A bánatos fűzfavessző

A bánatos fűzfavessző 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fűzfa. Az a fűzfa már magában nagyon unatkozott. 

Elküldte hát az egyik ágát, hogy nézze meg, mi történik odakinn a nagyvilágban. De azt az ágat hiába várta, nem jött vissza. 

Elküldte hát a másik ágát, keresse meg, de az sem jött vissza. 

A harmadik ágát féltette elküldeni. 

– Jaj, mi lesz, ha a harmadik ágam is odaveszik? 

A harmadik ága hiába kérlelte, hogy engedje el. De végül sok kérlelés után elengedte. A harmadik ág nagyon óvatos volt, minden nagy embertalpat kikerült. 

Addig ment, amíg nem került Palokos Pista udvarára. 

Palokos Pista kérdezte: 

– Hová mész te ágacska? 

– Elmegyek világot látni. – mondta a vessző. 

Palokos Pistától kérdezte: 

– Hát maga mit csinál? 

– Rendbe teszem a kertemet. – mondta. 

Palokos Pista amikor nagy hirtelenjében lépett ki a kertkapun, véletlenül belökte az ágacskát a folyóba. A kis fűzfaág csak köpködte a vizet, hogy el ne süllyedjen. 

Egyszer egy sziklához ért, azon kikapaszkodott. A túlsó parton volt, és már indulni készült, amikor jött egy legény, és véletlenül lerúgta egy mély szakadékba. 

Szerencsére az ágacska megkapaszkodott egy másik ágban. Az ág éppen letörni készült, amikor hirtelen a kis fűzfaág nekivetette magát és kiugrott. 

Később már csak egy zuhanó ágat látott a szakadékban. 

Ahogy tovább indult, annak a fűzfának a tájékára ért, ahonnan elindult és találkozott egy kiscicával, egy kiskutyával, egy őzzel, meg egy nyúllal. 

– Hová mész te ágacska? – kérdezték 

– Megyek a nagy fűzfához, ahonnan én jöttem, a nagy folyó partjához. 

– Jövünk mi is veled. Lehetünk a barátaid? 

Együtt folytatták tovább útjukat. A kis fűzfavessző pedig megismerte a barátság érzését. 

Mikor visszaért a nagy fűzfához, egy ugrással visszapattant a helyére. Az állatok tábort vertek a nagy fűzfa alatt. 

A vesszőcske elmesélte a nagy fűzfának, hogy miért is volt bánatos. 

Azt mondta: 

- Kint a nagyvilágban könnyen rám taposhatnak. Itt nálad nem törnek, nem taposnak. Most már boldog vagyok és többet soha nem megyek el innen. 

Hogyha a kis fűzfaág vissza nem pattant volna, az én mesém is tovább tartott volna.

Elmesélte M. Zselyke, 6 évesen.