Legyen világosság
Mi a tudat vagyunk az emberi testben, akkor lesz világosság ha öntudatra ébredtünk, azaz megértettük, hogy mi a tudat vagyunk.
A testben fejlődik ki a tudat, a test megfigyelése által ébredhetünk öntudatra. Képzeld el, hogy van egy robot, ezt a robotot te egy számítógépen keresztül irányítod egy irodából. Amíg nem ébredsz öntudatra, addig olyan mintha rajtad lenne egy háromdimenziós sisak, amilyet a számítógépes játékoknál használnak, ami azt láttatja veled, amit a robotod lát. Mintha megszületésed óta egy számítógépes játékkal játszanál, amely élethűen elhitette veled, hogy te a robot vagy.
A játék közben rengeteg információhoz jutottál, tanultál, tapasztaltál, egyre nagyobb lett a tudásod, tudatod. Végül elérsz egy olyan tudatszintet, ahol gondolkodni kezdesz az összefüggéseken, elkezded felismerni, hogy te nem a robot vagy.
Te az vagy aki figyel, tanul, értelmez, tudást gyűjt. Te az vagy, aki az irodában ül a háromdimenziós sisakban. A robot agya az a számítógép amelyet a működéséhez használsz. Te a tudat vagy, aki figyel, a robot elméjén keresztül információt gyűjt, és feldolgoz. Te a tudat vagy, a tudás, aki a robotnak köszönhetően növekedni képes. Neked olyan robotra van szükséged, amelyek nagyon erős számítógépe van, nagyon gyorsan képes feldolgozni az információt. Te a robotot arra használod, hogy információt gyűjts, összehasonlíts, elemezz, megértéshez juss. Tudáshoz juss. Ez a tudás tágít téged, aki a tudat vagy. A tudat aki a roboton keresztül figyel, információt gyűjt, és a robot elméjén keresztül összehasonlít, elemez, felismer, megért, tiszta tudáshoz jut.
Mi a tudat vagyunk, mi a figyelők vagyunk. De a robottal szimbiózisban élünk, fejlődésünk kihat egymásra. Nekünk fontos, hogy a robot ne merüljön le, gyors számítógépe legyen, nagy felfogása, hogy minél jobban növekedhessünk, minél több tudáshoz jussunk, minél nagyobb tudat lehessünk. Amikor tudatra ébredünk, akkor felismerjük, hogy mitől függ a robot töltöttsége, és azzal arányosan a felfogóképessége. Felismerjük, hogy rajtunk műlik, a megfigyelőn múlik a robot életereje, attól függően lesz energiával ellátva a robotunk, hogy mire irányítsuk a figyelmünket a roboton keresztül.
A számítógépes játék, amiben a robotunkkal részt veszünk egy energiavilág, amelyben minden résztvevő jól meghatározható energiaszinttel, rezgésszinttel rendelkezik. Ahol a figyelem, ott az energia. Olyan energiaszintből töltekezünk, amilyet megfigyelünk. Erről a robot nem tehet, a robotot mi irányítjuk, mi határozzuk meg mire figyeljen a robot. Amíg nem ébredünk öntudatra, addig úgy gondoljuk, hogy a robot figyel, a háromdimenziós szemüvegsisakon keresztül elhisszük, hogy a robot figyel. Öntudatra ébredés után felfogjuk, hogy a robot odafigyel, ahova mi figyelünk, mert mi irányítjuk. Felfogjuk, hogy a robot energiája, töltődöttségi szintje kiszolgáltatott a figyelmünknek. Felfogjuk, hogy ha megtaláljuk a magas rezgésű figyelmi pontokat, akkor a robot töltődni kezd, ami egy sokkal élvezetesebb játékot kínál. Magas töltődöttségi szinten a robotnak szupergyors az elméje, nagyon sok információt feldolgozhatunk vele, sok tudáshoz jutunk rövid idő alatt.
A tudást amit begyűjtünk a pszichológia tudatalattinak ismert fel. A játékban állandóan olyan élethelyzetekbe kerülünk, ahol döntéseket kell hoznunk. Ha megijedünk, akkor a robot befeszül, kevesebb energia járja át, a számítógépnek csökken a teljesítménye, felfogóképessége. Nem a robot fél, a tudat fél. A robot csak lereagálja a tudat változásait. A tudat figyel a roboton keresztül, és a figyelem által szabályozza a robot energiaáramlását. Egy kezdő játékosnak nagyon kicsi a tudata, nagyon erős az illúzió, teljesen a robottal azonosítja az ÉN képét, és rettegve játszik, nagyon fél. Minél több információt sikerült feldolgoznia, minél több élettapasztalathoz jutott, minél nagyobb lett a tudása, tudata, annál jobban megváltozik a kiértékelése az egyes élethelyzetekben, esetünkben játékhelyzetekben.
Mi a tudat vagyunk aki figyel a roboton keresztül, kihat a robot energiaáramlására a figyelme által, amely attól függően változik, hogy milyenek értékelte ki a megfigyelési fókuszpontot a tudat, az összegyűjtött tudás, élettapasztalat, játéktapasztalat által. Aki már régóta játszik, aki már nagyon sok tudást felhalmozott, az már kevésbé fél, kevesebb az ismeretlen, ritkábban értékeli ki a figyelem fókuszpontjában lejátszódó eseményeket félelmetesnek, ritkán feszíti be a robotot. A robot energiaszintje kiszolgáltatott a játékos tudatszintjének, ami visszahat a tudatra, mivel befeszült idegrendszerrel, robotunk esetében összeszűkült elektromos vezetékekkel, kicsi az áramerősség, ezáltal csökken a számítógép teljesítménye, felfogóképessége. Ezáltal kevés tudáshoz jutunk, lassan növekedünk tudatként. Az öreg játékos már ritkán értékel ki valamit rossznak, félelmetesnek, ritkán feszíti be a testet, bőséges az életenergia áramlás, állandóan nagy teljesítményű a számítógép, nagy a felfogás, bőséges a tudás felhalmozás. Tizenöt évvel ezelőtt voltak olyan élethelyzeteink, amiket még rossznak ítéltünk meg, félelmetesnek, befeszítettek, idegessé tettek. Ma már másként látjuk a világot, a több élettapasztalatnak, tudásnak köszönhetően már nem értékeljük ki annyira negatívnak azt a megfigyelési pontot, már több megértéssel, bölcsességgel rendelkezünk, a nagyon rossz kevésbé rossz lesz, a rossz már jó lesz.
Amikor öntudatra ébredünk, akkor először felismerjük, hogy mi nem a test vagyunk, majd felismerjük hogyan használjuk a figyelmünk, hogy a robotunk állandóan energikus legyen, és nagy legyen felfogóképessége. Mi a játékban a robotban vagyunk, akkor élvezzük a játékot, ha jól érezzük magunkat a robotban. Akkor érezzük jól magunkat, ha tele töltjük a robotot energiával, a bőséges energiát érezzük szeretetnek. A játéknak több szintje van, ha ezen a szinten megtanuljuk tudatosan, öntudatra ébredve használni, feltölteni a robotot, akkor egy újabb level, játékszint nyitódik meg, ahol a robotunknak több képessége lesz. Ez történt Jézussal, Buddhával, akik már öreg játékosok, már feljebb járnak, magasabb leveleken, csak picit visszajöttek, hogy megmutassák mi vár ránk a játékszint végén.
Ahhoz, hogy mesterei legyünk a testnek, hogy pontosan tudjuk mire kell figyelni, hogy állandóan nagyon magas energiaszinteken tartsuk a robotot, - ahhoz meg kell tanulnunk megfigyelni a robot jeleit, amelyek az energiaváltozásokra utalnak. Ki kell tapasztalnunk, hogy mit figyelünk meg, milyenek értékeljük ki, és a kiértékelés milyen változásokat indít el a robotban. Ha azt vesszük észre, hogy elkezd összefeszülni, akkor azonnal változtatunk a kiértékelésen, és figyeljük milyen hatásai vannak a korrigálásnak, finomításnak. Így a test megtanít minket, hogyan használjuk tökéletesen a figyelmünket. Szimbiózisban, együttműködésben vagyunk a testtel, kiszolgáltatottak vagyunk egymásnak.
Nagyon sokat segít a tanulásban a robot számítógépének a megfigyelése. Régen olyan számítógépek voltak, amelyek lefagytak. Ha túl sok program lett megnyitva, akkor megnövekedett az áramerősség igénye, kezdtek túlmelegedni a vezetékek, ami növelte a vezetékek ellenállását, még kevesebb áramot tudtak átvezetni, az energia hőként veszteségként jelent meg, a számítógép teljesítménye nagy mértékeben lecsökkent. Nagyon lelassult az egér, tíz perc volt amíg egy mappa bezáródott, lefagyott a rendszer, újra kellett indítani. Az emberi test elméje is egy számítógép, ugyanúgy időbe telik amíg bekapcsol, a robot addig félrebeszél, amíg fel nem ébredt teljesen, amíg be nem indult a windows teljesen. Ugyanúgy lefagy, befeszülünk, ami aztán a túlmelegedésnek köszönhetően még jobban befeszít minket. Képesek vagyunk elveszíteni a teljes irányítást a test felett, ösztönös lényként cselekedhet ész nélkül. A testünk állat volt, ösztönös programozott lény, amint túlmelegedik a rendszer, az ösztönös lény bekapcsol. A robot átvált egy vészhelyzetre, ahol minimális energiával eltud menekülni, vagy támad a túlélésért.
A robot elméje összezavarodhat. Ha túl sok információt akarunk feldolgoztatni, de a figyelmünk végett befeszítjük a rendszert, akkor sok megnyitott program lesz, amelyek kaotikusan ugrálni kezdnek, leterhelve a rendszert, foglalva a helyet a tudatos gondolkodó résztől. Addig nem tudunk gondolkodni a robot elméjében, amíg a robotnak nem csendesül el az elméje, le nem áll az összezavarodás, be nem záródnak a kényszeres programok. Amint a figyelmünket magas rezgésre irányítjuk, a robot kienged, áramlani kezd az energia, a számítógép szépen rendezi az összezavarodást. Ekkor csend lesz az elmében. Mi a tudat vagyunk, aki figyel a robot elméjén keresztül. Amíg a robot elméjében káosz van, addig a kénytelenek vagyunk megfigyelni a gondolatok áramlását is. Ezt emberként úgy érzékeljük, hogy zajos az elménk. A meditáció már a felsőbb én, az öntudatra ébredt tudat eszköze, amikor tudatosan rakunk rendet a testben, azzal együtt az elmében. Már tudjuk, hogy tőlünk függ a robot energiaellátása, tudjuk ha a figyelmünk rezgéspontját megemeljük, akkor a robot rendezni tudja magát. Megértjük, hogy nem haladhatunk négy durrdefekttel, tudatosak leszünk a test karbantartására. Ami hatalmas előnyökkel jár, élmény lesz a testben lenni, szeretetet, boldogságot érzünk magas energiaszinten, és szuper erős lesz a felfogásunk. Növekedhetünk, mint tudat.
Ha megértjük az elme számítógépszerű működését, megértjük mi a különbség a tudatos gondolkodás, és az akaratlan gondolatáramlás közötti különbség, valamint megértjük a csend fogalmát, a kikapcsolt elme fogalmát, akkor tudatosan kezdhetjük el használni az elménk. Figyelhetjük, mennyire erőteljes a kényszeres gondolatáramlás, amiből visszajelzést kapunk a tudathoz, hogy figyelmünk egy része befeszíti a testet, változtatnunk kell. Meg kell keresni a tudatalattinkban, hogy mi váltja ki a befeszülést, mit értékelünk ki negatívan, mitől félünk. Az elme az egyik leghatékonyabb visszajelző rendszer, amely mutatja, hogy épp mire figyelünk. Azt is látjuk tudatra ébredve, hogy az elmébe milyen emlékek jönnek fel a tudatalttiból, emlékin tárházából. Ha azt látjuk, hogy az elme tele van negatív emlékekkel, akkor tudjuk, hogy valami lent tartja a rezgést, valami befeszíti a testet. Ugyanígy ha azt látjuk, hogy mindenről csak a szép emlékek jönnek fel, akkor tudjuk, hogy magasak a megfigyelési rezgéspontjaink. Az elme felel az időérzékelésért is, azt is látjuk tudatra ébredve. Látjuk, hogy változni kezd a belső időérzékelés a külső valós időáramláshoz képest. Ezek mind olyan információk, amelyek segítenek tudatosan megtanítani mesteri szinten használni a figyelmünket. A test többi része is nagyon sok információval szolgál, amelyek által észrevehetjük, ha figyelmünk negatív fókuszpontokra összpontosul. A légzés megváltozik, izmaink befeszülnek, hunyorítunk, ráncos a homlokunk. Szemünk mozgása, végtagjaink önkéntelen mozgása.
Az a cél, hogy félelem nélkül kilazítsuk a testet, had járja át bőségesen az életenergia, aminek köszönhetően egyre nagyobb mértékben hatással lehetünk a testre, egyre nagyobb a felfogóképesség, egyre bölcsebb döntéseket, parancsokat adhatunk a testnek. Egyre több tudáshoz jutunk, a test pedig egyre több energiához jut. A sok energiát emberként szeretetnek érezzük, így arányos a tudás a szeretettel. A tudás szeretet, a szeretet fény. Mi a tudat vagyunk, a fény, amely picike szikrából csillaggá alakul át a fejlődés folyamán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése