Még gyerekkoromban megfigyeltem, ahogyan az idős emberek, elmesélik az életük egy részét. Volt hogy a nagyapám mesélt, vagy akár egy munkatárs, vagy egy rokon, én mindig szerettem hallgatni őket. És szinte kivétel nélkül, mind boldog emlékek voltak, még ha a történet idejében valami fájdalmas tapasztalat volt, akkor is nevetve meséltek róla. Mert az ember emlékezetében inkább a boldog pillanatok maradnak meg. Épp a napokban jártam a gyerekeimmel Szovátán, és egy jó zápóreső útán kimentünk a Medve tavat körbejárni. Meg akartuk mászni a sóhegyet, és a lányom elcsúszott. Nem történt nagyobb baj, csak jól összesározta magát. Az én első gondolatom az volt hogy nincs csereruha nálunk. De a lányom felnevetett: "- Sebaj, ez egy olyan emlék amit nem felejtek el soha. Majd lesz mit mesélnem az unokáimnak." És milyen igaza van.
A gyerekednek semennyit fog számítani,
hogy milyen sok és drága játékot vettél neki.
Ő csak azokra a percekre fog emlékezni,
amelyeket veled közösen tölthetett.
LWK
Az ember alapvetően visszavágyódik arra a helyre, ahol egykor boldog volt. Megesik, hogy a legboldogabb énünk csak egy megkopott fényképről tekint vissza ránk. Végtelen körforgás, melyben folyton az utunk végét hajkurásszuk. Az idő csak múlik, szép lassan, észrevétlenül, mígnem egy nap azon kapod magadat, hogy még mindig várakozol, de már magad sem tudod, hogy mire. Minden ott van a szemed előtt.
A csoda nem az út végén vár rád, hanem az úton.
Ha megismersz valakit, tudd, hogy az egy ajándék. Lehetőség, hogy megváltoztassa az életedet és ezáltal te is az övét. A csoda az apró részletekben rejlik, benned, hogy hogyan fogod fel az életet. Mint egy robot, teszed, amit tenned kell vagy úgy, mint egy múlandó dolgot és kihozod belőle a legjobbat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése