Addig kell a jó szavakat mondani amig nem késő.
Embertársainkkal való együttélésünkben gyakran megfeledkezünk arról, hogy minden élet véget ér egy napon és senki sem tudja, mikor jön el ez a nap.
Ezért kellene megmondanunk azoknak az embereknek, akiket szeretünk és akikért aggódunk, hogy fontosak a számunkra. Addig kell ezt megmondani, amíg nem késő.
A legjobb tulajdonságok listája - tanmese.
Egy napon azt kérte az osztálytól a tanárnő, hogy minden osztálytársuk nevét írják föl egy lapra úgy, hogy a nevek mellett maradjon egy kis üres hely. Gondolják meg, mi a legjobb, amit mondani tudnak a társaikról, és azt írják a nevek mellé. Egy teljes órába telt, mire mindenki elkészült és mielőtt elhagyták az osztálytermet, a lapot átadták a tanárnőnek.
Hétvégén a tanárnő minden diák nevét fölírta egy papírlapra és mellé a kedves megjegyzéseket, amelyeket a tanulótársak írtak róla.
Hétfőn minden tanuló megkapta a listáját. Már kis idő múlva mindegyik nevetett.
"Tényleg?" - hallatszott a suttogás...
"Nem is tudtam, hogy én valakinek is jelentek valamit!" - és
"Nem tudtam, hogy a többiek ennyire kedvelnek" - szóltak a megjegyzések.
Ezután senki nem emlegette többé a listát. A tanárnő nem tudta, hogy a diákok egymás közt, vagy esetleg a szüleikkel beszéltek-e róla, de nem is törődött vele. A feladat elérte a célját. A tanulók elégedettek voltak magukkal és a társaikkal.
Néhány évvel később az egyik fiú elesett Irakban, és a tanárnő elment a tanítványa temetésére. A templomot megtöltötte a sok barát. Egyik a másik után - akik szerették vagy ismerték a fiatalembert - odamentek a koporsóhoz, és lerótták utolsó kegyeletüket. A tanárnő a sor végén lépett oda és imádkozott a koporsó mellett.
Ahogyan ott állt, az egyik koporsóvivő katona megszólította:
"Ön a matematika tanárnője volt Mark-nak?"
Ő igent bólintott. Erre a fiú azt mondta:
"Mark nagyon gyakran beszélt magáról."
A temetés után összegyűltek Mark régi osztálytársai. Mark szülei is ott voltak és szemmel láthatóan alig várták, hogy beszélhessenek a tanárnővel.
"Valamit szeretnénk mutatni" - mondta az apa és előhúzott egy pénztárcát a zsebéből.
"Ezt találták, amikor a fiunk elesett. Úgy gondoltuk, Ön meg fogja ismerni."
A pénztárcából előhúzott egy erősen gyűrött lapot, amelyet nyilván összeragasztottak, sokszor összehajtogattak és széthajtottak már. A tanárnő - anélkül, hogy odanézett volna - tudta, hogy ez egyike volt azoknak a lapoknak, amelyeken a kedves tulajdonságok álltak, amelyeket az osztálytársak írtak Markról.
"Nagyon szeretnénk Önnek megköszönni, hogy ezt a feladatot adta az osztálynak" - mondta Mark anyja. "Amint látja, Mark nagyon megbecsülte."
A többi régi tanítvány is összegyűlt a tanárnő körül. Charlie elmosolyodott és azt mondta:
"Nekem is megvan még a listám. Az íróasztalom felső fiókjában őrzöm."
Chuck felesége pedig így szólt:
"Chuck megkért, hogy a listát ragasszam be az esküvői albumba."
"Az enyém is megvan még" - mondta Marily. "A naplómban tartom".
Ekkor Vicki, egy másik osztálytársuk a zsebnaptárát vette elő, és megmutatta a használattól megkopott és foszladozó listát a többieknek.
"Mindig magamnál hordom" - mondta Vicki, és hozzátette: "Meg vagyok győződve, hogy mindnyájan megőriztük azt a listát."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése