Szeretetből fájdalom lesz, a fájdalomból bölcsesség
Mennyire tud fájni a gyász, amikor elveszítjük azt akit szerettünk, nagyon sokat szenvedünk míg végül eltudjuk engedni a szeretetet. Minél jobban szerettünk valakit, annál nagyobb a fájdalom, annál hosszabb ideig szenvedünk.
Mennyire tud fájni a szerelmi csalódás, amikor elveszítjük a szeretetet, egyedül maradunk a hatalmas szeretettel, amit többé nem tudunk átadni, nincs ki fogadja. Fel kell dolgoznunk, magunkba kell temetni, hatalmas fájdalom lesz belőle, szenvedünk amíg feldolgozzuk.
Nem veszítjük el a szeretetet. A szeretet átalakul, bennünk marad, fájdalom lesz belőle, majd idővel bölcsesség. Amíg az ember nem fogad magába szeretetet, addig hideg, önző, nem tud együtt érezni embertársaival. A szeretet feldolgozása által létrejött fájdalom, szenvedés tesz minket megértő, együtt-érző, szeretetteljes emberré. Egy ember minél több szeretetet veszít el, minél több szeretetet dolgoz magába hatalmas fájdalmak árán, gyötrelmes szenvedés által, annál nagyobb szeretet növekedik benne. Minden egyes szerelmi csalódás feldolgozása, minden egyes gyász, - legyen az kutyus, testvér, jóbarát, anyuka, apuka, - feldolgozása, szeretet-teljesebb emberré tesz minket. Minden egyes elengedés, elfogadás, mely által szeretetet veszítünk, fájdalommal, szenvedéssel, feldolgozással jár. Nem csak élőlényeket szerethetünk, felépíthetünk saját kezünkkel egy házat, szeretettel építhetjük, melyet aztán gonoszan elvehetnek tőlünk. Ilyenkor is szeretetet veszítünk, ilyenkor is fáj, szenvedünk amíg csökken, majd elmúlik a fájdalom. Ilyenkor is feldolgozzuk a szeretetet, lelkünk növekedik belőle.
A lélek az emberben olyan, mint egy mag, amelyet a fájdalom, szenvedés öntöz, táplál, amely fájdalom a szeretet elvesztéséből, bölcsen megértve, a szeretet feldolgozásából születik. Egy ember minél jobban tudott szeretni, és minél több szeretetet veszített el, annál nagyobb lélek fejlődött ki benne. Annál megértőbb, együtt-érzőbb, szeretet teljesebb, nagylelkűbb, és bölcsebb ember lett. A lélek növekedésével a tudat is kitágul, az ember több megértéshez jut létezése értelméről, Istenről, az élet értelméről. Bölcsen már megértjük, hogy azért kellett elveszíteni a szeretetet, mert még nem volt tiszta szeretet. A szeretet nem birtokol, sem tárgyat, sem élőlényt. Megértjük, hogy halhatatlan lények, átutazók vagyunk ezen a Földön, csak gondnokai a tárgyaknak, élőlényeknek, nem birtokosai. Nem féltünk semmit, és senkit, nincs mit elveszítenünk, nincs ami véget fájdalom érhetne minket, nincs okunk a szenvedésre. A lélek kifejlődik, a magból gyönyörű virág lesz, az ember elkezd szeretetet érezni az egész világ felé, újra átjárja a gyönyörű érzés, de már félelem nélkül, már nincs mit veszítenie. A sok szeretet amit elengedtünk, fájdalmasan magunkba temetünk, a kivirágzás, megvilágosodás pillanatában egyszerre tör fel, sugározni kezd belőlünk, és örökre miénk marad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése