Az idővonal
Az időhöz igazodva élünk. Életünk tervekből, célokból, feladatokból áll, melyeket évekhez, hónapokhoz, hetekhez, órákhoz igazítunk. Év elején eltervezzük az évünket, hét elején a hetünket, reggelente a napunkat. Próbáljuk minél pontosabban időpontokhoz igazítani a feladatainkat, és próbáljuk betartani az időpontokat, vagy próbálunk időt nyerni az egyes feladatok között. Folyamatosan igazodni próbálunk az időhöz. Az elménk egy élő határidőnapló, amely tele van feladatokkal. Vannak olyan feladataink, amelyek ismétlődőek, amelyeket minden nap el kell végeznünk, vagy hetente egy-két alkalommal, mint például szerdánkét ki kell vinni a kukát az utcára, jönnek a szemetesek. Még mielőtt reggel kitöltenénk a napi határidőnapló részeket, az elménk már bejegyzi azokat a feladatokat, amelyek már megszokásból várnak ránk.
Az elménk nem működhet idővonal nélkül, határidőnapló nélkül, az elmének szüksége van egy idővonalra, amelyhez igazíthatja az egyes feladatokat. Mint egy számítógép, amelynek szüksége van egy operációs rendszerre, amihez igazodhat, ami szerint működhet. Az emberi elme számára ez a rendszer az idővonal. Ha valamit el akarunk érni, valamit teremteni szeretnénk, akkor először szükség van egy idővonalra, amelyben megvalósíthatjuk a célunkat időrendi sorrendben. Évekre, hónapokra, napokra, órákra osztjuk a feladatokat, majd elindulunk az idővonalon, hogy megteremtsük a vágyunkat.
Vannak emberek akik idővonal nélkül élnek. Akiknek nincs szükségük határidőnaplóra, mert nincsenek vágyaik, terveik, céljaik. Az ő elméjük csendes. Gyerekkorban még csak nagyon kezdetleges idővonalakat tudunk megalkotni, még csak nagyon keveset van bekapcsolva a számítógépszerű elménk. Tudunk idővonal nélkül létezni, az örök most-ban élve, örök pillanatban élve. Ezt felnőtt korban nagyon nehéz megvalósítani. Az ember annyira hozzászokik az idővonalakhoz, hogy teljesen elfelejti milyen volt pici gyermekkorban idő nélkül élni. Amikor elmegyünk nyaralni egy hétre, gyakran előfordul hogy a harmadik nap után már nehezen mondjuk meg, hogy mennyi lehet az idő, milyen nap van ma, mennyi napja vagyunk ott. Ennek az az oka, hogy egy hét erejéig kikapcsoljuk az elmét, azáltal hogy nincs szükségünk idővonalra, nincsenek betervezett feladataink, valamint a megszokott tudatalatti programok se töltődnek be, mint a szerdánkénti szemetesek gondolat. Csend van az elménkben, az összes figyelmünk felszabadul, erőteljesen érzékeljük a környezetünket. Nagyon megdöbbentő tapasztalás, amikor az ember hónapokig idővonal nélkül marad, és egy nap felfogja hogy nem érzi az időt. Gondolkodnod kell, hogy milyen év van. Én megéltem ezt, tudom hogy az időt csak elménk kreálja saját magának, hogy legyen mi szerint működnie. Ha leáll az elme, megszűnik az idő tudatosítása, érzékelése.
Nagyon nagy változásoknak kell történnie az ember életében ahhoz, hogy feladja az összes tervét, vágyát, célját, elengedje az idővonalakat. Ha az anyag tudatszintjén működő világban talpon akarunk maradni, akkor rá vagyunk kényszerítve arra, hogy idővonalak szerint létezzünk. Azaz rá vagyunk kényszerítve az elmehasználatra, idő érzékelésre. Arra kell törekednünk, hogy minél többször elérjük a teljes kikapcsolt állapotot, mert van bennünk egy életenergia kapu, amely annál jobban bezáródik, minél aktívabb az elme, minél zsúfoltabb az idővonal. Vagy úgy is felfoghatjuk, hogy minél aktívabb az elme, annál több életenergiát elfogyaszt. Amikor egy hétig kikapcsolt állapotban vagyunk nyaralás alatt, akkor feltöltődve érkezünk haza, kicsit sikerült felhalmozni, tartalékolni valamennyi életenergiát, mert az elménk nem működött, nem volt energiafogyasztása.
Fontos megértenünk, hogy hatással lehetünk az idővonalra, nem csak a kikapcsolt és bekapcsolt állapot között választhatunk, hanem vannak átmenetek is. Természetesen legjobb lenne, ha sikerülne hosszabb időre kikapcsolva maradni, mert akkor elérnénk a megvilágosodáshoz szükséges életenergia-szintet. De ezt nagyon nehéz elérni, viszont első lépésként könnyebb megtanulni úgy élni, hogy az idővonalat tudatosan szabályozni kezdjük. Amikor nyugdíjba megy valaki, akkor elérkezik életében ahhoz a ponthoz, ahol többé senki nem mondja meg neki, hogy mikor mit kell csinálnia. Kisiskolás korunktól kezdve kötelezve vagyunk, hogy idővonalakon belül keretekhez igazodjunk. Nyugdíjas korban az idővonal folyamatos marad, nem lesz felvágva, keretekre osztva, nem kell reggel nyolctól délután négyig iskolában, munkában lenni. Amikor keretekre van felosztva az idővonal, amikor tudjuk, hogy a következő nyolc órában munkában kell lenni, olyankor az elme csak a megadott időkeretre koncentrál. Ami jó. Amikor az idővonal folyamatos, olyankor az elme az összes feladatot fókuszban tartja az egész nap folyamán. Olyan mintha reggel elterveznéd, hogy a számítógépen 10 programmal fogsz aznap dolgozni, és hirtelen megnyitódik mind a tíz. Feleslegesen, mert egyszerre csak egyet tudsz használni, a többi csak terheli a memóriát, lassítja a számítógépet, fogyassza az energiát. A vállalkozók, a nyugdíjasok, a kismamák, a szabad emberek legtöbbször túlterhelt elmével élnek, mert nincsenek időkeretek, amelyeken belül az elme csak egyetlen dologra fókuszálna. Ha tudom, hogy nyolc órától délig az irodában kell lennem, és nem tehetek ellene semmit, akkor az elme leáll az idővonal többi részének feladataival foglalkozni. A szabad embereknek nincs olyan, hogy kell, nincsenek időkereteik, az idővonal nincs felvagdalva, az egész nap összes feladata aktív az elmében. Jó ha az ember idővonal nélkül tud élni, de már az is jó, ha rövidebb idővonalakkal megtanul élni. Ha nem tudja elérni, hogy csak a pillanat létezik, de már eltudja érni, hogy csak az elkövetkező négy óra létezik. És nincs tele a feje az egész héttel, vagy a következő fél évvel. Zsúfolt hosszú idővonalakkal. Több írásban is ajánlottam a gyakorlatot, hogy rendezzük keretekbe a napjainkat, és az egyes szakaszok között állítsuk be az időzítőt, jelezzen ha az idővonal szakasz lejárt. Ez a jelentéktelennek tűnő gyakorlat, szokás, nagyban segít kikapcsolni az elmét, rengeteg életenergiát megspórolhatunk.
Egy mély meditációban elérhetjük a teljes idővonal nélküli állapotot, ugyanígy egy nyaralás során is erőteljesen kikapcsoljuk az elmét. Napi két óra sétával, amely előtt felkészítjük a tudatunkat, hogy az elkövetkező két óra sétára van, csak a sétára koncentrálunk, - nagyon hatékonyan kikapcsolja az elmét. Fontos minél több időt elme nélküli állapotban, időérzékelés nélküli állapotban eltölteni, mert ilyenkor töltődünk bőségesen életenergiával. A töltődés visszahat az elmeműködésre. Minél nagyobb életenergia-szinten kapcsoljuk vissza az elmét, annál nagyobb lesz a figyelmünk, felfogásunk, értelmi szintünk. Annál könnyebben felfogjuk önmagunk működését, valamint tudatosítani kezdjük az energiatestünk. Bőséges energiaszinten megnövekedik a figyelmünk, az elméhez elérnek azok a testi érzetek, amelyek az energiaáramlásainkkal kapcsolatosak. Az ember kifejlődik valami magasabb képességű teremtménnyé, ha sikerül megszüntetnie az idővonalat, sikerül elérni az elme nélküli állapotot hosszútávon, sikerül feltöltődnie az átalakuláshoz szükséges energiaszinttel. Erről szól a megvilágosodás. Ébredj fel reggel korábban, amely időpontban még nincsenek szokásaid kialakítva. Mondjuk ötkor, és szánj két órát önmagad, környezeted ápoltságára. Állítsd be az időzítőt két órára, és légy éber, hogyha gondolkodni kezdenél a nap további részén, akkor eszedbe jusson a beállított időzítő, - majd akkor gondolkodok, ha jelezett az időzítő. Munka alatt állítsd be az ebédszünetig, majd délután a munka végéig. Minden nap végén szánj időt sétára, próbálj minél jobban kikapcsolni. Rendszeresen legyenek olyan hétvégéid, amelyek szabad idők, nincs betervezve semmi. Biztos vagyok abban, hogy aki elkezd tudatosan így élni, az rövid időn belül megtapasztalja a megemelkedett életenergia szintet, amely több vitalitással, jobb közérzettel, nagyobb figyelemmel, felfogóképességgel jár.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése