Keresés ebben a blogban

Printfriendly

2019. február 22., péntek

A fájdalom kikapcsol

A fájdalom kikapcsol


Akkor tudunk megtapasztalni erőteljes érzelmi változást, ha az összes figyelmünket egyetlen gondolatba öntjük. A gondolatot kiértékeljük jónak, vagy rossznak, ennek megfelelően megjelenik a lelkünkben a gondolat érzelme.

Az agyunk, elménk olyan, mint egy számítógép, előre megvan tervezve a napunk, fel van osztva egymást követő időegységekre, minden időegységben van egy feladat, egy gondolat. A figyelmünk szét van szórva ezekbe a gondolatokba, egész nap észben tartjuk, milyen feladatok várakoznak ránk. A számítógépen egyszerre több program van megnyitva, minden egyes program lefoglal valamennyi memóriát, figyelmet.

Nekünk az a feladatunk, hogy egyszerre bezárjuk az összes programot, felszabadítsuk a memóriát, és egyetlen programba irányítsuk. Megjelenjünk az összes figyelmünkkel a most pillanatában, a jelen pillanatban futó programban. Elfelejtsük a napi időkeretet, elvonjuk a figyelmet az sorba rendezett időegységektől, feladatoktól.

Az elme nem könnyen adja meg magát, ragaszkodik a szétosztott figyelemhez. Valami nagyon furcsa dolognak kell történni a jelen pillanatban, hogy elengedje a figyelmünk, megjelenjünk az összes figyelmünkkel a most pillanatában, az összes figyelmünket egyetlen gondolatképbe irányítsuk. Ha egy mezítelen ember szembejön veled az utcán, akkor elcsodálkozol, megbámulod. Vagy egy rózsaszín elefánt. Pár pillanatra elengedi az elméd az összes figyelmed, miután feleszméltél a látványból, eltart pár pillanatig, amíg újra szétosztódik a figyelmed az elmédben. Ez alatt a pár pillanat alatt, hirtelen azt se tudod mit csinálsz, mit kell folytatnod. Egy pillanatra megállt az eszed, kikapcsolt az elméd.

A spirituális tanítások megtanítanak hogyan szabadítsd fel a figyelmed az elmédtől, hogyan összpontosítsd egyetlen pontba az összes figyelmed. Majd megtanítanak arra, hogy melyek a szeretetteljes gondolatok, összpontosított figyelmedet milyen gondolatokra kell irányítanod. Amikor lelkedben kicserélődik az összes érzelem tiszta szeretet érzelemre, olyankor euforikus örömérzeted van, tested légiesen könnyed lesz, öt érzékszerved szuper érzékeny lesz. A szeretet érzelem hatalmas életenergiát ad a testnek.

Egy egyszerű módja a figyelem felszabadításnak, ha fájdalmat okozol magadnak. Például jógázol, a nyújtás közben erőteljes fájdalom érzeteid vannak. Biztos előfordult már veled, hogy gyomorrontásod volt, migrénes fejfájásod, hányingered, egyéb kellemetlen testi fájdalmaid. A rosszullét alatt nem tudtál semmire sem gondolni, csak a fájdalmaidra figyeltél a testedben. Ahogy a rózsaszín elefánt elvonja a figyelmet az elmétől, úgy a testi fájdalom megfigyelése is. Ha pár pillanat, perc múlva feleszmélsz, akkor könnyen visszakapcsol az agy, könnyen visszailleszkedik a szétosztott figyelem. Egy-két óra erőteljes testi fájdalom után amikor jobban vagy, azt tapasztalod, hogy az összes figyelmeddel megjelentél a pillanatban. Tested fájdalmai megszűntek, figyelmed felszabadult, az agyad meg még nem kapcsolt vissza, nem szórta szét a figyelmed. Pár óra után, már több idő kell a visszakapcsoláshoz, figyelem szétosztáshoz. Csak vagy, és nézel ki a fejedből, közben hatalmas csendet tapasztalsz. Nem tudod mi lesz a nap hátralévő részében, nem tudod hány óra van, nem tudsz semmit, csak azt amit épp látsz. A többit az elme hozza létre, ami ebben az állapotban kivan kapcsolva. Ha tartósan megjelensz kikapcsolt elmével, akkor egy idő után, elfelejted mit jelent az idő. Kikapcsolt elménél megszűnik a dualitás, nincs jövő, és múlt idő, csak most van, csak pillanat van.

Többször megfigyeltem magamon, hogy felpörög az elmém, túl izgatott leszek, gyors ütemben érkeznek a felismerések, majd valami nehezebb fizikai munkát végzek a kertben, és lassacskán megszűnik a feszültség, elcsendesedik az elmém. Mássz föl egy meredek domboldalon. A domb alján jár az eszed, tele vagy gondolatokkal, keverednek a napi feladataid, még ott vannak az elmédben az előző nap feladatai is, olyan vagy mint egy túlterhelt számítógép, mely tele van megnyitott programokkal. Miután megerőltetted magad, felértél a domb tetejére, azt veszed észre, hogy teljesen leállt az agyad. Nézel ki a fejedből, és csend van. Ugyanúgy fájdalmat éreztél a mászás közben, ami elvonta a testedhez a figyelmed, az elmédtől. Másznod kell, meg kell erőltetned megad legalább fél órát, hogy kikapcsold az elmét. Felérsz, visszakapod a figyelmed az elmédhez, de még mielőtt elkezdenél gondolkodni, - hogy hol tartottál azelőtt, mielőtt még nem volt túl megerőltető a mászás, - megpillantod a gyönyörű kilátást, a felkelő napot, völgyet, fákat, és rácsodálkozol. Ekkor történik meg az érzelemcsere a lelkedben, ami után már nem kapcsol vissza az agyad. Az időkeretben szétosztott feladatok, időegységek, gondolatok, érzelmekkel rendelkeztek a lélekben. Minden egyes gondolat átalakul érzelemmé, megjelenik a lélekben. Az időkeretben szétszórt figyelem, sok érzelmet hoz létre a lélekben. Ha az összpontosított figyelmet beleöntjük a jelen pillanatban egyetlen gondolatba, akkor a létrejött érzelem beáramlik a lélekbe, kimossa az ott lévő érzelmeket. Így a rácsodálkozás után, egyetlen érzelem marad a lélekben, nem töltődnek vissza a feladatok, programok, csendes marad az agyunk. A rácsodálkozás hossza viszont fontos. Engedni kell a bambulást, mert a révülés hossza határozza meg, hogy mekkora érzelmet hozol létre az összpontosított figyelemmel, a kiválasztott frekvencián. Csodáld meg a felkelő nap látványát, engedd az elmélyülést, adj magadnak hosszú perceket a merengésre.

A legjobb módszer a futás, és a jóga. Azok eléggé fájdalmasak tudnak lenni, sok figyelmet elvonnak. A gyakorlat után törekednünk kell arra, hogy minél gyorsabban megtaláljuk a magas rezgésű figyelempontokat, melyek által feltöltődhetünk szeretetérzelmekkel. Ha sikerül, megjelenik az eufória. Sok futó, hegymászó, jógázó tapasztalja az emelkedett érzelmi állapotot, főleg napfelkelténél, naplementénél, amikor már beletudunk nézni a napba, és rácsodálkozunk a szépségére. Ilyenkor a saját gondolataink hatását, a napból kiáramló életenergia is felerősíti, mely tölti a lelkünket szeretetérzelemmel, magas rezgésű életenergiával. Talán.

Sardna Argis


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése