Keresés ebben a blogban

Printfriendly

2018. január 27., szombat

Az igazi kincs - amit az emberiség elveszitett.

Egyszer egy Budapesti család kirándulni ment Erdélybe, Székelyföldre. Az apuka mondta a kislányának, hogy nem fog tudni csokit enni, meg a telefonján sem lesz térerő, ahová mennek, és ott nagyon szegények az emberek, nincs sok dolguk és majd ha rosszul fog tanulni, akkor ő is olyan szegény lesz. Megvolt a kirándulás, de későn indultak haza, mert a kislányt nehéz volt felébreszteni! Az apuka kemény szavakkal illette a leányát, hogy milyen lusta!!!
- De apa, én életemben nem aludtam ilyen jót és tudom is már miért! Margit néni mondta, hogy igazi toll volt a párnámban, meg a dunhában is.
- Jó, jó kislányom, de láttad, hogyan élnek???
- Igen apa és ha rosszul tanulok, meg lusta leszek, akkor tudom, hogy lesz igazi cicám, aki dorombolva simul mindig a lábamhoz és fogom látni azt is, hogyan lesz a tojás. Nekem nem kellenek hangos szomszédok, meg olyan zene, ahol idegen nyelven kiáltoznak dübörgésre, mert szívesebben hallgatom majd a tücskök ciripelését, a szél süvítését a fák között!!!
- De láttad kislányom, hogy mennyire szegények???
- Igen, láttam, hogy van egy ablakuk, ami a völgyre nyílik és ha kinézek azon, akkor látom a rohanó felhőket, a fákat, a rétet, este pedig olyan csillagokat, amiket még nem is hallottam.
- De kislányom, bolondságokat beszélsz, hiszen nekik még munkájuk sincs!!!
- Én úgy láttam édesapám, hogy reggel már készen várt olyan reggeli, amit még soha nem ettem, igazi tejet ihattam, igazi Margit néni által sütött kenyérre kent olyan lekvárral, ami a ház előtt növő szilvafáról szedett és főzött! Annyi munkájuk van, hogy reggeltől estig dolgoznak a ház körül.
- De a kedvenc csokid nem hiányzott???
- Olyan finom almáspitét akarok ezentúl majd mindig enni, mint ott náluk.
- De láttad kislányom, nincs is pénzük!
- Ha többet lehetnénk mi is együtt, csak mi hárman, veled apa és anyuval, akkor inkább éljünk mi is majd itt Székelyföldön ezentúl, mert itt csak gazdagságot láttam és boldogságot...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése