Ösztönös, és tudatos
Amikor valakinek elborul az agya, állatias agresszióval olyat tesz, amibe valaki belehal, az az ember ösztönösen ölt. Amikor valaki képes türtőztetni magát, nem borult el az agya, nem adta ki a feszültséget, de később nem tudta feldolgozni a sérelmeket, nem tudta elengedni, megbocsájtani, az bosszút áll. Addig gondolkodik, spekulál, amíg kitervel egy olyan élethelyzetet, amelyben vissza adja a bánatot, szélsőséges esetben ölni is képes. Ez az ember tudatosan ölt.
Mi lehetünk gonoszak ösztönösen, és tudatosan is. Ugyanígy lehetünk szeretetteljesek ösztönösen, és tudatosan is.
Tudatosságra az elme, az értelem segítségével vagyunk képesek. Az értelem az evolúció fejlődésével egyre fejlettebb az emberben. Állatként minimális volt az értelmi szintünk, csak ici-picikét voltunk képesek a gondolkodásra. Gyerekkorban értelem nélkül érkezünk, az evolúció ismétli önmagát a felnőtté válás folyamata alatt. Népcsoportonként különböző szinteken tartunk az evolúciós fejlődésben, vannak népek akik felnőtt korra nagyobb értelmi szintet érnek el, és vannak akik kisebbet. Kivételek vannak, de körülbelül a 80%-ék azonos értelmi szinttel rendelkezik népcsoportokon belül. A gyerek is lehet gonosz, ahogy a dzsungel mélyén lévő bennszülöttek is lehetnek gonoszak. Hozhatnak tudatos döntést, csak nagyon átlátszót. A gyerek kigondolja, hogy a sarkon megvárja az iskolatársát és bosszút áll. Majd otthon letagadja, de a felnőtt a nagyobb értelmi szinten könnyen leleplezi a hazugságait. A magasabb értelmi szinttel rendelkező emberek már veszélyesen gonoszak. Már nehéz kideríteni az igazságot, általában több embert megvezetnek, manipulálnak, bosszújukat mások irányításán keresztül viszik végbe, a háttérből figyelik az eseményeket. Azt gondolják, hogy nagyon rafináltak, okosak, de ahogy a gyereket leleplezi a szülő, úgy Jóisten leleplezi a gonosz embert.
Minél nagyobb az értelmi szintünk, annál jobban képesek vagyunk uralni az érzelmeinket, ösztönös reakciókra sarkaló energiáinkat, annál könnyebben adunk tudatos válaszokat az ösztönös reakciók helyett. A fejlett elme elemez, nagyon gyorsan felismeri az élethelyzeteket, figyeli a kevésbé fejlett értelemmel rendelkező emberek ösztönös, érzelmi reakcióit, jeleit. Azonnal idomul, azonnal alkalmazkodik, olyan arcot vág, olyan hangon beszél, amely legjobban félrevezeti, elhiteti a kevésbé tudatos emberrel, azt amit a gonosz ember elhitetni akar. A kevésbé tudatos, nagyobb arányban ösztönös, még érzelmek által vezérelt ember még elképzelni sem tudja, hogy mire képes egy fejlett elme, hogy milyen könnyen vágunk olyan arcot, amilyenről tudjuk, hogy ösztönös reakcióként, milyen arcot szoktunk vágni. Az ember biztos abban, hogy igazat mondanak neki, mert azonosul a saját reakcióival, tudja, hogy ő is megdöbbent arcot szokott vágni, neki is hasonlóan emelkedett, vagy halkult el a hangja hasonló élethelyzetben. Egy fejlett elme kifigyeli az állati reakciókat, és képes elszínészkedni őket. Képesek vagyunk teljesen mást mondani, amit érzünk, amit gondolunk.
Működik ez a szeretet irányába is. Van olyan napunk, amikor semmi nem jön össze, nagyon sok feszültség van bennünk, az ösztönös állati lényünk már kifakadna, kiborulna, de az értelem segítségével képesek vagyunk uralni, megfékezni. Képesek vagyunk legyőzni az érzelmeket, és kedvesek tudunk lenni egy nagyon nehéz napon is. Tudjuk mit jelent a szeretet, tudjuk hogyan kell viselkednünk kedvesen, tudunk szeretetteljesen viselkedni akkor is, amikor belül nagyon szenvedünk. Uraljuk a negatív energiánkat, tudjuk hogy nem egyedül vagyunk ezen a Földön akik hasonló nehéz élethelyzetben vannak, nem vadulhatunk meg, nem csinálhatunk cirkuszt, figyelembe kell vennünk mások békéjét, harmóniáját is. Amikor minden rendben van, tele vagyunk pozitív érzelmekkel, olyankor akaratlanul, ösztönösen is szeretetteljes a viselkedésünk. Amikor semmi nincs rendben, nagyon szar napunk van, de kedvesek tudunk maradni embertársainkkal, olyankor tudatosan vagyunk szeretetteljesek. Gyerekkorban, amikor még nincs értelmünk, ha elöntenek minket a negatív érzelmek, olyankor azt akarjuk, hogy másoknak is olyan rossz legyen, mint nekünk. Felnőtt korban tudatosan már ellen tudunk állni, letudjuk győzni az ösztönös gonosz reakciót.
Tudunk gonoszak lenni ösztönösen, és tudatosan is. Tudunk szeretetteljesek lenni ösztönösen, és tudatosan is. Egy kisgyerek még szinte teljesen ösztönös lény, ahogy az állatok is. Lehetséges értelem nélkül létezni. Ösztönösen mindent a szeretet, vagy a félelem irányít. Az ember képes befeszülni, és fellazulni. Van egy állandó energiaáramlásunk, egy csodálatos életenergia, amely állandóan arra törekedik, hogy minél nagyobb mennyiségben átáramoljon a testünkön keresztül. Minél jobban befeszülünk, annál jobban elzárjuk ezt az áramlást, annál jobban ösztönösen gonosszá válunk. Minél jobban kiengedünk, annál jobban ösztönösen szeretetteljesé válunk. Amikor bőségesen átáramlik rajtunk az energia, akkor akaratlanul, ösztönösen szeretetteljesek a cselekedeteink. Az ember tudatlan ezekre a folyamtokra, nem tudatosítja, nem fogja fel, hogy nyaralás után van kedve szeretni, van kedve leülni megsimogatni a kutyust, van kedve átölelni a párját, van kedve értékelni, megdicsérni valakit. Gyerekként rengeteg bennünk a szeretet, állandóan kivagyunk lazulva, bőséges az energiaáramlásunk, ami meglátszik a fizikai erőnlétünkben is. De szélsőségesen durvává, vaddá, állatiassá tudunk válni, amikor megijedünk, valamitől félünk, vagy elutasításba ütközünk. Ugyanígy megfigyelhetőek ezek az ösztönös viselkedési jelek a kevésbé fejlett elméjű népcsoportoknál is, a köztünk élő romáknál, és a legtöbb harmadik világ népcsoportjainál.
Ahogy az elme elkezd kifejlődni, a test feszültségi szintje kontrollált lesz. Az elme képes felülírni az érzelmeket, ösztönös reakciókat, képes megakadályozni hogy egy nagyon erős negatív érzelem betörjön a testbe, teljesen befeszítse, elboruljon az agyunk, és állati agresszivitással pusztítani kezdjünk. Ez pozitív előnye az értelemnek, nem enged minket szélsőségesen befeszülni, gonosszá lenni automatikus reakcióként. Viszont az elme segítségével megértjük, hogy nem csak a bokor mögül kiugró farkastól kell félnünk, hanem millió okunk lehet a félelemre, aggódásra. Ezek az állandó félelmek folyamatosan befeszítve tartanak minket, elzárva a bőséges energiaszinttől, amely ösztönös viselkedésünket szeretetteljesé teszi. Amikor egy nagyobb pozitív érzelem ér el minket, olyankor elborul az agyunk, meghatódunk, jóságosak vagyunk, cselekedeteink képesek szembe menni a józan ésszel. Az ösztön legyőzi a tudatos döntését. Főleg gyermekek esetén győz az ösztön, és főleg a nőknél, az anyai ösztönök végett. A meghatódásnál hirtelen teljesen kitágulunk, elönt minket az életenergia, mint egy vízesés amely már régen várja, hogy újra bőségesen keresztül folyhasson rajtunk mint gyerekkorunkban. Hirtelen szeretetteljes lesz a cselekedetünk, boldogságot érzünk. A gonosz ember tudatosan ellen tud állni a nagyobb pozitív érzelmeknek, ahogy a szeretetteljes ember arra törekszik, hogy féken tartsa a nagyobb negatív érzelmeket. Ha az érzelem győz, az ösztön győz, akkor elborul az agy, cselekedeteink tudatlanná válnak.
A gonosz ember is képes tudatosan szeretetteljes lenni, ha érdekei úgy kívánják. Mosolyog, kedves a szemedbe, figyelmes veled, széket tol alád, mert tudja hogy még szüksége lesz rád, kellesz a terveihez. A szeretetteljes embernek is meg kell tanulnia tudatosan gonosznak lenni, a fejlődés érdekében. Akár mennyire mondja azt a szívünk, ösztöneink, hogy ne adjunk büntetést a gyereknek, meg kell tennünk, mert tudjuk, hogy a türelmet csak a tűréssel tanulja meg. Ha mindent megengedünk a gyermekünknek, akkor sose kell tűrnie, nem fog tágulni a tudata, erről már több cikkben írtam. Bosszút fog állni, féltudatos gonosz ember lesz belőle, aki se nem állat már, se nem angyal. Az ember megérti, hogy ha elvesszük a szenvedést, akkor elvesszük a fejlődés lehetőségét. Az ember megtanul tudatosan nehéz döntést hozni, felülírja az ösztöneit. Az eredmény magáért beszél majd, felismerjük, hogy meghoztuk a helyes döntést, a valódi szeretet, ez esetben az elutasítás volt.
Állatként hatalmas szeretetet érzünk családon belül, de kifele hatalmas félelemmel, gonoszsággal tekintünk a világba. Egy állat anya mindig védi a gyermekét, akkor is neki ad igazat, ha ő volt a hibás. Értelem híján csak ösztönös döntéseket tudunk hozni, így megvédjük a gyermekünk az összes szenvedéstől. A gyermek otthon szeretetet fog érezni, a kapun kívül félelmet amely gonoszságban fog megnyilvánulni. A fejlődés végére, a szülő képes fegyelmezni a gyermeket, képes tűrésre inteni, és nem ad neki feltétlenül igazat mások gyermekeivel szemben. Otthon nem lesz beteges a szeretet, ami birtoklásban nyilvánul meg, és kapun kívül nem lesz gonoszság. Az értelem legyőzi az állati ösztöneinket pozitív és negatív oldalon is. Az ember megtanul tudatosan negatív döntést hozni. Ez hatalmas lecke az evolúcióban. Az ókori Egyiptomban a misztérium iskolákban, ahol arról tanítottak, amiről én is írok, az egyedül maradottság félelmének legyőzése volt ez az evolúciós feladat.
Mire az ember teljesen öntudatra ébred, addigra megérti, hogy mit jelent nem szeretni, mit jelent túl szeretni, megérti hogy a szeretet semleges. Megérti, hogy a jó és rossz ugyanaz. Hogy nincs szükség rendőrökre bűnözők nélkül. Hogy nincs lelkesedés, idegeskedés nélkül. Nincs öröm, bánat nélkül. Az ember legyőzi az összes félelmét, megszűnik a feszültség pozitív és negatív irányba is, teljesen ellazul, kienged, feszültségmentessé válik, engedi hogy újra átjárja a bőséges életenergia, a szeretet. Akin tud, azon segít. Akin látja, hogy most azzal segít a legtöbbet, hogy hagyja a saját útján járni, azt tudatosan engedi szenvedni, fejlődni. Nem fél, és nem félt senkit, semleges marad, mind pozitív, mind negatív feszültségmentes marad, szeretetteljes marad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése