Ego - 3.rész: Spirituális ego
Az egó két úton távozhat az emberből. Egyik esetben az embert nagyobb szeretet éri, a másik esetben az embert nagyobb szenvedés éri. Úgy képzeljük el az emberi lelket, mint egy nagy üveggömböt, mely születésünkkor tele van fénnyel. Nincs forrása a fények, mégis úgy fénylik aranyszínben a levegő a gömbben, mintha egy kisebb nap ragyogna odabent.
Amikor az ember gondolkodni kezd, akkor elkezd felépíteni egy belső világot, egy mátrixot. Általában másolja a többiek mátrixát. Egy másik bolygóról érkező élőlény csak embereket látna, akik sétálnak az utcákon, az épületek között. De amikor a mátrixban vagy, akkor nem csak embereket látsz. Szereplőket látsz. Aki épp átsétál a zebrán az egy ügyvéd, a sarkon egy hajléktalan áll, szemben rendőrök jönnek. Nem emberek, hanem szereplők. A te fejedben is ott van a program, a mátrix, mely lehetővé teszi, hogy felismerd a játékokat, szereplőket. A mátrix csapdába ejt, rákényszerít a versengésre, rákényszerít, hogy ne csak embereket láss, hanem alsóbb, és felsőbb rendű játékosokat, veszteseket, és sikereseket. Rákényszerít, hogy rossz érzelmeid legyenek, ha te nem vagy sikeres, ha rád vesztesként tekintenek. Ha te egyik játékban se értél el kiemelkedő helyezést. Pici korodban, amikor még kevésbé volt fejlett a gondolkodási képességed, akkor még nem tudtad felépíteni a mátrixt, addig csak embereket láttál az utcán, akikkel egyenlőnek érezted magad. Csakis a mátrixnak köszönhető, hogy kimozdulsz a középpontodból, elkezded alsóbb, vagy felsőbb rendűként kategorizálni magad.
Amint ez megtörténik, amint megjelenik az első felsőbb, vagy alsóbb rendű érzésed, azonnal sötétséget engedsz a lelkedbe. Az üveggömbbe beáramlik valamennyi sötétség, és kiáramlik valamennyi aranyszínű ragyogás, fény. A sötétség maga a mátrix, amit beengedtél a lelkedbe, a sötétségnek köszönhetően tudod felépíteni a mátrixot, a mátrix csakis sötétségből épülhet fel. Mire felnőttek leszünk, addigra alig marad ragyogás a lelkünkben, mindent kitölt a sötétség, a mátrix. Mégis előfordul, hogy felnőtt korban hosszabb, rövidebb időszakokra megszabadulunk a mátrixtól. Megszabadulunk a szerepeinktől, újra emberek leszünk, újra embereket fogunk látni szerepek nélkül az utcán, mint gyerekkorunkban.
Ha jó messzire elutazol, ahol senki sem ismer, senki se tudja, hogy te ki vagy, gyerekkordtól ki lett belőled, milyen rangokat, sikereket értél el, akkor megtörténhet, hogy kicsit kikapcsolsz, kicsit visszatér a ragyogás a lelkedbe. Ha főügyészként, vagy sikeres színészként sétálsz az országodban, akkor erős egód, szereped lesz, sokan szerepként azonosítanak majd. Ha Kolumbiában egy kis faluban sétálsz a dzsungel közepén, ott nem fogod figyelni a tekinteteket, hogy ki azonosít a szerepedben. Ott csak egy ember leszel, és mivel nem ismered a helyi mátrixot, neked is csak emberek lesznek a zebrán átsétáló ügyvédek, polgármesterek, énekesnők.
A nyaralásokon levetkőzzük a szerepeinket, levesszük a kosztümöket, álarcokat, lecsupaszítjuk magunkat a forrás énünkig. Csodálatos felszabadító érzés kicsit újra önmagunk lenni. Nincs senkinek elvárása tőlünk, nem kell figyelni a szerepeinkre, nem kell félni, hogy lejjebb csúszunk a ranglistán, ha nem figyelünk oda a helyes viselkedésre. Szabadok vagyunk. Egészen addig, amíg véletlenül össze nem futunk a nyaralóhelyen otthoniakkal, akik megismernek, akik végett vissza kell öltözni a szerepbe. Ha sikerül szerep nélkül maradni, akkor az összes figyelmünk felszabadul a mátrixtól. az összes figyelmünkkel a jelenben, pillanatban lehetünk. Ha a csoportosított figyelmünket valami szépre irányítjuk, például naplementére, egy gyönyörű virágra, hegytetőről egy gyönyörű völgyre, olyankor aranyszínű ragyogás áramlik vissza a lelkünkbe, kinyomva onnan valamennyi sötétséget. Így egy boldog nyaralást követően, még napokig kisebb az egónk, még napokig felszabadult érzésünk van, napokig erős a pillanatnyi jelenlétünk környezetünkben. Ugyanez történik szerelmesen is, egy másik ember csoportosítja a figyelmünket, akit olyan szépnek ítélünk meg, mint a naplementét, hatalmas fényt engedünk a lelkünkbe. A sötétség távozik, a mátrix egyes részei kikapcsolnak, szünetelnek, a szerelmes ember felelőtlen lesz, nem játssza rendesen a szerepeit. Ha tudatosan töltöd magad fénnyel, mint meditációval, vagy rezgésemelő gyakorlatokkal, akkor képes vagy megtartani az egó nélküli állapotot. Ha megérted mit jelent a jó körforgása, ha elkezdesz egyenlőként élni, életed embertársaid, élőlénytársaid öröméről fog szólni, akkor kiürül belőled az összes sötétség, és megvilágosodsz.
A szenvedés is képes kiüríteni. Nagyobb trauma, fájdalom, képes megtisztítani a lelket a sötétségtől. Ez esetben sírással ürülünk ki, mély sírással. A gyerekek is beengednek önző gondolataik hatására sötétséget, de egy nagy tisztító sírás hatására, újra ragyog a lelkük. A nagyvállalkozó, aki rákos lett, aki megadta magát, aki feladta a szerepét a nehéz élethelyzetben, aki nagy valószínűséggel kisírta magából a sötét energiát, személyiséget vált. Az alkalmazottak nem ismernek rá. Szerény ember lett, aki mindenkinek köszönt. Nem kritizál, megértő, elfogadó ember lett. Amikor a sötét energia távozik a lélekből, és azzal együtt távozik a szerep is, az egó is, az eltorzult személyiség is, olyankor visszakapjuk a gyermekkori szerény énünket. Az ember elborzad a viselkedésétől, belegondol az elmúlt évekbe, életébe, és nem érti hogy lehetett, sokszor kegyetlen, hogy hozhatott meg annyi szívtelen döntést. Amint kiürül az egó az emberből, azonnal megjelenik a felsőbb én, a szeretet teljesebb személyiség. Aki együtt érző, kedves, szerény, békés, megbocsájtó, segítőkész. Mindegy, hogy szeretetet engedsz a lelkedbe, vagy kiüríted a sötétséget a szerepeid elvesztésével, ugyanabba a tudatállapotba jutsz vissza, újra gyermeki ártatlansággal kezded szemlélni a világot.
Amikor kiürül a lélek a sötétségtől, akkor kiürül az elme is a mátrixtól, megszűnik a belső párbeszéd, csend lesz. A csendben az ember meghallja Istent. Újra fény van a lelkében, a fény maga a szeretet, maga a bőséges életerő, energia, ami maga az Isten. Amikor gyerekek voltunk, akkor tele voltunk fénnyel, Istennel, csak nem volt elménk, ami gondolatokká tudta volna alakítani az érzelmeinket. Majd ellepte a sötétség a lelkünket, melynek köszönhetően kifejlődött az elme. Majd amikor kiürült a lélek, újra megtöltődött fénnyel, szeretettel, magas rezgésű érzelemmel, akkor Isten a szereteten keresztül hozzánk szól, tanítani kezd minket. Visszakapjuk gyerekkori ártatlanságunkat, szelíden szemléljük kiürült elmével a világot, és közben gondolatainkban Istennel beszélgetünk. Halljuk, értjük a tanításait.
Velem is ez történt, és megfigyeltem, hogy rajtam kívül még nagyon sok emberrel. Viszont van egy megdöbbentő dolog, amire érdemes odafigyelni. Azt látom, sőt magamon is tapasztalom, hogy a megvilágosodás, lélekkiürülés után, nem teljesen egyértelmű a megvilágosodott állapot megtartása. Több embert láttam aki megvilágosodott, biztos voltam az állapotukban, mert ugyanazokat az intuitív gondolatokat kapták, amelyeket és is kaptam. Ha valaki a megbocsájtásról képes tíz percig beszélni, és beszéde alatt, ugyanazokat a szó összetételeket, mondatszerkezeteket figyeled meg, amelyek neked is megjelentek, akkor biztos vagy benne, hogy az ő lelkében is szeretet van, ő is veszi a rádió adást, az ő elméje is épp átalakítja Isten üzeneteit. Az ember feleszmél, hogy igaz, hogy hatalmas trauma, veszteség érte, de az is igaz, hogy most meg csoda történt vele. Kicsit olyan ez a helyzet, mint a Shrekben a szamár, amelyik a mese elején elkezd lebegni, és mindjárt pökhendin kezd lefele kiabálni, mert ő már megúszta a bajt, majd hirtelen ereszkedni kezd. Sok ilyen megvilágosodott emberre lettem figyelmes. Levetkőzték az egót, elengedték az egész életüket, majd rájöttek, hogy tudnak lebegni, azaz rájöttek, hogy elméjükben hallják Isten hangját, és mindjárt hatalmas spirituális egót növesztettek. Egy szerep, amelyben végre sikereket érhetnek el, végre lettek valakik, méghozzá nem is akárkik, Jézus nyomdokaiba léptek. Ekkor nagyon gyorsan visszaáramlik a sötétség a lélekbe, kinyomva a fényt, Isten hangja elhalkul. A megváltó csalódottan ott marad, becsapva érzi magát, és irigykedik a többi tanítóra, akik még hallják Isten hangját. Ha végül megadja magát, kisírja a sötétséget, akkor a lehetőség újra adott.
Sok betegségből felépült nagy vállalkozó is, pár év múlva újra nagyon egós. A politikus, akinek meghalt a gyermeke, csak pár évig vetkőzte le a szerepeit, az egó visszatért. Nagyon nehéz az önkontroll, nagyon nehéz önmagunkat megfigyelni, hogy azonosulunk e valamilyen szereppel, versengeni kezdtünk, vagy megmaradtunk a középpontunkban. Nekem is nehéz. Azt gondolom, hogy lehetséges traumával kiürülni, lehetséges szeretettel feltöltődni, de a magabiztos hosszútávú egó nélkül maradás feltétele, az elmeműködésünk teljes feltárása, teljes tudatosítása. Teljesen megérteni mit jelent a mátrix, teljesen megérteni mit jelent az egó. Csak így tudunk tudatosan védekezni ellene.
Addig is sokat segít, ha rendszeresen elképzeljük, hogy a testünk a mindenség, és mi egy sejt vagyunk a saját testünkben. Annak ellenére, hogy egy funkciót betöltő sejt, például bőrsejt, vagy agysejt, számunkra az összes sejt ugyanolyan fontos, mert nélküle, nem lennénk teljesek. Így mindegy milyen szerepem van, egyenlőségben vagyok az összes többi sejttel, legyen az egy kavics, egy fűszál, egy állat, egy ember, egy ufó, vagy akár egy égitest. Ugyanolyan fontos vagyok a mindenségnek, Istennek. Isten része vagyok, aki szeret engem, és nem tesz köztem különbséget, ahogy én is szeretem az összes sejtemet, és nem teszek köztük különbséget. Talán.
