-Neked vannak pöttyeid?
-Pöttyeim?
-Igen, pöttyeid.
-Vannak.
-S nem hiányzik belőle egy sem?
-Már nem.
-Nem?
-Nem. Mind megvan.
-Szereted őket?
-Igen, mindet.
-S azt amelyik hiányzott? Azt is szereted?
-Igen. Szeretem. Mindig is szeretettem, csak eltorzult álmok képében jelent meg előttem. Félelem, és veszteség szaga áramlotta át ezt a szeretetet, és ez az ami ellehetetlenítette az életemet. Kikapcsolta a szeretve lenni érzéseket, s áthangolta a teremtéseket.
Itt állva a testemnek gyásza megmaradt az emlékezetben, s ebben az emlékezetben beleragadt az életem. Vágyni az élettel teli kapcsolódásra jelentette mindazt, amit eddig a halál kísért. Átformálni új életté egyet ért, külön ér, és egyben a kettő véget ért. Egyedül lenni ketten hosszú éveken át, felismerni ennek mélyen gyökerező okát, ez hozza el az új magokban meggyökerező új örömöket hozó számtalan csodát.
Kép: Gapchinska
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése