Keresés ebben a blogban

Printfriendly

2018. január 30., kedd

A vak emberek és az elefánt.


Élt egyszer régen egy kis faluban hat vak ember. Nem látták soha a napvilágot, így a tárgyakról, élőlényekről, a körülöttük lévő világról is csak a többi érzékszervük alapján alakították ki saját képüket. Egy napon egy elefántot hoztak eléjük, és megkérdezték, hogyan is nézhet ki szerintük. Odamentek hát a hatalmas állathoz, és mindannyian megérintették.

- Nahát! Az elefánt olyan, mint egy oszlop – szólalt meg egyikük, aki az állat lábát tapogatta meg.

- Nem, nem, inkább olyan, mint egy kötél – mondta a másik, aki a farkát fogta.

- Szerintem inkább olyan, mint egy vastag faág – szólt a harmadik, aki az agyarát tapogatta.

- Nincs igazatok, az elefánt úgy néz ki, mint egy hatalmas legyező – állapította meg a negyedik, aki az állat fülét fogdosta.

- Dehogy! Az elefánt olyan, mint egy nagy fal – szólalt meg az ötödik vak ember, miközben az elefánt oldalát tapogatta.

- Szerintem viszont mindannyian tévedtek, mert az elefánt cső alakú – vélte a hatodik, aki épp az ormányát fogta.

Amit a vak emberek nem értettek meg, az az, hogy míg az igazságot keresték mindannyian, annak csak egy-egy részletét ismerték meg, és az alapján alkották meg véleményüket.


****************

Tanulság.
Ha valamiröl véleményt alkotsz, az még nem biztos hogy a teljes igazságot jelképezi. Mert valójában csak arrol a kis részéröl formáltad meg a véleményedet, amelyet te megismertél.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése