Keresés ebben a blogban

Printfriendly

2018. szeptember 27., csütörtök

Tudat-állapot - 5.rész: A tudat-állapot változás erőteljes jelei

Tudat-állapot - 5.rész: A tudat-állapot változás erőteljes jelei


Ebből a cikksorozatból felismerhettük, hogy van egy életenergia amely összeköti az embert a bolygóval, a csillagokkal, felismerhettük hogy fejlődésünk során egyre nagyobbra növekedik az auránk, egyre több energiát tudunk befogadni, feldolgozni, és felismerhettük, hogy tudatosan beállíthatjuk a saját energiakapunk, tudatosan meghatározhatjuk, hogy mennyi életenergiával töltődjünk légzésenként. Csak tőlünk függ, hogy az életenergiából mennyit engedünk magunkba. Ha képesek vagyunk uralni a saját elménk, akkor képesek vagyunk a tudatállapot változásra, és azzal egyensúlyban az életenergia-szint változásra. Ha ezt megtettük, annak erőteljes jelei vannak. Tévedhetetlenül felfogjuk, hogy valami megváltozott bennünk, valami történt velünk.

Nekem legalább egy óra kell, hogy tudatállapotot váltsak. Nézzük a két szélsőséges tudatállapotot, hogy több megértéshez jussunk. Az egyik tudatállapotban, olyannak látjuk a világot, mint gyerekkorunkban, vagy szerelmesen a rózsaszín szemüvegen keresztül. Úgy képzeljük el a világunkat, ahol bambik nyuszikkal játszanak, ahol az emberek szeretetteljesek egymással, és az összes élőlénnyel, béke, boldogság van a világban. Teljesen mindegy, hogy ez így van, vagy nem így van, te ebben a tudatállapotban ezt így látod, érzed, tudod. Te megszületsz ebben a tudatállapotban egy Földi angyalkának, aki már készen áll a Földi mennyországot létrehozni, teljesen mindegy, hogy akár csak egyedül vagy. Te már a jóság, a szeretet vagy. A másik szélsőséges állapot, amikor úgy képzeled el a világot, hogy a kerítésen kívül mindenki az életedre akar törni, mindenki rosszat gondol, beszél rólad, minden fűszálon vár egy kullancs, az emberek rosszak egymással, és a többi élőlénnyel is. Mindegy, hogy a valóság nem ilyen, te ezt így látod, érzed, tudod. Te a hatalmas félelemben készen állsz létrehozni a Földi poklot, akár egyedül is.

Minél jobban eléred az egyensúlyi állapotot, annál több figyelmed az érzelmeid felé irányul, annál nagyobb lesz a szikra benned, annál nagyobb lesz a csodálatos érzés a köldöködnél, annál nagyobb örömöt fog okozni. Nem lesznek gondolataid, a figyelmed fele a környezetedre fog irányulni, a másik fele a finom jóleső érzésre fog irányulni a köldöködnél. Nem lesznek vágyaid, nem jár a fejed az ételen, kávén, szexen, kiránduláson, egyik öröm érzete se lesz akkora örömforrás, mint az állandó energiaáramlás érzetének az öröme a köldöködnél. A nap 24 órájában. Ebben az állapotban elégedett vagy, szerencsésnek érzed magad, boldog vagy, szeretetet érzel, szelíd vagy. A negatív tudatállapotban, a figyelmed egy töredéke a környezetedben lesz, a többi az elmédben. Tele leszel aggodalmakkal, negatív gondolatokkal, nem lesz csend a fejedben, mint a pozitív tudatállapotban. Köldöködnél vákuumot fogsz érezni, egy űrt, amit hatalmas félelemnek tudatosítasz, teljesen elvágod magad az életenergiától. Ez a két szélsőséges tudatállapot van, valamint ezek energiaállapota.

Én nagyon sokszor tapasztaltam, hogy egy óra gyakorlás után, mennyire megváltozik a világ körülöttem. Sétálok egyet a természetben, odafele más a világ, hazafele más a világ. Ahogy kiegyensúlyozódik az elme a szívvel, úgy megváltozik az energiaszint, és ezzel együtt megváltoznak a gondolataink, valamint a figyelmünk fókuszpontjai. Hazafele az úton mást veszek észre, más dolgok, tárgyak vonzzák a figyelmemet, mint odafele. Csak azt fogom fel, az jut el a tudatomig, azt veszem észre, amire felfigyelek, amire figyelek, ami odavonzotta a figyelmem. Hazafele látom a virágokat. Azt mondom: jééé de szépek, idefele észre se vettem őket. Találkozok valakivel, és rögtön a szép emlékek ugornak be. Késztetést érzek, hogy mondjak pár jó szót, hogy megdicsérjem, vagy együtt örüljek vele. Ha elmondanak nekem egy ötletet, akkor kiegészítem, és együtt örülök másokkal. Mindez negatív tudatállapotban teljesen máshogy történik. Ha találkozok valakivel, akkor eszembe jut, hogy ebben az emberben már mennyi hibát találtam, megint fárasztani fog. Ha elmond egy ötletet, akkor gondolatban hibákat fogok találni, hátráltatni fogom. Az elmém teljesen másképp működik. Megdöbbentő, hogy olyan gyerekkori emlékek törnek fel belőlünk, nagyon megnyitódott állapotban, amelyekről azt se tudtuk, hogy emlékezünk rájuk. Teljesen más lesz a világ, másként látjuk, másként érezzük. Hogy minek örülünk ebben az állapotban? Annak a jóleső érzésnek, áromlásnak a köldökünk körül, amely olyan vagy sokkal nagyobb örömet ad, mintha épp csokit ennénk, finomat ennénk, szeretkeznénk, simogatnának minket, törődnének velünk.

Hogy mennyit maradunk ebben az állapotban, az attól függ, hogy meddig tartott. Én három hónap után fél évig folyamatosan benne maradtam. Ha reggel meditálsz egy órát, akkor három órát biztosan áldott állapotban maradsz. Ha napi háromszor imádkozol egy órát, akkor egész nap áldott állapotban maradsz. Egész nap gyönyörű hely lesz számodra a világ, egész nap úgy fogod magad érezni, mint ha szerelmes lennél. Megnyitódhatsz a félelmek elengedésén keresztül, és a szereteten keresztül is. Ha értékelsz, ha megkeresed valakiben a szépet, jót, ha a virágokra fordítod a figyelmed, ha a szeretetre fordítod a figyelmed legalább egy órán keresztül, akkor eléred a tudatállapot változást. Csak egy órát kell akarattal figyelned, aztán pár óráig akaratlanul is csak a szépre fogsz figyelni, szépet fogod észre venni. Ahogyan én a virágokat haza fele. Minél többször kerülsz megnyitódott állapotba, annál jobban megérted mit jelent a szeretet, annál több emléked lesz, hogy megnyitódott állapotban miket mondtál, miket csináltál, mire figyeltél. Annál könnyebben tudsz majd akarattal is szeretni, annál könnyebben kapod vissza természetes állapotodnak a szeretetet. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése