A tökéletes pillanat - Szamádhi
A legtöbb ember úgy éli le az életét, hogy nem tapasztalja meg a tökéletes pillanatot. Közel kétezer ismerősöm van a facebook-on, akik közül körülbelül húszan megtapasztalták már. Pontosabban ők tudják, hogy megtapasztalták, tudatosították, hogy valami különleges tapasztalást éltek át, és azóta keresik az utat, keresik a magyarázatokat. Rajtuk kívül valószínű, hogy sokan megtapasztalták már, de nem tudatosították.
Európai emberek vagyunk, rohanó világban élünk, alig vagyunk vallásosak. A kereszténység elvesztette a varázsát, nem nagyon értjük a vallás célját, ezért nem is tartjuk fontosnak. A keleti vallások, mint hinduizmus, buddhizmus mást tanítanak, mint a keresztény, zsidó, iszlám vallás. Tudatállapotokról beszélnek, az ember elmeműködéséről tanítanak, sok ezer évvel ezelőtt felismerték azokat az alapigazságokat, amelyeket a nyugati társadalomban Freud, Jung ismert fel először. Több ezer éve jelen van a szankszrit kifejezés a tudatalatti szóra. Jelen van a kifejezés a tökéletes pillanatra is, amelyre még mindig nincs szavunk. Szamádhi. Vagy a japán zen buddhizmusban szatori-nak nevezik.
Vallás ide, vagy oda, emberek vagyunk mi is itt a nyugati kultúrában, ahogy emberek voltak több ezer évvel ezelőtt is az ősi Indiai emberek, akiktől származik a tudás. Az ember megtapasztalja a tökéletes pillanatot, és attól a pillanattól kezdve megváltozik az élete. Befele fordul, figyelmét önmaga működésére, felépítésére irányítja, keresni kezdi a válaszokat. Törekedni kezd arra, hogy újra átélje, hosszabb ideig fent tartsa, majd idővel állandóan tapasztalja.
Hogy lehetne jellemezni az európai embernek a tökéletes pillanatot? Először is mosolyogni kezdesz. Nagyon mosolyogsz, fülig ér a mosolyod. Határtalan az elégedettség érzésed, úgy érzed sose voltál még ennyire boldog. Mély nyugalmat, lelki békét élsz át mindeközben. Határtalanul szelíd, és alázatos vagy. Hálás. Végtelenül hálás, mintha megkaptad volna a világ legnagyobb ajándékát. És mindezt látszólag oktalanul érzed. Nincs előjele, sétálsz a vízparton, egyszer csak megjelenik, elönt. Elalélsz. Megállsz, és boldog vagy. A világ legboldogabb élőlénye. Ami a legfontosabb, hogy mindeközben hatalmas szeretetet érzel. Látszólag oktalanul. Bárkit megölelnél.
Keressük az utat. Keleten kolostorokban, ashramokban tanítják. Az évezredek alatt sokan megtapasztalták már a szamádhit, és sokan hosszasan figyelték önmagukat. Az emberek felismerték, hogy az állapot akkor jelenik meg, amikor teljesen elcsendesedik az elme. Ezért tanítják a meditációt. A meditáción keresztül tapasztalhatjuk meg leghamarabb a tökéletes pillanatot. Aki sokat kutatja az ősi tanításokat, az rájön, hogy a katolikus vallás is ezt tanította, csak az évezredek alatt átformálták anyagi célokra a katolikus vallást. De amikor a pap azt mondja, hogy fogd meg a rózsafüzért, és mondj el 20 Miatyánkat, akkor ugyanazt mondja, mint a keleti pap, aki arra kér, hogy mantrázz, kántáld, ismételd az ismert verssorokat. Mindkét eset meditáció, lekötöd a figyelmed, ami kis idő után odavezet, hogy elcsendesül az elméd az elvont figyelemnek köszönhetően.
Én rengeteget gyakorlok, és rengeteget kutatok. Nem egyszerű elérni a tökéletes pillanatot. Megfigyeltem egy érdekességet, aminek köszönhetően ezt a cikket megírtam. Az elmúlt öt év alatt körülbelül 50-szer értem el a tökéletes pillanatot, leghosszabb idő, amíg benne tudtam intenzíven maradni, az körülbelül 20 perc volt. Talán nem is bírok többet, mert annyira feltölt energiával, tiszta eufória. A kutatásaim során megfigyeltem az 50 esetet, és több közös pontot is találtam, melyek közül az egyiknek nagy jelentősége van, ha sikeresen szeretnénk megtapasztalni a szamádhit.
Vasárnap egy olyan nap, amikor pihenünk, szabadok vagyunk. Tudjuk, hogy a világunk így működik, vasárnap az emberek nem dolgoznak. Tudjuk, ami annyit jelent, hogy az elménk is tudja. Az elme vasárnaponként csendesebb. Ünnepnapokon is tudjuk, hogy szabadok vagyunk. Legyen az karácsony, vagy bármely évközi ünnepnap. Az olyan a tudatunkban, mint a vasárnap. A tudat a fontos esetünkben. Amikor megakarjuk állítani a gondolkodást, akkor nem mindegy, hogy egy kis csörgedező patakot akarunk megállítani, vagy egy felduzzadt folyót. A vasárnap kis csörgedező patak az elme szintjén. Még olyankor sem egyszerű megállítani, de sokkal egyszerűbb. Leülhetsz meditálni, vagy kimehetsz sétálni a természetbe. Nyugati emberként egyszerűbb egy órás séta, lehetőleg egyedül, lehetőleg vízpart közelében. Nagy eséllyel megjelenik az oktalan mosoly, nagyobb energia intenzitásban, akár késztetést érezhetsz arra is, hogy széttárd a karjaid. A szabadság alatt, minden nap vasárnap. A szabadság alatt sokszor nagyon boldogok vagyunk, hegyi túrázás során, vagy tengerparti naplementés séta során, könnyen elérhetünk egy mélyebb állapotot, egy erőteljesebb tökéletes pillanatot, szamádhit, ami már hatalmas eufóriát, szeretet érzést vált ki.
A cél a mindennapi feltöltődés, megélés. Tapasztalásom szerint ez csak is úgy élhető meg, ha minden nap van egy kis időnk, van pár óránk, amit a tudatunk vasárnapnak fog fel. Ez vagy korán reggel lehetséges, vagy a nap végén. Felébredsz öt órakor (ki korán kel, aranyat lel), és fél hétig még szabad idő, vasárnap tudatállapotod lesz. Elmész megnézni a napfelkeltét, és jó eséllyel megtapasztalod a szamádhit, aranyat. Vagy rászoktatod magad, hogy este 7-ig elkészülsz mindennel, és kimész két órát sétálni a közeli természetbe. Pár nap után már meg kell, hogy tapasztald kisebb mértékben az euforiát, oktalan boldogságérzetet. Hazamész, és leülsz fél órát meditálni. Ekkor már kész lesz a tudatod, alig fog csörgedezni a patak, könnyen megállítod majd. Gyakorolj, és írd meg ha sikerült a tapasztalás.
Sardnargis
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése