A tudat labirintusai

A tudat labirintusai

Két hét szabadság után visszatérek a munkába, és spirituális gyakorlatként, munka közben figyelem a gondolkodásom. A gyakorlat lényege, hogy egyetlen gondolat se folyhasson keresztül az elmémen tudatlanul.

Ismerem az elmém működését, láncreakciószerűen követik egymást a gondolatok, valamiről, valami eszembe jut, arról megint valami, és így tovább. Ha nem vagyok elég éber, elég tudatos, akkor nem is emlékszek arra, honnan érkeztem hová. Csak azt veszem észre, hogy valami furcsaságon gondolkodom, de fogalmam sincs hogy jutott az eszembe. Ha még kevésbé vagyok éber, tudatos, akkor azt se regisztrálom, hogy egyáltalán gondolkodtam valamin. Eltelhet tíz perc, vagy több óra anélkül, hogy figyelnék a gondolataimra, és ha sikerül is újra tudatosítanom, hogy gyakorlatot végzek, nem találom az utolsó gondolatokat. Csak azt tudom, hogy sok gondolatom volt, áramlott az elmém.

Már többször volt ilyen időszakom, amikor ezzel a gyakorlattal próbálkoztam, többször elértem azt a tudatossági szintet, ahol akaratlanul éber vagyok a gondolataimra. Két hét szabadság alatt elég jól kikapcsoltam ahhoz, hogy ezt az éberségi szintet elérhessem. Nagy valószínűséggel pár nap múlva már nem tudom végezni ezt a gyakorlatot, vissza fog süllyedni a tudatosságom. Hacsak nem fogok meditálni, vagy nem fogok gyakran környezetet váltani, esténként sétálni.

A munka alatt végzett spirituális gyakorlat, nagyon hasonló a meditáláshoz. Egyes meditációk lényege, hogy csendben leülj, és figyeld a saját légzésed. Ha gondolataid jelennek meg, akkor engedd el őket. Ne elemezd őket, csak engedd el őket. Így idővel a gondolataid ritkulni kezdnek. 

A munka alatt végzett spirituális gyakorlat annyiból érdekesebb, hogy ha megjelenik egy gondolat, akkor megpróbálod visszavezetni az első láncszemig. Megpróbálod felidézni mi indította el a láncreakciót, miről jutott eszedbe az utolsó gondolat amelyre éber lettél, honnan indult a láncreakció, mi volt a kiinduló gondolat. Néha nehéz rájönni, néha többet kell gondolkodni a láncreakció felépítésén, a legtöbbször csak rémlik mi volt, csak gondolat foszlányok vannak. De ha valaki kitart, akkor mindig felépíthető, a gondolatok logikusan követték egymást. Munka alatt légzést nehéz figyelni, én a lépéseim hangját figyelem, vagy a szerszámok hangját. Amikor hallom a lépéseim hangját, akkor sikeres a gyakorlat, akkor kint van a figyelmem a fejemből.

A jelenlét azt jelenti, hogy minél több érzékszerveddel, minél erőteljesebben figyelsz a most pillanatában. Ha nem figyelsz, akkor figyelmed valahol a tudatlanul áramló gondolat láncreakcióban van lekötve, amire nagy valószínűséggel nem is emlékszel. Amikor szabadságon vagy, új helyeket fedezel fel, naplementét nézel, madárcsicsergést hallgatsz, olyankor sokat vagy a jelenben. Ezért jó a változatos környezet, mert leköti idekint a figyelmed, kiszakít a láncreakciókból. Meditálás a nyaralás is.

Minél többet vagy a jelenben, annál jobban lelassul, inaktívvá válik a gondolati láncreakció. Minél zaklatottabb vagy, minél hosszabb időszakon keresztül stresszes életet élsz, annál jobban felgyorsul a láncreakció. Végül teljesen elural, saját tudatod labirintusában bolyongsz, koncentráció képesség nélkül. Valamiről valami eszedbe jut, arról megint valami, így ugrálsz egész nap céltalanul haladva. Ha képes vagy több hónapon keresztül jelenlétben maradni, akkor a láncreakció teljesen megszűnik, vagy lelassul. Ha pár hónapig feladatok nélkül maradsz, egész nap csak az a dolgod, hogy nézzél ki a fejedből, akkor jó eséllyel megtörténik egy nagyobb lelassulás. Vagy ha tudatosan akarod elérni, akkor sokat kell meditálnod.

Az eredmény elképesztő. Kitágul a tudatosságod, éberséged. Nekem volt olyan időszakom, amikor az érzelmeimre is teljesen tudatos lettem, nem csak a gondolataimra. Egyetlen érzelmi reakció se nyilvánult meg öntudatlanul bennem, a másodperc töredéke alatt felülbírálhattam az érzelmi folyamataimat.

Van egy furcsa dolog az agyban, az idő másképp viselkedik. Ahogy végzem a gyakorlatot, sokszor megfigyelem, hogy pár másodperc alatt nagyon sok gondolat egymáshoz kötődhet, sok láncszem. Több percnyi emlék, pár pillanat alatt összekötődik. Ugyanezt tapasztaltam az érzelmek megfigyelésénél is, mielőtt dührohamot kaptam volna, félpercet gondolkodtam, ami a valóságban csak egy pillanat volt. És nem kaptam dührohamot, mert félperc elég volt átgondolni, hogy nem érdemes idegbajt kapni egy öreg keverő végett, amit épp készült valaki tönkretenni. Azt gondolom, hogy azok az emberek akik kivannak idegileg, akik gyakran dührohamot kapnak, nagyon zaklatottak, nagyon gyorsak a láncreakcióik. Nem tudnak tízig számolni reakcióik előtt, ahogy a reakció idő növekedik magas tudatosságnál, úgy csökken ha alámerülünk.

Fontos, hogy megálljunk, és csak nézzünk ki a fejünkből időszakonként. Úgy is lehet, ha muszáj, ha a főnök azt mondta, hogy ülj a padon, majd szólnak ha kellesz. Te csak ülj, és figyeld a pókot a sarokban. Úgy is lehet, hogy akarattal kikapcsolsz. Elmész nyaralni, és nézed a tengert, vagy a hegyet, békében, nyugalomban. És úgy is lehet, ha tudod mit csinálsz, akarattal karban tartod magad, tudatosan választod a meditációt, esti környezetváltozásokat, sétákat. 

Talán.

Sardnargis