Túl okos lettem a páromnak.

Ha elfejlödtünk a párunktól.

Rengeteg elvált család van manapság, és a számuk egyre csak nő. Magyarázni lehet sokat, kifogásokat keresni, mert rohanó világ, rosszul nevelt emberek, tiszteletlenség, és még rengeteget lehetne irni erről. A lényeg mégis a válások számának a növekedése, az emberek egyre okosabbak lesznek, túlfejlödnek vagy elfejlödnek egymástól. Mindennek egyik legfőbb óka a rossz időbeosztás. Mert nem mindegy hogy kinek adod oda a TE idődet. A párodnak, a családodnak, vagy a barátaidnak, a tévének vagy annak a nálunk sokkal okosabb kütyüknek mint az okostelefon vagy számítógép. Nagyon nem mindegy. Mindig annak szentelünk időt amit fontosnak tartunk. Pont.

Az ember amíg él tanul - mondja egy régi magyar közmondás. Ezzel nincs is semmi gond, ez igy helyes. De ha az ember több évig eggyütt él a párjával, és egyszer aztán elindul egy őnfejlesztő úton. Ezt nagyon sokan csinálják, akár beiratkoznak egyetemre, egy tánc tanfolyamra, egy jóga csoportba, vagy bármilyen őnfejlesztő tanfolyamra, mindegy milyen is az, lehet akár vallási, vagy politikai pártcsoport is. Aztán ott megismerkedik más emberekkel, egyre több időt tőltenek eggyütt, sokat beszélgetnek, eggyütt ebédelnek, sőt talán sokszór ha táborról van szó akkor eggyütt is alszanak. És mindezt a párjuk segítségével, hisz mig ők fejlödnek ezeken a tanfolyamokon, addig a párjuk otthon helyettesíti őket, vigyáz a gyerekekre, munkába jár, stb...

És ahogy már megírtam egy bejegyzésben, itt: A hamis barát tanmese. 

"A TE jelenlegi szinted, (állapotod, gazdagságod, tudásod, érzésed, intelligenciád, vagyis mindened) annak az 5 személynek az átlaga, akikkel az elmúlt évben a legtöbb idődet töltötted. Punktum."

Vagyis mi hajlamosak vagyunk átvenni annak az öt embernek a szokásait, viselkedését, sőt egy kicsit a gondolkozását is. Ezen nem sokat tudunk változtatni, csak annyit hogy mi választjuk meg ezt az öt embert. Semmi egyebet nem tudunk modositani. Hiába is erőlkődünk. Semmi értelme.

Aztán szép lassan, ahogy ott beszélgetnek, elökerül a párkapcsolatunk problémája, a sok szönyeg alá sepert soha meg nem kapott elvárás, a párunk összes rossz tulajdonsága, a félreértések, és ahogy ezeket az új barátokkal megosszák, hirtelen újra felelevenednek, sőt hirtelen fel is erősődnek, mindez a tudatalattiban. Ez rossz képet fog vetíteni a kapcsolatra, és ezt még tetőzi a hirtelen előtőrő indulat, amit a hallgatóság idéz elő. És mint minden beszélgetés során, tanácsot mindenki tud osztani, nincs ember aki szó nélkül tudna megállni, főleg ha barátról van szó. Olyan barátról, aki feltárja sötét titkait, vagyis megbízik bennünk. Így aztán segíteni kell, ha nem másképp, hát legalább jó szóval, mert a segítőkészségnek óriási ereje van. Ugye te is amikor a barátaiddal beszélgetsz, nem tudod megállni hogy ne osztogassál tanácsokat. 

Ezek a sok tanácsok pedig visszaütnek a párkapcsolatra. Mert ezek is mind csak gyülnek, egymásra rakodnak, szépen csendben össze is fonodnak, addig amíg már akkorák nem lesznek hogy már meghaladják azt. Túlnövik a párkapcsolatban összegyűlt szeretetet. És teszik mindezt a segítökészségük nevében. Hát egy nemzet, ezek a sok segítő emberek miatt fog elveszni, mert minden egyes családi válás, több ujabbat fog előidézni. Olyan ez mint a domino hatás, elég ha egy elindul, az maga útán von minden egyes mögöttelévőt.

Ha meg ezzel nem értesz egyet, gondolj csak bele, egy két gyerekes család elválik, van egy 7 meg egy 11 éves gyerek. Állítólag a gyerekek 14 éves korukig, a szülők viselkedéséből tanulnak, azokat fogják útánozni mikor felnönek. Ha ez a két gyerek felnő, milyen példát fog követni? Gondolkozz!

A párkapcsolatokban fontos meglátni, hogy azzal, hogy valaki a párjától várja a sok energiát megkapni - ezt ő szeretetnek, figyelemnek, gondoskodásnak hívja - a másik viszont, ha minden erejét összeszedi se lesz képes, ennyit adni neki, így csak hamar felüti fejét az elégedetlenség. Az élettárs szemében szépen lassan kevéssé válik. Ennek pedig hangot is adnak. Lassan elvárásaikkal, majd bírálataikkal szépen bebizonyítják hogy semmi sem elég jó, amit a másik csinál. Ahogyan mondani szokás: "kasztrálják a párjukat".

Müller Péter egyik előadásán mesélt nekünk egy jó példát.

"Képzeljünk el egy táncparkettet. Fellép a színpadra két nagyon jól tudó táncos, és csodaszép kört adnak elő. Ha csak az egyik tudna jól táncolni és a másik nem, akkor már nem oly szép a táncuk. S ha egyik sem tud táncolni....borzalmasak lesznek a botladozásuk."

S mi következik ebből?

Ha egy párkapcsolatban egyik fél elindul egy tánctanfolyamra, és a párját nem segíti vagy talán nem is akar a párja megtanulni, akkor egy idő útán eltávolodnak egymástól. Mert az egyik megtanult táncolni a másik meg nem. Ez olyan mint amikor sétálsz az erdőben, és az első útkeresztezödésnél külön ösvényt választanak. Persze választhatnak a párok hogy eggyütt haladnak a közösen kiválasztott ösvényen, vagy külön útakon haladnak tovább, megadva egymásnak a szabadságot és a bizalmat. 

Ilyenkor derül ki hogy milyen ember mellett horgonyoztál le. Ha hallani sem akar a változtatásra, az alkalmazkodásra. Mert bármilyen párkapcsolatban a párok közösen kell megtalálják a közös ösvényt. Az eggyütthaladás csak két alkalmazkodó embertől várható el. Ha akár egyikük is megtagadja, a másik fél csinálhat bármit, nem lesz semmi haszna. Csak hiábavaló idővesztegetés az egész. 

A PÁR-kapcsolatot azért nevezik párkapcsolatnak, hogy egy pár, vagyis két ember akarata és legjobb tudása szerint kapcsolodjon egymáshoz, és megteremtsék azt vagy azokat az útodokat, amelyek kicsit jobbak legyenek náluk, és közösen neveljék fel őket, addig ameddig kirepülnek a fészekből és önállóak nem lesznek. Vagyis ők ketten formálják meg a kővetkező generációt.

Ha pedig a fejlődő fél távolodik el akarattal az otthon ücsörgö párjától, akkor annak még van mit tanulnia az EGÓ-járol. Igen, az EGÓ miatt sók párkapcsolat fút zátonyra. Ilyenkor a felek jobbnak, okosabbnak, szebbnek érzik magukat. Talán valaki "felvilágosította őt" hogy milyen szerencsétlen az otthoni párja, és hogy "Ő ennél többet érdemel az élettől." Ezáltal tiszteletlenségét fejezve ki, hisz amíg ő hiányzott otthonról, addig a párja egyedül kellett boldoguljon a gyereknevelésben. És elfelejti a legfontosabbat, Ő milyen volt mielött elindult ezen a fejlödési úton? Ki segítette odajutni?

Ilyenkor jönnek az olyan beköpések mint: "tulságosan lemaradtál tölem", "okosabb lettem nálad", "olyan butának tűnsz egy idő óta", "nekem többre van szükségem", stb.