-Becsuktad?
-Nem.
-S mi miatt nem?
-Azt nem tudom.
-Így nyitottan huzat van.
-Nem, nincs.
-De érzem.
-Az más.
-Mi más?
-Mást érzel.
-Mit?
-Hogy mozdulsz.
-Mozdulok?
-Igen.
-De hogy, mikor állok?
-Ezt csak képzeled.
-Akkor mesélj, mi van!
-Jó. Mesélek. Kinyitottad, s most azt kéred csukjam be. Nem lehet. Ha lehetne akkor sem tenném, mert ez a tied. A miénk. Ez az amire vágytál, s most úgy érzed huzat van? Lehet. Ez az árnyékok szele, azoké az árnyaké amelyek mögé elrejtetted a könnyeidet, s ezekben az árnyakban rejtőznek a rosszá tett feszültségek. Az árnyak húznak, igen huzat van, de némán. S ha engeded a lépéseknek, hogy megjelenjenek, akkor az árnyékok már nem veszedelmesek. Nézheted őket is önmagadként, mert amíg nem teszed, mindig huzatként mutatkoznak meg. Álcákat öltve, és a fényt kergetve dobod el a sötétséget, ahelyett, hogy megszeretnéd, s többé nem lenne hatalma feletted.
Borska
Kép: Gapchinska
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése