Keresés ebben a blogban

Printfriendly

2018. július 14., szombat

A félelem a sátán

A félelem a sátán.


Mindenkinek van sötét énje, amikor vadállat lesz belőle, démonian tombolni kezd. És van angyalka énje is, amikor maga a megtestesült szeretet, könyörület, jóság. Azért vagyunk ezen a Földön, hogy legyőzzük a sötét énünket, hogy megtanuljunk úgy élni, hogy semmilyen körülmények között nem tud kitörni belőlünk, nem tud eluralni minket a sötét énünk. Nem leszünk démoniak semmi, és senki hatására. Hanem egyre tisztábbak, szeretet teljesebbek, jóságosabbak, angyali természetűvé változunk. Ez csak is úgy megy ha legyőzzük az összes félelmünket, ha Isten engedi hogy találkozzunk a félemeinkkel. Amikor félelmet érzünk, olyankor mi leszünk a megtestesült félelem, cselekedeteink sátáni sötétségűek lesznek. És erről nem tehetünk. A félelem megjelenik, az érzelem beárad, elönt, az agyunk elborul, - és már tombolunk is. Csak amikor elmúlt a félelem, akkor tudatosítjuk, hogy úristen mit tettünk, hogyan viselkedtünk.

Van egy néni, akit nagyon szeretek, mert rengeteg szeretet van benne. Sokat segít embertársain, vigyáz a gyerekekre, ápolja a vele egyidős betegeket, sokat törekedik arra öntudatlanul is, hogy szeressen. Végtelenül jóságos, bölcs, és jó a humorérzéke. Egyetlen egy eset van, amikor gonosszá változik, amikor egy kutya a közelébe megy. 7 évesen úgy megharapta egy kutya, hogy több évig járt orvoshoz a sebbel. Azóta nagyon fél a kutyáktól. Amint közelébe megy egy kutya, mindjárt lapátot, vagy bármit keres, amivel agyoncsapja. És nagyon kiborul, csúnyákat mond, alig lehet ráismerni. Ezt csinálja vele a félelem. Ördögivé, sátánivá teszi. A kutya aki megharapta láncra volt kötve. Az a kutya félt. Azt a kutyát sokat bánthatták, verhették, ugyanazt érezte amit a néni is. Nem várom meg, hogy bántsál, ha közelebb jössz megharaplak, megöllek. Nem várom meg, hogy te ölj meg. Egy másik kutya, aki szeretettel volt nevelve, akit olyan ember nevelt aki nem félt, furcsán néz a nénire, hogy miért fenyegeti, hisz csak egy kis simogatásért menne oda. A furcsa viselkedése félelmet kelthet egy olyan kutyában is, aki amúgy nem fél. És ha a félelem megjelenik, akkor a viselkedése megváltozhat, még meg is haraphatja. A félelemmel töltött emberek félelmet válthatnak ki embertársaikban. Én például féltem, hogy nehogy bántsa a kutyámat. Épp hogy csak uralni tudtam az érzelmeimet, hogy ne boruljak ki, ne kezdjek el ordítani, amikor megfenyegette a kutyáimat, akik olyanok mint a gyermekeim. Pedig sokszor leírtam, hogy ha előtted csapják agyon a gyermeked, akkor is szeretettel kell kezelned az élethelyzetet. Akkor is azonnal meg kell bocsátanod. Mert nem az emberrel harcolunk, hanem egy sokkal nagyobb harcnak adunk csatateret a mindenségben, általunk a jó és a rossz csap össze , a szeretet és a félelem. Ha te félelemmel válaszolsz, akkor azonnal nyert a félelem, a sátán. Jól összeordibáltok, összevesztek, esetleg még meg is ütitek egymást, majd évekig haragot tartotok. De ha te könyörületes vagy, szeretettel válaszolsz, akkor kioltod benne a félelmet, belátja, hogy helytelen volt a cselekedete, megbánja tettét, és bocsánatot kér. Még hamarabb megtörténik ez a folyamat, ha te kérsz bocsánatot először, annak ellenére, hogy nem a te hibád. Azzal még nagyobb lelkiismeretfurdalást okozol. A szereteted segít legyőzni embertársadban a félelmet, a sötét énjét. A lelketek megmarad a fényben, a jó győzedelmeskedik. Ez nagyon nehéz, főleg ha a gyermekedről van szó. Nekem sikerült, egy picit megnyitódott a kapu a gonosznak, de időben sikerült visszacsuknom, nem borult el az agyam, tudtam nyugodtan, szép szóval, szeretettel kezelni a helyzetet.

Mi mindentől félünk? Hogy nem marad pénzünk. Ha elveszik, vagy elkérik a pénzünket, mindjárt megjelenik a gondolat, hogy pénz nélkül maradunk, ez félelmet vált ki, a viselkedésünk azonnal megváltozik. Buták leszünk, agresszívak, sátániak. Mindegy, hogy a gyerekünkről van szó, vagy idegenről. Attól is félünk, hogy kárt tesznek az új játékunkban, autónkban, házunkban, telefonunkban. A legkisebb jelét látjuk, már megmutatkozik a viselkedésünkön a félelem, tombolni kezdünk. Attól is félünk, hogy migránsok elveszik a munkahelyeinket, megerőszakolják a lányainkat, kioltják az életünket, elveszik az otthonainkat. A viselkedésünkön azonnal meglátszik a félelem, kinyílik a bicska a zsebünkben, először én harapok, nem várom meg, hogy te harapj, félek tőled. Nagyon sok félelmünk van, nagyon sok esetben eluralhat minket a félelem, nagyon sok esetben a sátán szolgája leszünk. Igazi kisördög, aki démonian tombolni kezd az angyalok között. A sátán a valóságunkba a félelmeinken keresztül próbál beférkőzni. Az angyalok harcolnak a sátánnal az emberi lelkekért. A sátának az a célja, hogy minél több ember, lélek félelemben éljen a Földön, minél több katonája legyen, minél többet irányítani tudjon. Az angyalok arra törekednek, hogy legyőzzük magunkban a félelmeket, - félelem helyett szeretetet érezzünk.

Az egész fizikai valóságunk erre a játékra van felépítve. Bánat ér, kitör belőled a félelem valami végett, gonosz lesz a viselkedésed, majd megbánod, lelkiismeret furdalásod lesz. Megharcolsz vele. Eldöntöd, hogy a következő alkalommal már nem fogsz félni, nem öntenek el a negatív erők, hanem szeretetteljes, nyugodt, higgadt maradsz a nehéz élethelyzetben is. Kedvesebb leszel. Jóisten segít legyőzni a félelmeinket, ha eggyel megharcolunk sok jó dolog érkezik az életünkbe. Sok jelet ad, hogy jó úton jársz. Ha elbuktál, a pénzed, értékeid megmaradnak, de sok lelki veszteség ér, ami sok bánattal jár, lehetőséged van észre venni a jelet, hogy mit akar tőled a teremtőd, melyik irányba terel. Az élet a félelmeink legyőzéséről szól. Ha semmid, és senkid nem marad, akkor többé nincs mit féltened, többé nincs gyenge pontod, nem tud megkörnyékezni a sátán. Úgy kell élni, hogy semmit és senkit nem birtokolunk. Mindig elfogadjuk a változást, elmúlást. Beleértve a saját testünket is. Nem félünk elveszteni a testet. Nem félünk a betegségtől, nem ugrunk neki valakinek, ha nyitva hagyta az ablakot, amikor te köhögsz. Nem bánjuk, ha elveszik az összes vagyonunk. Nem bánjuk, ha senkik se marad, ha elhagynak minket, vagy meghalnak. Semmitől sem félünk. Ha erre képesek vagyunk, akkor kijártuk a Földi iskolát, a teremtő egy másik valóságba irányít minket, ahol új leckéket kell megtanulnunk.

Amikor Jézus elmondta, hogy pár nap múlva keresztre fogják feszíteni, akkor a tanítványok jajveszékelni kezdtek. Féltek. Ekkor Jézus azt mondta, távozz tőlük Sátán. Most már érthetjük miért. Isten minkét erő, egyben. Az egyik erő azért van, hogy fejlessze a másikat. A jó a rossz nélkül nem létezhet. Élj úgy, hogy mindig légy felkészülve Isten próbatételeire. Mindig légy felkészülve a veszteségekre. Bármennyi verejtékedbe, energiádba kerüljön bármi, mindig állj készen az elengedésükre. Mert Jóisten így tud megmérni téged. Így tudja megnézni, hogy mennyi félelem van még benned, mennyi sötétség. Akkor vagy készen, ha már nem félsz semminek, senkinek az elengedésétől. Mindig lesznek olyan emberek körülötted, akiket Jóisten odaküld, hogy megadják neked a megpróbáltatásokat. Ők még fiatalabb lelkek. Mindannyian sok félelemmel születünk meg, és életről életre egyre feljebb tartunk a mennyországok felé. A fiatal lelkek még tele vannak félelemmel, az öreg lelkek akik már sok reinkarnáción túl vannak, már sok félelmet uralalnak. Jóisten nem látja a rosszat rossznak, ő általuk jutnak az öregebb lelkek beavatásokhoz, próbatételekhez. Ha nem lenne aki rosszat csináljon, akkor nem lenne lehetőség megküzdeni a félelemmel. Egy tökéletes rendszerben élünk. Életeink során fokozatosan legyőzzük a félelmeinket, a fejlődési folyamat végére úgy állunk ezen a Földön, hogy nem maradt bennünk félelem, rossz érzés, tiszta szeretetté válunk. Ahonnan kiürül a félelem, oda beáramlik a szeretet. És fordítva. Olyan a lelkünk, mint egy pohár víz, két folyadékkal. Ha az egyikből több lesz, akkor a másikból kevesebb. A folyamat végére a félelem teljesen kiürül, megtöltődünk szeretettel. Nem kell már megbocsájtanunk, mert nem tudunk megharagudni. Már nincsenek rossz érzelmeink, testünk tele van fénnyel, csak tiszta pozitív érzelmekkel. A mennyország érzése járja át a testünk itt a Földön. Ha elengedjük az összes félelmünket, akkor pár hónap alatt megtapasztaljuk ezt az állapotot. Ha tudatosítjuk miben élünk, hogyan működik, ha mindig fel vagyunk készülve a veszteségekre, legyenek azok tárgyak, vagy élőlények, akkor nincs esélye többé a félelemnek. Angyalokká változunk, a hernyóból pillangó lesz. Ha egy embertársunk félelemmel fordul felénk, akkor már azt keressük, hogy mi váltja ki belőle a félelmet, mitől fél, miért viselkedik agresszívan. és segítjük neki legyőzni a félelmét. Megértőek vagyunk vele, értjük már mi történik vele, tudjuk hogy nem segít ha félelemmel válaszolunk. Nem a testét, a fizikai cselekedeteit látjuk, hanem a lelkét, ami megnyilvánul a teste által. Segítünk legyőzni a félelmeit sok szeretettel, sok fénnyel. Az angyalok győzedelmeskednek a kisördögök felett.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése