Mikor túl kevésnek érzed magad.
"Aki nem hisz abban, hogy mennyi jó ember van, az kezdjen el valami jót tenni, és meglátja, milyen sokan odaállnak mellé." Böjte Csaba
Egy idős író munkához készülődött. Mint minden egyes reggel, ma is az óceán partján töltötte a hajnalt. Inspirálta a környezet, a hullámok csapkodása, a nagy kékség látványa. Szokásához híven a parton sétálgatva kezdte a napot, hogy aztán frissen és feltöltődve lásson neki az írásnak.
Ma azonban valami szokatlan dolgot vett észre: a távolban egy alakot, aki a földre hajolgatva mintha valami furcsa táncot járna.
„Biztosan így üdvözli a napfelkeltét.” – gondolta az idős ember.
De ahogy a távoli alak közeledett, és egy fiatalember arca rajzolódott ki egyre tisztábban, rájött, hogy nem táncot lát.
„Fiatal úr, megkérdezhetem, hogy mit csinál?” – szólította meg kissé értetlen arckifejezéssel.
„Visszadobálom a tengeri csillagokat az óceánba.” – hangzott a válasz a legtermészetesebb hangnemben.
„Azt meg minek?” – kérdezte az öreg.
„Óriási vihar volt, kisodródtak a partra. Hamarosan itt az apály, maguktól nem lesznek képesek visszamenni, és itt halnak meg kiszáradva.” – felelte egy újabb tengeri csillagot dobva a vízbe.
Az idős író fejét csóválva mutatott ujjával végig a több kilométeres partszakaszon. „De hát rengeteg van, úgysem tudja mindent visszadobni! Semmit nem számít, amit csinál!”
A fiatalember ekkor kezében egy újabb tengeri csillaggal felegyenesedett, bedobta az óceánba, majd az idős íróra mosolyogva így szólt:
„Ennek az egynek számít.”
Erre az öreg író is nekiállt, kettesével hajígálta vissza a tengeri csillagokat.
Pár percen belül még több ember melléjük szegödött segíteni. És még mielött a nap felhevithette volna a homokos partot, már legalább százan dobálták őket vissza a vízbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése