A belső párbeszéd megszüntetése - 3.rész

A belső párbeszéd megszüntetése - 3.rész

(Rövid tartalom: ebben a részben az akaratos elmehasználatot részletezzük, elmélyedünk abban a gondolkodási módban, amelyet tanulásnak nevezünk.)

Az előző részből felismerhettük, hogy többféle gondolkodási módban, állapotban lehet az elménk. Az első “üzemmód“ amikor akarattal használjuk az agyunkat. Például kérdeznek tőlünk egy telefonszámot, akkor akarattal gondolkodunk, hogy válaszolni tudjunk. A második üzemmód, amikor az elménk akaratunktól függetlenül is aktív, de tudatosítjuk, együttműködünk vele. Minél több a gondunk, feladatunk, tervünk, annál aktívabb ez a második kényszeres üzemmód. Reggel felébredsz és elkezdődik egy belső párbeszéd, mintha lenne egy titkárnőd akivel folyamatosan egyeztetsz. Kontrollálod magad, átgondolod mit kell vinned a munkahelyedre, szüleid egészségén aggódsz, pénzügyi helyzeteden, kapcsolatodon, napi feladataidon. A harmadik üzemmódban akkor van az agyunk, amikor kevés a gondunk, vagy már elfáradt a testünk, és nincs erőnk gondolkodni. Ez az állapot nagyon nehezen tudatosítható, nagyon ébernek kell lenni, hogy megfigyeljük és felfogjuk, az akaratlan, öntudatlan gondolatáramlást. Nagyon tipikus az elalvást megelőző percekben. Ebben az üzemmódban az agy, láncreakció szerűen emlékképeket, gondolatképeket csatol egymáshoz. Eszedbe jut egy elefánt, arról India, arról az Indiai-óceán, arról egy sziget, arról egy pálmafa, arról egy majom, arról egy állatkert. És mindez pár pillanat alatt. A negyedik üzemmódban csend van az elmében. A tekintetünk vagy elbambult, vagy bámuló. Ebben a módban áramlik a legtöbb életenergia keresztül az emberen, ez a legegészségesebb állapotunk, ennek az állapotnak a tudatos elérését tanítják a Guruk.

Az első “üzemmód“ amikor akarattal használjuk az elmét, gondolkodni akarunk. Vagy azért mert szükséges, vagy azért mert változtatni szeretnénk az életünkön. Amikor szükséges, olyankor GOND van. Meglátásom szerint innen ered a GONDolat kifejezés a magyar nyelvben. Mikor van gond? Mikor van szükség gondolatokkal foglalkozni? Amikor a tanár visszakérdezi a leckét, és a diák a válaszaitól függően lesz kiértékelve. A diáknak ez gond, mert függhet tőle a bizonyítványa, a felvételije, élete. Ilyenkor a diák megerőlteti az agyát, az összes figyelmét koncentrálja, hogy megtalálja a helyes válaszokat. Mindenkivel előfordult, hogy egy régi adatot keresett az elméjében, egy telefonszámot, egy hely nevét, egy ember nevét, és nehezen jutott eszébe. De nem adta fel a gondolkodást, mert ott volt a nyelve hegyén a válasz, tudta hogy tudja, csak erősen gondolkodnia kell. Ilyenkor olyan arcot vágunk, mint a mesében, minél jobban felfele nézünk, de a fejünket csak picit emeljük fel. Kicsit olyan ez a gondolkodási mód, mintha valami számítógép futtatna egy kereső programot, hogy előhalássza az elmentett adatot. Valójában bármi amit megtanultunk, megjegyeztünk adatként, információként, tudásként van elmentve az elménkben. Minden ember egy adathordozó, vannak akik értékesebb adatokat tárolnak. Például ha egy olyan panzióban töltitek a baráti társasággal a hétvégét, amelynek az utcakapuja kódos rendszerrel működik, és valaki rosszul lesz az éjszaka, - akkor fel kell ébreszteni azt a barátot, aki tudja a kapukódot, akinek az elméje tárolja az adatot. Az első esetben a gondolkodás arról szól, hogy adatokat keresünk az elménkben.

Hogyan kerülnek be az adatok az elménkbe? Két módon. Vagy megfigyeltük őket, vagy megtanultuk őket. Az első esetben akaratlan a tanulás, emlék mentés, a másik esetben akaratlagos. Csak azok az információk jutnak el a tudatunkig, csak azokból lesz emlék, amelyek elég figyelmet kaptak. Minden embernek más a személyisége, minden embert más érdekel, kényszer nélkül csak azokra a dolgokra figyelünk jobban, ami érdekel minket, egy időszakon belül jobban foglalkoztat minket. Ha valamire sokat figyelünk, azt megjegyezzük, emlék lesz belőle, felidézhető lesz, adat lesz belőle. Különbség van ember és ember között, van akinek több figyelme van, van akinek kevesebb. Columbo nyomozónak sok figyelme volt, nem kerülte el a figyelmét a legkisebb részlet sem. A gyerekeknek nagyon nagy figyelmük van. Olyan az agyuk, mint a szivacs, magukba szív mindent ami a környezetükben történik, mert mindenre figyelmesek, minden eljut a tudatukig. Minél több gondja van az embernek, annál jobban beindul az agy kényszeres üzemmódja, amely nagyon sok figyelmet felemészt, az ember a környezetére kevésbé tud figyelni, kevesebb részletre lesz figyelmes. Figyelem kell az új adatok rögzítéséhez, sok figyelem. Akaratlanul két módon tanulhatunk. Vagy valami nagyon érdekel minket, az új információ felkeltette a figyelmünket, érintette az érdeklődési körünket, vagy olyan életszakaszban vagyunk, ahol bőséges az életenergia áramlásunk, és ennek köszönhetően megnövekedett a figyelmünk, újra olyanok vagyunk, mint gyerekkorunkban, sok adat eljut a tudatunkig a környezetünkből. Tanulhatunk akarattal is, ahogy azt az iskolában kell tennünk, vagy a munkánk elvégzéséhez van szükségünk tudásra, a munkánk végett kell valamit megtanulnunk. Ebben az eset mindegy, hogy érdekes, vagy nem érdekes, az információra szükségünk lesz. Ilyenkor akarattal összpontosítjuk a figyelmünket, és addig figyeljük, tanuljuk az információt, amíg az nem rögzül.

Hogyan tanulunk? Hogyan rögzítjük akarattal az információt? Amikor egyetemista lettem, az első vizsgaidőszak előtt felfogtam, hogy az első amit meg kell tanulnom, hogy hogyan kell tanulni. Rengeteg adatot kellett rögzíteni, mai napig úgy gondolom, hogy azért csinálják ezt az első félévben, hogy kiszórják azokat akik nem elég elszántak, nem hajlandóak összpontosítani a figyelmüket. Meg kellett tanulni 400 rovart. Volt egy múzeum ahol szerencsétlenek tűkre voltak feltűzve, és oda volt írva a magyar és a latin nevük. Fel kellett ismerni, és meg kellett tanulni a magyar és latin neveket. Alaposan meg kellett figyelni őket, mert nagyon sok fajta darázs volt, csak picike eltérések voltak közöttük, és a professzor nagyon szigorú volt. És ugyanígy több száz növény, mag, kitömött állatok, csontok, és így tovább. Meg kellett találni a módszert, hogy ezt a sok érdektelen adatot rögzítsem az agyamban. Otis tarda - túzok. Vulpes vulpes - róka. Esox lucius - csuka. Ennyire emlékszek azonnal, a többi sok ezerre nem nagyon, pedig valamikor tudtam, ha csak órákra, napokra, hetekre is. Miért tudom ezt a hármat? Mert a túzok rögtön ott volt ahogy kinyitottam a múzeum ajtót, és amúgy is a legnagyobb volt, sokszor felfigyeltem rá. A rókára azért, mert a gyilkos tekintetű szigorú professzor egyszer megviccelt egy halálra rémült diáklányt, akitől megkérdezte hogyan hívják a rókát latinul, - az helyesen válaszolt- majd megkérdezte hogyan hívják a kis rókát. A diáklány megdermedt, tudta hogy nem lehet hibázni, és fogalma se volt, mi a helyes válasz. Majd a professzor megmutatta, hogy ő is emberből van, neki is van humorérzéke, és azt mondta hogy vulpeska - vulpeska. Erre a történetre felfigyeltem, ez érdekelt, ez az adat megmaradt. És nagy horgász voltam, több hal nevére is emlékszem, mert érdekeltek. Én nem sok mindenre emlékszek arról, amit meg kellett tanulnom az egyetemen, nem is a szakmában vagyok. Talán csak a filozófiai tanszék tanításait tudom felidézni, Platon barlangját, a tanár eszmefuttatásait. Azok érdekeltek. Én nem azért iratkoztam be agráregyetemre, mert érdekelt a növénytermesztés, állattenyésztés. Szerettem az állatokat, természetet, az iskola közel volt, a tanulmányi eredményeim megfelelőek voltak a felvételihez.

Voltak diákok akiknek nem kellett tanulniuk, mert mindent megtanultak az órákon. Zseninek tartottuk őket, minden évfolyamból csak pár ilyen ember van. Bármely tantárgyból kitűnő jegyeket kaptak, tanulás nélkül, vagy minimális tanulással. Aztán sok olyan diák volt, akiknek minimálisan kellett tanulni egyes szaktantárgyakra, amelyek nagyon érdekelték őket. És aztán jött a 60%-ék akiknek sokat kellett tanulni. A mai megértésem szerint, a pár zseninek kimagaslóan sok figyelme volt, gondtalan emberek akik ellazult testtel áramoltatják az életenergiát, és hatalmas figyelmük volt a bőséges energiautánpótlás végett. Mint a gyerekek, mindent megjegyeznek. Ezek az emberek sokszor olyan, mintha nem is figyelnének, fél bambult a tekintetük, a tanár fele néznek, de jobban inkább egy pontba a térbe, nem nagyon mozgatják a tekintetüket. A figyelmük a hangra összpontosul, és az emlékeikre, agyuk rögtön hozzácsatolja az információt különböző emlékekhez. Ezek az emberek sokszor eltakarják a szemüket is, hogy semmi ne terelje el a figyelmüket. Aztán azok az emberek akiket érdekeltek az egyes szaktantárgyak, azok meg úgy figyeltek az órán, hogy majdnem kiesett a szemük. Itták a tanár összes szavát, jelentkeztek, válaszoltak. Érdekelte őket, felkeltette a figyelmüket, örültek, hogy tanulhatnak. Ők általában gazdász családból érkeztek, gazdálkodók voltak a szülők, traktorokkal, kombájnokkal, sok földdel, állatokkal. Gazdaságokban nevelkedtek, a hobbijuk az életük volt. Ezek az emberek az érdeklődési körük szerint bevonzották egymást, nagyobb csoportokban egymás mellett laktak a szobákban, sokszor esténként kijöttek a szobák elé, kiültek mint a öregek a faluban az utcára, és egy gatyában beszélgettek egy pohár bor mellet, vagy egy üveg sörrel a kezükben. Sokszor viccet csináltunk belőlük, mert akárhányszor átsétáltál közöttük, a téma az volt, hogy milyen a jó beton.:) Őket érdekelte a gazdaság, a gazdász szakma. Életvidám, békés, nyugodt emberek voltak.

Engem nem érdekelt. Én azokat vonzottam be, akiket az éjszaka érdekelt, a csajok, a bulik, a kis klub, a nagy klub. A mi csoportunkban is sokan voltak. Alig érdekelt valami a tantárgyak közül, csak olyankor figyeltem nagyon enyhén, amikor egy jó tanár megpróbálta érdekesen előadni a kevésbé érdekest. A Waldorf iskolákban ez teljesen természetes, úgy tanítanak, hogy érdekessé teszik, felkeltik a gyerekek figyelmét. Ez nagyon fontos, mert akkor a gyerek még az órán megtanulja. Sok segédeszközt használnak, tanulmányi kirándulásokra járnak. Pl. zöldséget kell termeszteniük, minden gyereknek van egy káposztája az iskolakertben, ahova heti rendszerességgel kimennek gondozni. Ha sok élmény köti a káposztához, többi növényhez, a virágok körül repkedő méhecskékhez, akkor emlékezni fog a növényekre, neveikre, az adatok rögzülnek. Ha a tanár csak beszél róla, a diák figyelme elkalandozik a gondolatai világába, akkor nem rögzül semmi. Én nekem szenvedések voltak az órák, előadások, nem keltették fel a figyelmem, a legnagyobb gondom az volt, hogy mivel kössem le a figyelmem a hosszú előadások alatt, hogy jól érezzem magam. És csak annyit látogattam, amennyi szükséges volt ahhoz, hogy vizsgázni engedjenek. Eggyel se többet.

Vizsgaidőszakban aztán jöttek a gondok, mert nem emlékeztem semmire. A könyvek mind nagyon vastagok voltak, tele szakkifejezésekkel, adatokkal. Hiába olvastad el, nem segített. Tételek voltak. Mindig volt pár diák aki nagyon precízen kidolgozta azt a körülbelül 30 tételt, amiből a vizsgán húzni kellett. De volt amikor szigorlat volt, és 150-ből kellett húzni. És ilyenkor tanulni kellett. Leülni és olvasgatni, figyelni. Taktikázni lehetett. Ha az ember ismerte a rendszert, akkor sok kiskaput talált. Volt ahol tudni lehetett, hogy a tételek milyen sorban vannak lerakva az asztalra, tudtad hogy körülbelül melyiket fogod kihúzni, olyankor elég volt 5 tételt megtanulni. Csalni is lehetett, pofátlannak lenni. Tudtad hogy a professzor először elmegy kávét inni, addig egyedül hagyja az első három reggeli vizsgázót. Akkor kimásoltad a puskáról. Ami necces volt, mert nem voltak hülyék, hamar rájöttek hogy a diák nem sokat tud, de egy elégségessel átengedtek. Ami a diáknak maga volt a mennyország. Én profin megtanultam puskázni, csalni. Olyan lassan olvastam fel a tételeket, hogy a tanárnak nem maradt ideje kérdezgetni. Ismertem az összes mimikát, mikor milyen fejet vág az ember, ismertem az összes erősen gondolkodó arckifejezést, ha kérdést adott fel, elértem az empátiáját, szinte helyettem válaszolt, sokszor kaptam közepest, az egyetem végére pedig puskázással sokszor kaptam kitűnő értékelést is. Erre nem vagyok büszke, de nem is szégyenlem, nem tudatosan használtam a megtévesztő mimikát, ösztönösen képes voltam megjátszani az érzelmeket. És nagyon boldog voltam ha sikerült, mert nagyon vastag könyvektől menekültem meg, csupa olyan adattól amire egész életemben egy percig se lett volna szükségem. Őszintén írok, mert meglátásom szerint vannak gondok az oktatási rendszerünkkel, csak nagyon kevés diák tanul azért mert érdekli, a legtöbb az ego végett, a társadalmi helyezkedés, köztisztelet, siker végett szerez diplomát, ahogy ezt én is tettem. A szülők, a becsvágy, a téves világkép, eszme, kényszeríti az embert olyan cselekedetekre, ami abszolút érdektelen számára. De azt is hozzáteszem, hogy az életből viszont rengeteget tanultam az egyetemen, rengeteg nagyon izgalmas, okos, érdekes emberrel találkoztam, a kicserélt élettapasztalatok mai napig aranyat érnek.

