Együtt érezni.
Az ember minél több fájdalmat feldolgoz, annál több együttérzés lesz benne. Valakit megszeretni, érzelmileg kötődni kezdeni. Mit jelent érzelmileg kötődni? Azt, hogy nekünk is fáj, ha a másikat bántják, mert szeretjük, mert érzelmileg összenőttünk vele, egyek vagyunk. Együtt érzünk vele. Ami neki öröm, az nekünk is öröm. Ami neki fáj, az nekünk is fáj.
Emberek vagyunk, külsőleg nagyon hasonlítunk, de belül nagy különbségek lehetnek. Nem mindenki tud szeretni, nem mindenki tud kialakítani erős érzelmi kötelékeket, lelkileg összeforrni egy másik élőlénnyel. Minden ember egyedi, minden embernek saját tapasztalatai vannak az érzelmeivel kapcsolatban. Van aki a saját gyermekével sem képes érzelmileg összeforrni. Vagy a háromból csak eggyel. Csak egyet tud szívből szeretni, csak egynél fáj neki is, ami a gyermeknek fáj, csak eggyel tud őszintén együtt örülni.
Ha sok szeretet van bennünk, ha erős érzelmi kötelékeket tudunk kialakítani embertársainkkal, akkor másképp állunk az idegenekhez is. Ha tudjuk milyen érzés szeretni, tudjunk, hogy milyen lelki fájdalmaink vannak a másik ember végett, akivel érzelmileg összekötődtünk, - akkor kétszer is meggondoljuk, hogy bántsunk e valakit, mert tudjuk, hogy nem csak neki fogunk fájdalmat okozni, hanem azoknak is, akik együtt éreznek vele, akik érzelmileg össze vannak kötődve vele, akik szeretik. Az ember minél jobban tud szeretni, minél jobban képes összeolvadni egy másik lélekkel, annál együtt érzőbb, óvatosabb az idegenekkel is. Ha tudjuk, hogy milyen fájdalmas lehet nekünk valami, akkor nem kívánjuk másoknak sem. Akiben sok érzés van, az már ritkábban bántja embertársait.
Vannak olyan emberek, akik hidegek, akik nem képesek szeretni, érzelem mentesek, tárgyakként tekintenek embertársaikra. Könnyen okoznak fájdalmat, mert nem értik, nem tudják mit jelent a lelki fájdalom, nincsenek érzelmeik. Azt emberi lélek végig megy egy fejlődési cikluson, mi alatt egyre nagyobb lesz, egyre könnyebben olvad összes a többi lélekkel. A ciklus elején nem képes kapcsolódni, a fejlődési folyamat befejeztével a lélek állandóan összekötve marad az összes élőlény lelkével. Amíg nem vagyunk képesek szeretni, egyetlen lélekkel sem összekapcsolódni, addig mindig csak ÉN-nek érzékeljük magunkat. A szeretet által, már a kettőből egy lesz, a szerelmesek egynek érzékelik magukat. Régen könnyen ölt a magyar nép. Idegen embertársainkra tárgyakként tekintettünk. Ahogy ma is sok törzsnél hideg vérrel ölik egymást, brutális, állatias, érzelem mentes cselekedeteik vannak.
A lélek minél nagyobb az emberben, annál könnyebben szeret, annál könnyebben együtt érez. Annál jobban MI vagyunk-nak kezdi érzékelni magát, az ÉN vagyok helyett. A Földön különböző lélekcsoportok élnek ebben a pillanatban is. Az ősi egyiptomiak szerint körülbelül 700xor kell megszületnünk, meghalnunk, hogy kifejlődjön a lelkünk, hogy az ÉN-t teljesen felváltsa a MI vagyunk érzés. Hogy akkora energiát képviseljünk, akkora lelkünk legyen, amellyel már könnyedén összeolvadunk a többi lélekkel.
Minél több fájdalmat feldolgozunk, elfogadunk, megbocsájtunk, - annál több együtt érzés lesz bennünk, annál nagyobb lelkű emberek leszünk. Az ember azt veszi észre egy trauma feldolgozása után, hogy nem tapossa el a rovarokat, hogy úgy kezd érezni egy kutya felé, mint egy ember felé. Hogy könnyedén összekötődik érzelmileg egy állattal. Hogy befejezi bántani őket, megenni őket, mert képessé válik együtt érezni velük. Érzi a bánatukat, érzi az örömüket. Megvilágosodva az emberek, érzik az összes élőlény lelkét a Földön. Érzelmileg összekötődnek az összes emberrel, állattal. Mindent, és mindenkit szeretnek. Megvilágosodva kifejlődött az emberben a lélek, elérte az utolsó reinkarnációját, miután az ősi egyiptomi misztérium iskolák tanítása szerint állandó tudatot kap a teremtőtől, elhagyja az élet-halál ciklus körforgását.
Nem könnyű mindenkit szeretni egy olyan helyen, ahol a legtöbb emberben még fiatalabb lélek van, még nehezebben kötődik össze bárkivel, és értelmezhetetlen számára a gondolkodásunk, tetteink. Az érzelmet csak érti meg az ember, ha megérezte. Az érzelmet nem lehet elmagyarázni, azt át kell élni. Amíg nincs saját tapasztalat, addig hihetetlen egy másik ember számára, hogy úgy kötődhetünk egy állathoz, mint ő a gyermekéhez. Addig bolondnak néznek. Addig olyan mintha ördögök között kellene élned. Szeretet nélkül kellene élned. De ez sem véletlen, ez a környezet adja meg a léleknek az utolsó vizsgához a körülményeket. Az elfogadás leckéjét. Végignézni az emberi brutalitást ítélkezés nélkül, megértve, hogy nem képesek megérteni az érzelmeket, még sok reinkarnációnak, sok szenvedésnek kell eltelnie, hogy egy nap ők is érezni kezdjenek,.Hogy egy nap ők is maguktól fedezzék fel önmagukban az új érzéseket, változást, és akkor önmaguktól változtassák meg gondolkodásukat, tetteiket. Nem hibáztathatunk azért egy embert, mert nem tud együtt érezni, ezt nem lehet üzletben megvenni. Nem hibáztathatjuk, hogy érzés nélkül agyoncsap egy kutyát, vagy egy másik embert. Még fiatal benne a lélek. Nekünk kell megértőnek lenni, nekünk kell megérteni hol vagyunk, miben veszünk részt, nekünk kell megtanulni szeretettel elfogadni a tudatlanságot. Nekünk kell példát mutatni, tanítani a fiatal lelkeket, hogy minél hamarabb ők is elérhessék a fejlettebb lélekszinteket, ahol már több a szeretet, nagyobb az energia.
Ha bántja a kutyádat, nem tudja hogy milyen fájdalmat okoz, és te haraggal válaszolsz, akkor olyan leszel, mint ő. Szeretet mentes. Nem segíted a fejlődését. Ha egy ilyen nehéz helyzetben képes vagy szeretni, azzal az energiával már megérinted, már átadsz neki, már elgondolkodtatod, már segíted a fejlődését. Szenvedni kezd, megbánja a tettét, megszólal a lelke, növekedni kezd. Nehéz a pokolban jónak lenni, de ez az utolsó lecke a felemelkedés előtt. Nehéz végignézni, hogy a tudatlan, érzelem mentes fiatal lelkek tárgyakként bánnak az állatokkal. Nehéz uralkodni az indulatokon, amikor bántanak minket azokon az embereken, állatokon keresztül, akikkel összeforrtunk érzelmileg. De ilyen esetekben is szeretet kell, hogy maradjon a szívünkben, ilyenkor is meg kell bocsájtanunk, ilyenkor is el kell viselni a fájdalmat, a szenvedést, - mert ez adja meg az utolsó energiákat, hogy teljesen kifejlődhessen a lelkünk, hogy feltétel nélkül mindenkivel összeolvadhassunk, mindenkit szeretni kezdhessünk! A folyamat végére már nem tudunk fájdalmat érezni, akkor sem ha össze vagyunk kapcsolódva valakivel. Megértjük, hogy a mi lelkünket is a fájdalom fejlesztette ki, hogy a nehéz élethelyzetek, a szenvedés, a lehetőségek a megbocsájtásra, - voltak azok az élethelyzetek, amikor növekedhetett bennünk a lélek. Megértjük, hogy senkit nem kell megmenteni a szenvedéstől, nem rossz történik vele, hanem végigjárja azt az utat, amit Jóisten tökéletesen eltervezett erre az életére, amelyben megvannak azok a fájdalmas leckék, amelyek által újra növekedhet a lelke, közelebb kerülhet a teljes kifejlődéshez. Már nem látjuk rossznak a rosszat, együtt érzünk, de nem érzünk haragot, indulatot. Szeretjük, és tudjuk, hogy ha megmentenénk, akkor elvennénk a fejlődés lehetőségét. Tudjuk, hogy minden élethelyzet isten által eltervezett, tökéletes, - még a legnehezebb is. Tudjuk, hogy családunkban, környezetünkben azért vannak fiatalabb lelkek, hogy megadják nekünk a magasabb energiaszintekhez szükséges nehéz élethelyzeteket. Hogy olyan helyzeteket teremtsenek, amelyeket igazán nehéz megbocsájtani. És elfogadjuk, hogy szándékunk ellenére olyan élethelyzetek alakultak ki, amelyek által lehetőséget adunk barátainknak, családtagjainknak a megbocsájtásra, fejlődésre. Egymást segítjük a kifejlődésben.
A magyarok bolondnak, őrültnek nézik a hollandokat, angolokat, hogy beengedik a házba a kutyát, kannapén alszik, fürdőszobában zuhanyozzák. Őrültnek nézik őket, hogy miért éreznek együtt a bevándorlókkal, idegenekkel. Őrültnek nézik a liberális eszméket, hogy mindenkit elfogadnak a társadalomban olyannak, amilyen. Afganisztánban bolondnak, őrültnek nézik a magyarokat, hogy egyenrangú partnerként bánnak a nőkkel. Hogy nem lehet senkit megkövezni magyarországon. Hogy nem lehet az utcán megerőszakolni a nőket. Sok ember él a világon, sok lélekcsoport, kívülről hasonlóak vagyunk, de belül nagy különbségek lehetnek! Amiket addig nem ért meg az ember, amíg nem érezte át. Amíg a fájdalom nem fejlesztette ki a lelkét egy magasabb energiaszintre. Addig érthetetlenek a tetteink egymás számára. Csak akkor megérthetőek, ha felismertük, hogyan működünk, van elegendő önismeretünk a tudatunkról, lelkünkről, fejlődési folyamtokról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése