Keresés ebben a blogban

Printfriendly

2018. július 20., péntek

A Naptánc legendája

A NAPTÁNC LEGENDÁJA



A feketeláb indiánok minden évben összegyűlnek egy nagy szertartásra, amit Naptáncnak hívnak. Az alábbi történetet idős feketeláb indiánok beszélték el a szent rítusról, ami a mai napig az ősi hagyományoknak megfelelően zajlik.

Poja egy fiatal feketeláb indián volt. Szülei és nagyszülei rég meghaltak. Egyedül élt, szegénységben és bánatban. Legnagyobb fájdalma egy csúnya sebhely volt az arcán, mely úgy lett egyre hatalmasabb, ahogy a fiú növekedett. Elment egy javasasszonyhoz, és azt kérte tőle, állítsa meg a seb terjedését. 

Az asszony azt mondta neki:
„Ezt a sebet a Nap okozta neked, csak a Nap tüntetheti el. Menj oda, ahol lakik: a Nap Házába, és kérd meg, hogy gyógyítson meg téged!” 

Tudta, hogy nehéz és hosszú út vár rá, de a fiú elhatározta, hogy megkeresi a Napot, és a segítségét kéri. Az asszony ellátta ennivalóval, adott a lábára egy pár mokaszint, és Poja útnak indult. Ment éjjel és ment nappal, esőben és szélben. Hegyeken és völgyeken át vezetett az útja. Egyszer csak elért a Nagy Vízhez, ami nem volt más, mint amit ma Csendes-óceánnak hívunk. Ott észrevett egy fényes és hívogató ösvényt, ami a tenger hullámai felett egyenesen a Nap Házához vezetett, fel az Égbe. Most már tudta, hogyan juthat el oda. Csak követnie kellett az út kanyarulatait, és egy hosszú, fáradtságos utazás után épségben megérkezett. Addigra azonban annyira elfáradt, hogy semmi másra nem volt már képes, csak arra, hogy bevonszolja magát a ház küszöbén. Ahogy beért, rögtön mély álomba merült. Mikor a Nap felébredt, hogy szokásos útjára induljon, ott találta a házban az elgyötört vándort. Azonnal tudta, hogy látogatója a Földről érkezett, ezért rögvest végezni akart vele. De felesége, a Hold arra kérte, hogy kímélje meg a fiú életét. Fiuk, a Hajnalcsillag is ezt szerette volna. Így történhetett meg, hogy Poja életben maradt, bár senki sem tudta, hogy ő Hajnalcsillag fia, a Nap és a Hold unokája. Ugyanis amikor a fiú még kisgyerek volt, anyja megszegte az Ég isteneinek törvényét, és visszaküldték őt a Földre, népéhez, a feketeláb indiánokhoz. Így került hát anyjával az emberek közé. Poja egy ideig boldogan élt a Nap Házában. Egyszer azonban hét dühödt madár támadt rá Hajnalcsillagra. De a fiú megölte őket, és ezzel megmentette az apja életét. Amikor a Nap megkérdezte, hogy mit kíván cserébe tettéért, a fiú azt kérte, hogy gyógyítsa be a sebet az arcán. A Nap teljesítette unokája kívánságát, így a seb eltűnt Poja arcáról. A fiú szebb lett, mint néhány, asszonyi szemmel csinosnak mondott feketeláb harcos. És most már visszatérhetett a Földre, népéhez. De előbb még apja, Hajnalcsillag egy varázssípot adott neki. Hozzá megtanított egy csodás dallamot, ami udvarláskor meglágyítja a kiválasztott lány szívét. Azután nagyapja, a Nap bízott rá egy fontos üzenetet, amit közölni kell az emberekkel. Azt mondta a fiúnak, hogy: „Tudasd a földlakókkal, távol tartom tőlük az összes betegséget, ha évente egyszer táncolnak a tiszteletemre. Azt a táncot, amit járnak, Naptáncnak fogják nevezni. És most elmondom neked, mit hogyan kell tenni a szertartás során, hogy megtaníthasd az embereknek. 

”És a Nap mindent részletesen elmesélt. Búcsúzóul két hollótollat tűzött a fiú hajába, és útjára engedte. Poja a Földre a Tejúton érkezett, vagy ahogy ő nevezte: a Farkasok Útján. Megérkezése után elmondta a feketelábaknak, amit a Nap üzent, és megtanította őket a Naptáncra. És még az is megtörtént egyszer, hogy egy lánynak eljátszotta az apjától tanult dallamot, és ezzel elnyerte a szerelmét. Összeházasodtak, és feleségével visszatért az égi Birodalomba: a Naphoz, a Holdhoz és apjához, Hajnalcsillaghoz, akivel azután az összes égi tartományt keresztül-kasul bejárta.

Feketeláb Indián Történet.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése