Lélekben összekötve Istennel

Lélekben összekötve Istennel

Mi egy hatalmas élőlényben élünk, az univerzum Isten teste. Ahogy a mi testünket felépítik a sejtek, úgy mi felépítjük Isten testét. Testileg elkülönültek vagyunk, szabadon mozoghatunk Isten testében, de a lelkünkön keresztül össze vagyunk kötődve. Isten testét, az egész univerzumot, átszövi egy láthatatlan idegrendszer, energiamező, mely energiát, és információt közvetít. Ezen idegrendszeren belül, mindenki, mindenkivel, mindennel, össze van kötődve, ebben a pillanatban is. Viszont az összekötődés mértéke különbözhet az egyes élőlények között.

Minél jobban olyan érzésed van, hogy egységet képzel a mindenséggel, annál több idegszál fut keresztül rajtad, annál több energia, és információ áramlik keresztül rajtad. Ezt a megnövekedett energiaáramlást szeretetnek érzed, a megnövekedett információáramlást, intuitív tudásnak érzékeled. Az élőlénytől, esetünkben az embertől függ, hogy milyen mértékben engedi meg az összeolvadást, milyen mértékben hajlandó feladni az elkülönült ÉN képet, ÉN érzést, Egót. Ha az ember teljesen megadja magát, akkor nagyon felerősödik az egységérzése. Továbbra is elkülönült testben marad, de az ÉN érzékelései gyökeresen megváltoznak.

Az ember arra lesz figyelmes, hogy érezni kezdi embertársai érzelmeit. Sétál az erdőben, és élőnek érzi az erdőt. Ez azért lehetséges, mert lelkileg összekötődtünk a látszólag tőlünk elkülönülttel is. Amikor az ember erőteljesebben rácsatlakozik az energiamezőre, olyankor több idegszál fut át rajta. Ezeknek a megnövekedett idegszálaknak köszönhetően tudunk könnyedén összekapcsolódni környezetünkkel. Sétálunk egy téren, a megnövekedett energia idegszálak segítségével, összecsatlakozunk a téren sétáló emberek lelkével. Ekkor olyan érzetünk jelenik meg, hogy a testünk nem ér véget a bőrünknél, a körülöttünk lévő emberek testét, is sajátunknak érzékeljük. Olyan érzetünk támad, mintha a körülöttünk sétáló emberek szemein keresztül, önmagunkra néznénk vissza. Olyan érzetünk támad, mintha az összes test, amellyel összekapcsolódtunk, egyetlen hatalmas test lenne, egyetlen hatalmas ÉN, melynek érezzük az érzelmeit is. Sétálunk a téren, és érzelmeket érzünk. Az átlag érzelmet, az összes test érzelme összeadódik, összekeveredik, eredményként megjelenik egy érzelem. Érezzük a teret. De ugyanígy érezzük az erdőt is. Összekapcsolódunk az összes fa, fűszál, rovar, kisegér, mókus lelkével, testünknek érezzük az erdőt, érzelmeinknek érezzük az érzelmeit. Ha a téren elkezdünk beszélgetni egy emberrel, akkor képesek vagyunk az összes figyelmünket, összes energia idegszálunkat a másik emberre összpontosítani, így nagyon erőteljesen összekötődhetünk vele, nagyon erőteljesen szinkronba állhatunk az érzelmeivel. Ő is tapasztalni fogja az összekötődést, mély nyugalom árasztja el, és nagy valószínűséggel szeretetet érez.

Csak azt tudjuk szeretni, amivel, akivel lelkileg összetudtunk kötődni, aki egy másik Én lett. A lélek összekapcsolódást, energiaáramlást érezzük szeretetnek. A megvilágosodott ember mindenki felé szeretetet érez, mert mindenkivel könnyen összekötődik, mert számára mindenki egy másik Én.

Sardna Argis