Tudom - Kozma Zsofia

Tudom, ...

Tudom, hogy most sötét van. 

Tudom, hogy nem jó, hogy fáj, hogy megint elbizonytalondtál. 

Tudom, hogy azt ismételgeted, hogy ez nem a valóság, ez nem veled történik, hogy hülye vagy, gyönge, megint hagytad magad becsapni, megint elrontottál valamit. 

Tudom, hogy azt hiszed, semmit nem érsz, tudom, hogy úgy érzed, senki nem szeret és tudom, hogy az a legszomorúbb, hogy most épp te se tudod magadat. 

Tudom, hogy minden erőddel azon vagy, hogy megmagyarázd, hogy hitvány vagy, aki senkinek sem kell, tudom, hogy hibáztatod az exed, az exed exét, az exed exének az exét, a postást, a macskát, a szüleidet, az elkúrt gyerekkorodat, az elkúrt kapcsolatokat, a hálátlan barátokat. 

Tudom, hogy ütnél, rúgnál, karmolnál, harapnál, tépnél. Belemélyesztenéd a körmeidet mindenbe és mindenkibe, aki épp szembejön. A Világból is kimarnál egy darabot, csak hogy tudják. Hogy tudják és érezzék, amit Te érzel. Hogy visszaadj az igazságtalanságból. 

Tudom, hogy gyűlölöd a kritikát, mégis Te magad vagy a legnagyobb kritikusod. 

Tudom, hogy sokszor túl szigorú vagy magadhoz, máskor meg túl engedékeny és még csak véletlenül se sikerül eltalálnod, hogy mikor melyik a célravezető. 

Tudom, hogy nem mindig tudod, mit miért csinálsz és azt se tudod belőni, hogy merre is van a jó út. 

Tudom, hogy titkon hiszel benne, hogy egyszer majd úgy ébredsz, hogy minden jó és tudom, hogy hajlamos vagy átverni magad. 

Tudom, hogy hazudtál már szerelmet oda, ahol csak érdek volt és képzeltél emberekről többet, mint amennyit valójában érnek. 

Tudom, hogy kellene most valaki, tudom, hogy egyedül vagy. De azt is tudom, hogy ha lenne is olyan bátor, aki megközelít, mindent elkövetnél, hogy a lehető leggyorsabban menekülőre fogja. Futni is fog, különben hogy nyerne igazolást az a mély meggyőződésed, hogy nem vagy jó semmire és nem vagy jó senkinek. És tudom, hogy én se tudnálak most meggyőzni az ellenkezőjéről. 

Tudom, hogy fárasztó vagy és hogy mindenről be tudnád bizonyítani, hogy miért nincs igazam. 

Tudom, hogy ha azt mondanám, szép vagy, Te azt mondanád, hogy nagy a feneked és ha azt mondanám, hogy kedves, azt mondanád, hogy nagyon bunkó is tudsz lenni. Épp ezért nem győzködlek. Csak lekucorodom ide melléd és elmesélem Neked, hogy mi mindent tudok még Rólad. 

Tudom, hogy az arcod sokkal szebb, ha mosolyogsz. 

Tudom, hogy a szemed együtt neved a száddal, amikor boldog vagy. 

Tudom, hogy amikor hóesésben sétálsz, mindig kidugod a nyelved és megpróbálod elkapni vele a hópelyheket. 

Tudom, hogy mikor senki nem látja, táncolsz az esőben. 

Tudom, hogy szagolgatod a kutyád tappancsát és azt is tudom, hogy meggyőződésed, hogy fahéj illatú. 

Tudom, hogy őrzöl minden kis emlékfoszlányt, gyerekkori butaságot, csecsebecsét és nem tudsz kidobni semmit. 

Tudom, hogy imádod a fű illatát eső után és szeretsz reggel a napfényre ébredni. 

Tudom, hogy az utolsó bugyid is odaadnád egy ismeretlenért is, ha segítségre szorulna. 

Tudom, hogy nevetséges módon hiszel az emberi jóságban. 

Tudom, hogy képes lennél elvinni a hátadon a Világot és be tudnád foltozni rajta a sebeket. 

Tudom, hogy erős vagy. Nagyon erős. Nem azért, mert nem hibázol, nem is azért, mert nem roskadsz össze néha. Azért vagy erős, mert mindezek ellenére feltápászkodsz és összerakod magad. Aztán megtalálod a mosolyod újra. 

Tudom, hogy tudsz repülni. 

Tudom, hogy iszonyatosan sokat dolgozol és azt is tudom, hogy nagyon kevesen ismernek igazán. 

Tudom, hogy félsz, hogy megint arcon csapnak, félsz, hogy hülye leszel, félsz szeretni, félsz elindulni, félsz élni. 

Tudom, hogy sok dologtól félsz. 

Tudom, hogy cipelsz olyan batyut is, aminek már semmi értelme és hogy van egy csomó rossz tulajdonságod. Ennek ellenére most mindenképp mondanom kell Neked valamit. 

Tudom, hogy értékes vagy. Nagyon. És a világnak szüksége van Rád. Valahol, valaki várja, hogy az anyja, vagy apja légy, valami értékes nem születhet meg Nélküled, van valami Benned, amit csak Te adhatsz. Szeretném, ha megtalálnád. Szeretném, ha nem lennél szigorú magaddal és szeretném, ha tudnád, hogy egyedi vagy, megismételhetetlen Kincs. Én pedig hiszek benned. Hiszem, hogy jó vagy és látlak, amikor senki más nem lát. Látlak a fényben és látlak sötétben, látlak lent és látlak fent. Látom, hogy mikor boldog vagy, mikor alkotsz, mikor írsz, megáll az idő, megnyílik a mennybolt és angyalok ülnek le mögéd teázni. Hallom, hogy amikor dühös vagy, dübörög a Föld is és látom a villámokat. 

Tudom, hogy nem tudod, mire vagy képes.

De én tudom...

Ideje, hogy megismerj, igaz? Én vagyok az. Ott voltam, ott vagyok és ott leszek mindig, pont szemben Veled. Csak nézz bele végre a tükörbe. Igen, tudom, hogy nem könnyű. De ígérem Neked, hogy a végén azt mondod majd: - “Tudom..."