Csodára várunk mindannyian.

Csodára várunk, de miért?

Mindannyian csodára várunk, arra várunk hogy majd jön valaki, vagy talán egy egyszerű csoda történik, és segíteni fog nekünk. Ez olyan mintha egy csonakban sodródnánk a folyón, csak sodródunk és várunk, egy csodára, vagy valami láthatatlan természetfeletti lényre. Én inkább azt mondom fogd meg az evezőt, és te irányitsd a sorsódat. Ne várj senkire, és főleg ne csodára, ha mégis jön, akkor is jól fog ha te irányitod a csónakodat.

Vagy példázhatnánk egy busszal, amelyet te vezethetsz, te döntöd el melyik megállóban állsz meg, kiket veszel fel magad mellé, és kiket pakolsz ki. Ha pedig utkeresztezödéshez érsz, te döntheted el hogy merre kanyaritod a buszt. Mert te vagy a buszsofőr és az ellenőr is egyben.

Ha csak a sorsra, a karmára, Istenre, Buddhára vársz, akkor te állandóan csak sodródni fogsz. Te állandóan csak a csódára fogsz várni, ami talán sosem jön el. Ne bízd senkire a te életed irányitását, mert nem vagy rabszolga. Nem tartozol senkinek semmivel, egyedül te magadnak, és a saját lelkiismeretednek. Ha te úgy látod jónak hogy valamit megteszel, akkor tedd meg. Ha pedig tévedsz, legalább nem okolhatsz senkit. És a legfontosabb, tanulj a hibáidból.

Itt egy tanmese a csodálatos búzaszemekről.

Történt egyszer, hogy egy bölcs mester úgy döntött, két hétre elhagyja otthonát, hogy vidéken töltődjön fel és gyűjtsön energiát a folytatáshoz. A kis faluban, amelyet pihenése helyszínéül választott, rengetegen ismerték és tisztelték, így sokan kínáltak szállást számára. Mivel senkit sem ismert személyesen a faluból, egyszerűen a legközelebbi gazda felajánlását fogadta el, és nála szállt meg kéthetes pihenője alatt.

Teltek a napok, és a természet által közvetített nyugalom, a gazda és családjának kedvessége, valamint a környéken tett mindennapos séták valóban teljes feltöltődést kínáltak a mester számára. Ahogy a két hét eltelt és eljött a búcsú ideje, a mester megköszönte a család vendégszeretetét, majd egy zsák búzaszemet adott át a gazdának.

„Nagyon különleges magok ezek. Gondosan ügyelj rájuk, és külön földterületre ültesd el őket.” – hagyta meg vendéglátójának. A gazda pedig meg is fogadta a mester tanácsát, és az elültetett magok hamarosan hihetetlenül bő és jó minőségű termést hoztak.

A következő évben a mester ismét a gazdánál töltötte kéthetes pihenőjét, melynek végén egy újabb zsák különleges maggal köszönte meg a vendéglátást. Így ment ez évekig, és a gazda időközben a környék legelismertebb termelőjévé vált. Fogalma sem volt arról, hogy honnan származnak és miféle varázserővel rendelkeznek ezek a búzaszemek, de már nem bírt tovább a kíváncsiságával, és a mester egy újabb látogatásakor végül előhozakodott kérdésével.

„Mester, ajándékodnak köszönhetően jólét köszöntött be családom számára. Nagyon hálásak vagyunk Neked mindannyian! Áruld el kérlek, honnan van Neked ilyen csodálatos termést hozó gabonád?”

A mester ekkor elmosolyodott, majd így felelt:

„Nincsen nekem semmiféle csodálatos gabonám. Ezeket a magokat a Te földedről gyűjtöttem sétáim során. A Te munkád eredménye, én mindössze annyit tettem, hogy mindig kiválogattam a legszebbeket, és azokat adtam Neked, hogy megkülönböztetett figyelemmel gondozd őket. Ennyi a csoda titka, semmi több.”