Volt amit muszáj volt megtanulni. Mint a rovarokat, és még nagyon sok mindent. Olyankor leültem, és addig gondolkodtam, amíg valamilyen módon rögzíteni tudtam az adatokat. Nekem csakis úgy ment, ha valamihez hozzá tudtam kötni az adatot. Az előző részből láthattuk, hogy az agy a harmadik üzemmódban láncreakciószerűen áramoltatja a gondolatokat, egy furcsa logika, algoritmus szerint egymáshoz köt láncszerűen gondolatokat, emlékeket. Ugyan erre kell törekednünk tanulásnál is. Biztos sokan látták már hogyan néznek ki az agyunkban a neuronok, idegsejtek, agysejtek hálózata. Az emlékek az agyunkban olyanok, mint a csillagok. Gömbök, amelyek csápjai sugárszerűen más csillagokkal összekötődnek. Minél több csápja, hídja van egy gömbnek, annál több egyéb emlékkel van összekötve, annál nagyobb eséllyel eszünkbe jut egy másik emlék felidézése közben. Idős korban ezek a központok lebontódnak, egyre kevesebb híddal vannak összekötődve az emlékek, az ember felejteni kezd. Meditáció alatt az agy olyan erős életenergiához jut, hogy egyre strukturáltabb lesz az elme, egyre több híd növekedik, egyre erősebb központok lesznek, egyre több idegsejt ébred fel. Sokszor lehet látni a facebookon az univerzum működését kis videókban, az emberi agy neuronjai nagyon hasonlóan néznek ki, mint az univerzum galaxisainak hálózatai. Ha az ember sokat meditál, sok életenergiát fogad, akkor sok agysejt felébred, sok neuron aktiválódik, és készen áll arra, hogy befogadjon új információkat. Gyerekkorban rengeteg agysejt várja hogy feltöltődjön, csak akkor tudunk tanulni ha vannak várakozó üres neuronok, és ez csak akkor van, ha bőséges az életenergia áramlás. Az új információnak, adatnak lesz egy saját gömbje, neuronja, és hidakat kell növesztenünk egyéb központokhoz, amik könnyen eszünkbe jutnak, és azoktól eljutunk az új adathoz. Az összes rovar nevét, latinul, magyarul így jegyeztem meg. Vulpes - vulpes. A vul az azonos a vulkán első három betűjével, a pes szlovákul kutya. Amikor a tanár megkérdezte hogyan mondjuk a rókát latinul, akkor szemeimet a plafon felé irányítottam, és erősen gondolkodtam, hogy mi volt az ami szerint megjegyeztem. Egy darabig eltartott, de megtaláltam. Ugyanígy tanulunk meg telefonszámokat, például születési dátumokhoz rögzítjük őket. De így tanultam meg a kukorica vetés időpontját is, amely György névnapra esik, amelyet tudok, mert apukám, és testvérem is György.

Az akaratos tanulásnak ez az első lépése, hogy az új neuront összekössük egy másik neuronnal, amelyet már tudunk, biztosan nem felejtünk el. Mit jelent ez? Vannak olyan dolgok, amiken nem kell gondolkodnunk, amit már akkor is tudunk, ha éjjel felkeltnek minket. Írni, olvasni, számolni kevés ember nem tud. Egy picivel összetettebb írni megtanulni, mint egy telefonszámot megjegyezni, mert az adatok között logikai összefüggés van, csak egy bizonyos logikai sorrendben kapunk értelmes eredményt. Itt már nem megjegyeznünk kell valamit, hanem meg kell értenünk valamit. Először meg kell jegyeznünk több adatot, majd azok között meg kell értenünk a lehetséges logikai összefüggéseket. Csak akkor nyílik ki a kiskapu a majomnak, - ahol a jutalomfalat van -, ha helyesen illesztette a helyükre a különböző geometriai alakzatokat. Sok ilyen logikai gondolkodást fejlesztő gyerekjátékunk van, ahol a gömböt a kör alakon tudjuk bedobni, a tetrahedront a három szög alakú résen, és így tovább. Először megtanítják velünk az összes betűt külön. Leírni kisbetűként, nagybetűként, és kimondani őket. Addig ismételik, amíg az összes nem rögzül. Ezután elkezdik megtanítani a logikai összekapcsolásokat, azaz a szavakat. Majd a szavak lesznek az egységek, amelyeket megtanulunk értelmesen mondatokba összerakni. A legtöbb nyelvben különbözőek a logikai összekapcsolások, minden nyelvnél fel kell ismernünk, meg kell figyelnünk, milyen logikát követnek. Az ember minél többet gyakorol, annál jobban felismeri a logikai összekapcsolódásokat, megérti a folyamatokat, és végül természetes, automatikus lesz a tudás, - képesség lesz belőle. A tanulás figyelmet igényel, sok figyelmet. Csak azt tanuljuk meg amire elég sokat figyelmet szenteltünk. Csak azt felejtjük el, amire nagyon régen nem szenteltünk figyelmet, nem jutott az eszünkbe.

Hogyan rögzül az adat? Először meg kell jegyeznünk az alap egységeket, majd az egységek között logikát kell találnunk, hogy megértéshez jussunk, majd olyan sokszor kell ismételnünk, hogy az adatokból tudás legyen. Ha éjjel felkeltenek akkor is gondolkodás nélkül tudjad. Gondolkodás nélkül. automatikusan, ösztönösen, mintha a tudás, képesség velünk született volna. Sokat kell figyelni, sok figyelmet kell összpontosítani a tanulásba, de minél több figyelmet irányítottunk, minél többször gyakoroltunk, annál kevesebb figyelemre, gondolkodásra van szükség a következő alkalommal, ha újra megnyitjuk, használjuk. A zongorázás, gyorsírás jó példák, hogy megérthessük a tanulási folyamatot. Vannak billentyűk, mindegyik egy hangot képvisel, ugyanolyanok mint a betűk az ABC-ben. Először a hangokat tanuljuk meg, majd az akkordokat, amelyek olyanok mint a szavak, majd a dalokat, amelyek olyanok mint a mondatok, történetek. A zongorista nem figyel arra, hogy melyik billentyűt üti le következőnek, becsukott szemmel is zongorázhat, vagy nézheti a közönséget. A gyorsíró se nézi a kezeit, nézheti az előadót is. De ehhez sokat kell gyakorolni, sokat kell figyelni az ujjainkat, sokat kell figyelni a logikára, hogy végül automatikusan működjön. De ha eleget figyeltünk, akkor tudni fogunk, lesz egy új képességünk.

Innen folytatjuk. Fontosnak találok minél több elmeműködést feltárni, mert minden egyes megértés, egy kis mozaik darabka, egy akkord lehet a teljes megértéshez, tudatos használathoz. Most épp azt csináljuk, hogy felismerjük az elménk logikai működését, tanuljuk, értelmezzük, ha sikerrel járunk, akkor képességünk lesz a tudatos elme használat. Meglátásom szerint eddig olyan volt az elme, mint egy hamis zongora, amin úgy játszottunk, hogy nem értettük a logikai összefüggéseket, véletlenszerűen ütögetve a billentyűket, néha eltalálva akkordokat, dallamokat, de a legtöbb esetben hamis hangok szóltak. És az érzelmeink, az életenergiánk attól a daltól függnek, amelyet az elménk épp lejátszik. Ha tudatosak leszünk a használatára, akkor szép dalok fognak megszólalni, sok életenergiánk lesz. Az elme is egy olyan szerv, amely programozható, ahogy az ujjak programozhatóak a zongorázáshoz, vagy a gyorsúszó kézmozdulatai, mozgása, az gyorsúszáshoz.

Sikeres felemelkedést kívánok mindenkinek! Szeretlek benneteket!

Zsigray András