-Csapkodja a szél az ablakot!
-Csukd be!
-Te csukd be.
-Nem csukom. Téged zavar.
-Nem zavar.
-Akkor mi bajod?
-Fáj a lelkem is ettől a széltől, felkavar, és úgy érzem engem is csapkod.
-Mi lenne, ha csak engednéd, hogy magával repítsen?
-Magával? A szél?
-Igen.
-S akkor mi lesz itt veled?
-Velem? Minden rendben lesz.
-Téged nem fúj el?
-Nem, bátran állok a szélben.
-S akkor engem hogyan repíthet el?
-Könnyedén.
-Nem vagyok elég bátor?
-De igen!
-Akkor?
-Neked repülnöd kell, nem egyhelyben állnod! Akkor vagy boldog, ha szabadon emelkedhetsz, szelek szárnyán énekelhetsz, dús mezőkön fényben fürödhetsz. Fúj a szél, engedd, hogy fújjon, messzire el, oda ahonnét mindennek a nyugalma jön el. Fúj a szél, s a lelkedben leülepedett felesleget felkavarja, bent a csendességben lázongó szavak, a szelek szárnyán erőre kapnak. Csend van, s mégis a zajok oly hangosak, hogy a szív most nem figyel. Amerre szem ellát az ész mindenütt a karácsonyra figyel. S hova rakták a szíveket? Elzárták, mert ha engednék a szárnyalását, a fény megérkezett lenne, s benne a mindenség egybe kelne, s akkor lehetne igazán Karácsony. Aranyos, új fényre születő, boldog.
Borska
Kép: Gapchinska
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése