Keresés ebben a blogban

Printfriendly

2018. július 2., hétfő

Mozaik darabkák

Mozaik darabkák.


Az elektromágnesességet egy tanár fedezte fel a fizika órán, amelyen az iránytűről tanított, és észre vette, hogy az iránytű az elektromos vezeték közelében az asztalon, elmozdul. Az összes nagy felfedezés, heuréka pillanat, úgy született meg, hogy elég sok mozaik darabka össze állt, elég sok olyan fizikai jelenséget sikerült felismerni, amelyek között logikai összefüggéseket találtak. Néha a megoldás az orrunk előtt van, csak egyetlen utolsó mozaik darabka hiányzik, hogy világos legyen a nagyobb kép.

Úgy gondolom, hogy közel vagyok egy felismeréshez, de még hiányzik talán egy utolsó mozaikdarabka. megosztom mindenkivel, mert mindegy ki ismeri fel, a felfedezés az emberiséget fogja szolgálni.

Először is tudni kell azt, hogy az ember a gondolatai segítségével képes energiát termelni, amit érzelmeknek tudatosítunk. Egy nagyobb képről nézve olyanok vagyunk, mint egy atomerőmű, amely képes energiát előállítani. Azaz nem csak enni, inni, szeretkezni, aludni tudunk, hanem energiát is képesek vagyunk termelni. Nem is akármilyen energiát, valószínű az univerzum egyik legmagasabb rezgésű energiáját vagyunk képesek megtermelni, a szeretet energiát.

Azt gondolnánk, hogy ez az energia csak az emberben létezhet, csak az ember érezhet szeretetet. Most jönnek a furcsaságok, amelyek valamiféle logikai összefüggést mutatnak. Masaru Emoto japán kutató bebizonyította, hogy a víz reagál az emberi érzelmekre. Oly egyszerűen, hogy a vizet lefagyasztotta, és mikroszkóp alatt megfigyelte, hogy milyen geometriai kristályformát vett fel a víz. Azt tudjuk, hogy a hópelyhek hatszögletűek. Gyönyörű hatszögletes kristályrácsokba rendeződnek a megfagyott esőcseppek. Masaru Emoto azt figyelte meg, hogy városi csatornákban folyó szennyezett vizek megfagyás után nem veszik fel a hatszögletes kristályszerkezetet. Hanem amorf, geometriailag rendezett struktúrákat mellőző rácsszerkezetekbe kristályosodik ki a megfagyott víz. A hegyi forrásvizeket lefagyasztva, azt látta, hogy létrejön a hópihe alak. Az ember szervezetének körülbelül 70%-ka víz. Emoto kíváncsi volt, hogy a testünkben lévő víz kristályszerkezete is megváltozhat e, és ha igen, akkor mi váltja ki. Elvégzett egy kísérletet, amelyben több pohárra érzelmeket írt, és megkért több embert, hogy a pohárra írt érzelmet, próbálja felidézni magában. Pl. az volt a pohárra írva, hogy szégyen. Ekkor az volt az ember dolga, hogy felidézzen egy emléket, amikor szégyenelte magát. Vagy az volt ráírva, hogy gyűlöllek. Vagy az hogy nagyrabecsüllek, hálás vagyok, vagy szeretlek. Azt találta, hogy a pozitív érzelmek hatása alá kitett pohár vizek, lefagyasztás után szép rendezett kristályformát vettek fel. A szeretet esetében létrejött a hatszögletes hópehely forma. A negtaív érzelmek amorf rendezetlen geometriai struktúrákat mutattak.

Valamiféle képen az ember képes volt magából kisugározni az érzelmet, energiát, amelyet felvett a pohárban lévő víz. Nemrég az ikea áruház indított egy kísérletet, melyben két virágot üvegburákkal lefedett, - az egyikre azt írták, hogy szeretlek, a másikra gyűlöllek. Odaírták az burák elé, hogy ez egy kísérlet, az egyik virágnak mondjanak az emberek szépeket, a másiknak csúnyákat. Meglepő eredmények születtek, a szeretet burák alatt lévő virágok egy hónap után 20 centivel magasabbak voltak, ugyanannyi öntözés mellett. A virágban is víz van. Bennünk is víz van. Eltudod képzelni, hogy mennyit öregednél, ha naponta egy hónapon keresztül több százan azt mondanák neked, hogy gyűlöllek? És mennyit fiatalodnál, ha naponta egy hónapon keresztül több százan azt mondanák, hogy szeretlek?

A népi bölcsesség a legtöbb nyelvben azt tartja, hogy aki forrás vizet iszik, az sokáig fog élni. A meséinkben van egy legenda, az örök ifjúság forrásáról. Ha a víz valóban képes tárolni az emberi lélekenergiákat, akkor nagyon is lehetséges, hogy egy feltöltött élő vízzel sokkal egészségesebbek lehetünk. Olyan mintha, olyan vizet innál, aminek egy hónapig azt sorolták, hogy szeretlek. Megiszod, és olyan mintha neked sorolták volna. Most jön egy-két nagyon furcsa dolog. Akik kertészkednek, azok jól ismerik azt a jelenséget, hogy hiába öntözik sok csapvízzel a növényeket, a legnagyobbat akkor növekednek, amikor esővizet kaptak. Olyankor látványosan két nap alatt 10 centit növekednek, látványosan megugornak a növények. Tudjuk, hogy az esővíz hatszögletesen kristályosodik ki, tudjuk hogy a szeretet érzelem kristályszerkezetét hordozza. Nézz utána, bármely kertész megmondja neked, hogy az esővíz hatására hatalmasat növekednek a növények. Ami a saját tapasztalatom, hogy ha elázol, bőrig ázol, ha nem sikerült fedezékbe vonulnod, akkor igaz, hogy csurom vizes leszel, de mosolyogni fogsz, boldog leszel, szeretetet fogsz érezni. Én figyelem a rezgésszintemet három éve, háromszor áztam el, a harmadik után felismertem, hogy az eső víz okozta a kiugró változást.

Van még egy mozaik darabka. Megpróbálták, hogy mit csinál az emberi érzelem a rizzsel. Befőttes üvegbe rizst tettek, és ugyanúgy érzelmeket írtak a befőttes üvegekre, mint Emoto a pohár vizek estében, vagy az Ikeások a növények esetében. Szintén egy hónapig szépeket és rosszakat mondtak rizsnek, érzelmeket sugároztak. Az eredmény újra látványos volt. Az egyik üvegben megpenészesedett a rizs, a másikban szaga volt, de még fehér volt egy hónap után. A rizsben is víz van. Mindenben víz van, ami él. A következő furcsaság a piramis. Sokan állítják, hogy a piramisban van egy terület, amelyben fókuszálódik valamiféle energia, amely lassítja az ételek lebomlását. Több kísérletet végeztek. Nem csak a világ piramisaiban, hanem kis műhelyekben is megépítették a piramis szerkezeteket a pontos matematikai arányokat betartva, és minden esetben azt találták, hogy valóban van egy fókuszált terület, amely a piramisokban a király szobának megfelelő terület, ahol lassabban bomlik le az anyag. Ebben a szobában voltak a múmiák. Sokan azt állítják, hogy ebben a szobában nagyon jó érzelmeik vannak. Azt feltételezhetjük, hogy a piramis valamiféle képen képes az emberi szeretetnek megfelelő lélekenergiát előállítani, ugyanúgy ahogy az emberi test. Legalábbis az ételek lassabb öregedése ezt engedi feltételezni. Meg kellene próbálni vizet berakni erre a területre, majd lefagyasztani, megvizsgálni a kristályszerkezetét. Vagy növényeket berakni, megnézni milyen gyorsan növekednek. Mai napig nem tudjuk mire szolgáltak a piramisok, nagyon könnyen előfordulhat hogy az emberi lélekenergia előállítására szolgáltak.

Mi köze a szeretetnek a piramishoz, a forrás vízhez, az esővízhez, a lassabb öregedéshez, örök fiatalsághoz? Ha van valakinek ehhez mozaikdarabja, vagy épp én adok, és sikerül felismerni a logikai összefonódásokat, annak nagyon örülnék. Úgy érzem a megoldás itt van a szemünk előtt, talán csak egy mozaik hiányzik. De lehet még rengeteg. Egy biztos, hogy ezek a jelenségek logikailag összefonódnak. Egy nap lesz egy heuréka pillanat, ami után másképp fogunk a lelkünkre, érzelmeinkre, szeretetre tekinteni!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése