Keresés ebben a blogban

Printfriendly

2018. január 30., kedd

A sündisznó tűskéi

A sündisznó tüskéi.



Mese a sündisznóról, aki arra vágyott, hogy megsimogassák.

Egyszer volt, hol nem volt, kerek erdő közepén élt egyszer egy sündisznó.

Nagyon mogorva sündisznó volt; legalábbis ezt tartották róla. Mindenkivel, csak morgott, mindennel elégedetlen volt, és még ha jó szándékkal közeledtek hozzá, akkor is tüskés gombóccá gömbölyödött, csak úgy meredeztek kifelé a tüskéi. Nem is közeledett hát hozzá senki jó szándékkal sündisznó-emlékezet óta. 

Az erdő állatai már nem is tudták, honnan olyan biztosak benne, hogy a sündisznóhoz nem érdemes jó szándékkal közeledni. Egyszerűen csak biztosak voltak benne. Egymás között csak morogtak rá, és ha néha mégis szóba elegyedtek vele, legfeljebb csak az időjárásról folyt a kurta társalgás. Azt viszont soha senkinek nem jutott eszébe megkérdezni tőle: fáj-e a szíve.

Pedig bizony nagyon fájt a szíve. Világéletében arra vágyott, hogy megsimogassák. De a szúrós tüskéktől senki sem fért hozzá. Valaha régen akadtak néhányan, akik megpróbálták, de ahogy tüskéivel megbökte őket, mind megharagudtak. Azóta senki sem próbálkozott.

Így éldegélt a sündisznó napról napra és évről évre, míg egyszer éppen az erdei ösvény egyik szélétől igyekezett a másik felé, amikor vidáman ugrándozó lépteket hallott: egy kislány közeledett, aki szinte repült lefelé a lejtőn, s közben egy víg dalocskát énekelt.

Amint a sündisznó észrevette a kislányt, abban a szempillantásban összegömbölyödött, amint ez már szokása volt.
A kislány csak ekkor figyelt fel a tüskés gombócra.

- Süni! - kiáltott fel nagy örömmel, és leguggolt a sündisznó mellé.

A sündisznó szerette volna szemügyre venni a kislányt, de az orrát sem merte kidugni.

- Kedves Süni, bújj elő a kedvemért - kérlelte a kislány - szeretnélek megsimogatni!

A sündisznó szíve megdobbant a tüskék alatt. Ilyesmit már olyan régen mondtak neki, hogy talán nem is mondtak sohasem. Már majdnem kidugta a fejét tüskés páncélja alól, de valami mégis visszatartotta.

A kislány tovább kérlelte.
- Kedves Süni, kérlek. Csak az orrocskádat hadd, érintsem meg.

A süninek könny szökött a szemébe. Szerencsére nem láthatta senki biztonságos rejtekében. Valami kedveset akart válaszolni a kislánynak, már a nyelvén is volt, aztán mégis más lett belőle.

- Hagyj békén. Engem nem lehet, megsimogatni - morogta, és abban a pillanatban meg is bánta, de nem volt ereje bocsánatot kérni.

A kislány elszomorodott.
- Ne haragudj rám, én csak jót akartam. 
- Persze, persze, hmmm - mormogta a sündisznó, mert nem tudta, mit is mondjon.

- Hát, akkor Isten veled, kedves Süni. Talán majd máskor.

És a kislány továbbindult, egy kicsit lassabban, mint ahogyan jött, de az erdő szépsége hamarosan visszaszerezte jókedvét.
A sündisznó a távolból még hallotta dudorászását. Szeretett volna utána kiáltani: 
- Gyere visszaaa! - De egy hang sem jött ki a torkán.

Teltek-múltak a napok, és mindegyre ez járt az eszébe: Talán majd máskor. Magának sem merte bevallani, de a szíve mélyén egyre csak arra várt, hogy a kislány egyszer majd visszatér. S a kislány hamarosan visszatért. Most már messziről észrevette a sünit. Halkan és óvatosan közeledett, nehogy megijessze.

A süni is észrevette a kislányt. A biztonság kedvéért most is összegömbölyödött, de előzőleg még titkon alaposan szemügyre vette a várva várt jövevényt. Csak úgy vert a szíve a tüskerengeteg alatt.

A kislány halkan és finoman ereszkedett le mellé.
- Itt vagyok - suttogta.

A süni borzasztóan izgult, hogy megint elrontja az egészet.
- Hát Isten hozott - mondta akadozva, és nagyon megkönnyebbült, hogy sikerült kimondania.
- Most megengeded, hogy megsimogassalak?

A sündisznó összeszedte minden bátorságát, és félénken kidugta az orrát. A kislány feléje nyúlt, hogy megsimogassa, de amint a keze odaért volna, a sündisznó összerezzent, visszahúzta az orrát, és meredező tüskéi a kislány ujjába szaladtak. Még a vér is kiserkent belőle. A kislány feljajdult, ujját a szájába kapta, és sírva fakadt.

- Látod, mondtam én, előre megmondtam - morgott a sün - jobb lett volna, ha sohase szólsz hozzám. Menj innét, hagyj magamra!



- Hálátlan vagy és igazságtalan! És utálatos! - Sírt a kislány, és elrohant.

A sündisznó most már kétségbeesetten kiabált utána.
- Várj! Gyere vissza! Én nem akartam!! Nem így akartam. Én világéletemben arra vágytam, hogy megsimogassanak! Soha senki nem simogatott meg! Te voltál az egyetlen, aki. . . .

Már nem tudta folytatni. Hangja zokogásba fulladt. Csak úgy rázkódtak a tüskéi. A kislány még mindent hallott. Mégsem fordult vissza. Szaladt, csak szaladt, amíg egy patakhoz érkezett. Tovább már nem bírta a lába. Leült egy kőre a parton, és hatalmas könnycseppeket hullatott a patak vizébe.

A patak meg csak halkan locsogott, és magával vitte a könnycseppeket. Így ült ott egy darabig. A patak olyan halkan locsogott, hogy egyszer csak a szívében is csend lett. És akkor fülébe csengtek a sündisznó szavai, amelyeket már nem akart meghallgatni.
- Soha senki nem simogatott meg!

Milyen türelmetlen voltam, és milyen értetlen gondolta. Megbuktam szeretetből. És újra könnyek gördültek végig az arcán. De ezek már nem a sértettség, hanem a megbánás tisztító könnyei voltak.
- Te voltál az egyetlen, aki. . . .
- Az egyetlen!!

Egy pillanatig még erőt gyűjtött, aztán letörölte könnyeit, és szaladt árkon-bokron át, vissza a sündisznóhoz, s ahogy rátalált, nem törődve a tüskékkel, úgy, amint volt, fölkapta és magához ölelte. A sün meglepetésében még összegömbölyödni is elfelejtett, becsületből még kapálózott egy kicsit, és mondott valami olyasmit, hogy eressz el, vigyázz, meg foglak szúrni, de közben boldogan simult a kislányhoz, még a szíve dobogását is érezte.

- Én így szeretlek téged, a tüskéiddel együtt! És a barátod akarok lenni - mondta a kislány, az örömtől elcsukló hangon.

És csodák csodája: a tüskék nem szúrtak többé! Puhák és bársonyosak lettek, mint a selymes zöld pázsit.
- Mindnyájan félreismertünk - mondta a kislány. - Te kedves vagy és melegszívű, jó és szeretetreméltó.

A sün nem is tudta, hová legyen a boldogságtól. Világéletében arra vágyott, hogy megsimogassák, de azt legtitkosabb álmaiban sem merte remélni, hogy egyszer lesz valaki, aki magához öleli. 

A sün és a kislány attól fogva barátok lettek. Az erdő állatai pedig mind ámultak a sündisznó átváltozásán.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése