Keresés ebben a blogban

Printfriendly

2018. július 3., kedd

A SZERETETTEL eggyütt jár a SIKER és a JÓLÉT!

A SZERETETTEL eggyütt jár a SIKER és a JÓLÉT!


Egy asszony kijött a házból és három szakállas öregembert látott üldögélni az udvaron. Nem ismerte őket. Így szólt:

- Nem hinném, hogy ismernélek benneteket, de éhesnek látszotok. Kérlek benneteket, gyertek be és egyetek valamit!

- A ház ura itthon van? – kérdezték.
- Nem – válaszolta az asszony. – Nincs itthon.
- Akkor nem mehetünk be – felelték.

Amikor este a férje hazaért, az asszony elmondta neki, mi történt.
- Menj, mondd meg nekik, hogy itthon vagyok, és hívd be őket!

Az asszony kiment és újra behívta az öregeket.
- Együtt nem mehetünk be a házba – felelték.
- Miért nem? – kérdezte az asszony.

Az egyik öreg magyarázatba kezdett:
- Az ő neve: JÓLÉT. – mutatott egyik barátjára, majd a másikra mutatva azt mondta:
- Ő SIKER és én vagyok a SZERETET. 

Majd így folytatta:
- Most menj vissza a házba és beszéld meg a férjeddel, melyikünket akarjátok behívni.

Az asszony bement a házba, és elmondta a férjének, amit az öreg mondott. A férj megörült.
- Ez nagyszerű! – mondta. - Ebben az esetben hívjuk be JÓLÉTET! Hadd jöjjön be és töltse meg a házunkat jóléttel!

A felesége nem értett vele egyet.
- Kedvesem, miért nem hívjuk be inkább a SIKERT?

A menyük eddig csak hallgatta őket, és most előállt saját javaslatával:
- Nem lenne jobb a SZERETETET behívni? Az otthonunk megtelne szeretettel.
Hallgassunk a menyünkre! – mondta a férj a feleségének.
- Menj, és hívd be SZERETETET, hogy legyen a vendégünk!

Az asszony kiment, és így szólt:
- SZERETET, kérlek, gyere be és legyél a vendégünk!

SZERETET felállt és elindult a ház felé. A másik kettő szintén felállt, és követték társukat. Az asszony meglepve kérdezte JÓLÉTET és SIKERT: 
- Én csak SZERETETET hívtam, ti miért jöttök?

Az öregek egyszerre válaszoltak:
- Ha JÓLÉTET vagy SIKERT hívtad volna be, a másik kettőnek kint kellett volna maradnia. De mivel SZERETETET hívtad, ahova ő megy, oda mi is vele tartunk.

Ahol SZERETET van, ott megtalálható a JÓLÉT és a SIKER is!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése