-Hinnéd, hogy van erőd?
-Nem tudom.
-Mi miatt nem tudod?
-Mert nem hiszem.
-S mi miatt nem hiszed?
-Mert valamikor elhittem, hogy nem hihetem.
-S ha újra hinnél, mit tennél?
-Csak táncolnék szüntelen, s énekelnék a madarakkal békességben. Csendben ülnék a szarvasokkal, játszanék a napsugarakkal. Áthidalnám a hihetetlent, a szívemmel őrizném, és kérném a lehetetlent. Hallgatnék a hívó szóra, s ebben a hívó szóban rátalálnék minden nekemvalóra. Csak nézném a távolt, s már tudnám is, hogy elértem, s a gyöngyökbe burkolt reggeli friss harmatot a ragyogó napkeltében megélem. Távoli tornyok harangjai csengnek vissza a levegőben, ettől életre kelnek a színek, érzések, és képek bennem. Ott nálad a kulcs, ahol a szívem majd megpihen, s ebben a pihenésben benne lesz a hit, a határtalan ölelés, ezzel egyben tartva ébred minden. Mandulavirág örzője a megszentelt térnek, ahol öledben a lágyan ringatózó fények lassan aludni térnek.
Borska
Kép: Gapchinska
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése