a sötétség. Az elemtálok önzőek, csak a kielégülésre koncentrálnak, nem nézik a többi embert, megszűnik a szeretet. Ha számon kérik az embert a vágya kielégülése előtt, akkor agresszívan fog válaszolni. A pénz a legnagyobb függőséget okozza, a legtöbb lélek ebbe a csapdába esik bele. Ahogyan a kutya odakap ha az étele felé nyúlnak, úgy az ember is odakap, amikor a pénze felé nyúlnak. Ha a Jóisten megadja az embernek, hogy egy fillére se marad, olyankor kicsit kitisztul a tudata, kicsit újra úgy látja a világot, amilyenek gyerekkorában látta függőségek nélkül. Csodálatosnak. A sötét erő segíteni fogja utadat hogy egyre kapzsibb legyél, egyre nagyobbra növekedjen a vágyad, egyre több pénzt akarj, egyre nagyobb kielégüléseket éljél meg. Ha képes vagy rabolni, ölni, akkor megtapasztalod a pokol útját, miután a végre teljesen kielégülsz, pár pillanatra felszáll a köd, akkor gyűlölni fogod magad, amely gondolat a legkínzóbb érzelmeket fogja életre kelteni benned.

A szerelem is egy vágy. Nincs különbség egy láda arany utáni vágy között, és egy másik ember figyelmének a kisajátítása vágya között. Se a pénzt, se a szerelmünket, se a kaját, cigarettát, alkoholt nem tudjuk kiverni a fejünkből, ha a vágy eluralta a tudatunkat. Gondolataink csak a vágyunk tárgya körül fognak forogni, kiszakítva minket a mostból, a jelen pillanatának megéléséből, gondolkodásunkat rabságba döntve. Amikor egy vágyat legyőzünk, amikor egy elementált legyőzünk, olyankor legyőzzük önmagunk sötét részének egy részét. Jóisten örül ha kialakulnak a vágyaink, és örül ha megharcolunk velük, mert így jutunk egyre több érzelemhez, így dolgozunk fel egyre több érzelmet, így tágul egyre jobban tudatunk, így értjük meg egyre jobban hogy kik vagyunk, mi a létezésünk értelme. Jóisten a sötét erő, és a fényes erő is, az ember akkor fejlődik, ha a vágyak által megtapasztalja mindkét energiát egyensúlyban.

Nincs a vágyakkal gond, akkor van gond, ha az ember megragad egy alacsonyabb életenergia-szinten, elveszti a reményt, és nem hajlandó tovább fejlődni. Ezért fontos hogy ne bántsuk egymást, segítsük embertársainkat az önmaguk sötét részei elleni a harcban, segítsük őket hogy feltudják dolgozni az érzelmeket, letudják győzni az elementálokat, hogy újra felemelkedjen a lelkük a gyerekkori tisztaságra, a valódi boldogság szintjére. Az a jó ha mert élni, ha van megpróbáltatás, ha van mit legyőzni, ha hajlandó volt bevállalni hogy a fájdalom árán is, de fejlődni fog a lelke. Csakis úgy segíthetünk, ha gyógyító gondolatokkal kiegyensúlyozzuk, feljebb emeljük az érzelmi állapotukat, majd a tudatosság segítségével elmondjuk, hogy miről szól a játék, milyen labirintusban vagyunk, és hogyan juthatunk ki. A tudatosság segítségével megemeljük a gondolataink rezgését, ezzel megemeljük a testben lévő érzelmeket, így segíthetünk leggyorsabban, hogy az ember elhagyja a káros testi szenvedélyek érzelmi szintjét, és figyelme felszabaduljon, egyre boldogabb legyen. Ha bántjuk egymást, szidjuk egymást, akkor a sötét erőket szolgáljuk, őket segítsük a bűntudat kialakításával, vitákkal, csak egyre mélyebbre lökjük egymást, egyre nagyobb erőt adva a függőségeknek, vágyaknak, egyre jobban megrekedünk a testi élvezetek szintjén, állati szinteken. A tudatosság által megnyílnak kapuk, megtapasztalhatunk olyan érzelmeket, energiákat a testünkben, amit a legszebb álmainkban se mertünk elképzelni. ha az ember felülkerekedik a sötét énjén, sötét erőkön, legyőzi az anyag vonzódását, akkor Jóisten sok meglepetéssel várja.

Ha gyermeked úgy látod, hogy lusta, akkor beszélgess el vele, lehet hogy bántja valami, valami történt az iskolában, vagy valami a családban zavarja. Ne mond neki, hogy lusta vagy, mert még jobban bántani fogja magát, még szerencsétlenebbnek érzi magát, még kevesebb életenergiája lesz, ami a kedvében nyilvánul meg, amit a család lustaságként tudatosít. Ne bántsd, segíts megkeresni a negatív gondolatot, ami elméjébe lopakodott mint egy vírus, és csökkenti az életenergia-szintjét. Segítsd meggyógyítani, és meglásd nem lesz lusta.

Ha megcsalt a párod, és látod hogy megbánta, hogy lelkiismeret-furdalása van, akkor ne korhold, hanem segíts neki tudatosulni, segíts neki megharcolni elementáljával.

Ha valaki agresszív volt veled, megütött, és te látod hogy lelkiismeret-furdalása lett, leszállt a magas lóról, akkor olvasd el neki ezt a cikket, mond el neki hogy harcolnia kell önmagával, mert ha újra eluralkodik az elementál, akkor kontrollálatlan viselkedése végett akár börtönbe is kerülhet.

Ne szállj vitába a drogossal, alkoholistával, ne engedd hogy elvegyen az erődből, hogy lecsökkentse az életenergiádat, tudatosítsd a háttér-folyamatokat, bármilyen buta veled, tudd hogy nem az igazi énje támad téged, várd meg a kielégülés utáni pillanatokat, és akkor segítsd őt tudatosabbá tenni.

Nem könnyű érzelemmentesnek maradni, amikor ordibálnak velünk, nem könnyű nem létrehozni nagyon erős negatív gondolatokat, melyeket erős negatív érzelmeknek tudatosítunk testünkben, egyetlen esély, ha tudjuk mi történik a háttérben, és elménk tudatos irányításával megakadályozzuk a negatív gondolataink megszületését, így magasabb érzelmi állapotban maradhatunk, amit több életerőnek érzünk, tudatossággal, szertetettel, fénnyel válaszolhatunk.

Ha a vágy kiürült, lelkileg egy roncsként érzékeljük magunkat, térdeinken könyökölve ülünk egy padon, fejünket fogva, az annak a jele, hogy esélyt kaptunk a felépülésre. A depresszióból nem könnyű felállni, de ha mellénk ül valaki a padon, akkor picivel könnyebben megy. És ha felálltunk, akkor rengeteg élettapasztalattal rendelkezünk, ami hatással van a gondolkodásmódunkra, érzelmi állapotunkra, életenergia-szintünkre. Ami nem öl meg, az megerősít. A folyamat végén megértjük, hogy nagyon szerencsések vagyunk, hogy átélhettük ezeket a folyamatokat, mert általuk fejlődhetett ki a lelkünk.

Sikeres felemelkedést mindenkinek! Szeretlek benneteket.



2 megjegyzés:

  1. Miután néhány évig rossz házasságban éltem, gondolkodásom miatt elveszítem a munkámat is, éjjel-nappal sírtam, és majdnem megőrültem. De most talpra álltam, köszönöm a DR WALE-t is, amely visszaadja a boldogságomat. Miután elolvastam az összes jó dolgot, amelyet DR WALE tett az emberek számára, gyorsan felvettem vele a kapcsolatot, és elmondtam neki, hogy min megyek keresztül. A férjem ekkor mindig ok nélkül vert engem, mindig megsértett bármit, amit tettem. Miután elmondta mindezt a DR WALE-nek, Voodoo varázslatot tett nekem, és megtudta, hogy a férjem valakit látott a házasságunkon kívül, ezért jött haza és keresett hibákat. De mindezt DR WALE-nek köszönhetem, hogy most újra mindent normális helyreállított. a férjem bocsánatot kért tőlem, a munkahelyemen lévő főnököm pedig arra kért, hogy térjek vissza dolgozni. A DR WALE-t is ajánlom mindenkinek, akinek segítségre van szüksége. E-mail: drwalespellhome@gmail.com VAGY Hívás / WhatsApp +2347054019402

    VálaszTörlés
  2. Azért vagyok itt, hogy megosszam, milyen jó volt a DR WALE az életemben. Jó kommenteket láttam róla online. Volt esélyem megismerni valakit, akinél korábban dolgozott. Barátomnak születésétől fogva családi problémái vannak. Tehát van egy felnőttje, aki úgy döntött, hogy maga keresi a megoldást, így ismerkedett meg DR WALE-vel, amely segített neki megoldani azt a családi problémát, amely születésétől fogva aggodalmat okozott neki. Kifizette a nála végzett munka során használt DR WALE TÉTELEKET. Azt mondta, napokon belül minden probléma elmúlt. Most boldog ember. Miután elmesélte a történeteit, magam lépek kapcsolatba DR WALE-vel a fiam feleségemről, aki megcsalta a fiamat. A fiam iránta érzett szeretete miatt a megoldásért fordulok DR WALE-hoz. Amikor elmeséltem a DR WALE-nak, azt mondta, hogy varázsolni kell. Azt mondta nekem, hogy fizessek a TÉTELEKért, amiket én csináltam. DR WALE azt is mondta nekem, hogy mielőtt ezek a hetek elfogynának, fiam feleségem könyörögni fog. Ahogy azt mondta, mielőtt a hetek elfogynának, a fiam felesége elnézést kért. Most mindketten együtt élnek boldog életet. DR WALE kapcsolatfelvételi e-mail: drwalespellhome@gmail.com VAGY WhatsApp: +2347054019402

    VálaszTörlés