Van időm.
Mikor volt utoljára olyan érzésed, hogy sok időd van? Milyen érzés az? Olyan, hogy nem, érzel késztetést, kényszert, hogy az órádat nézegesd. Napok telhetnek el, hogy egyszer sem nézel az órádra. Egyszer csak feleszmélsz, hogy azt se tudod milyen nap van, napok óta nem követed az időt. Mert bőven van belőle. Sok időd van. Csak olyankor figyeljük az időt, amikor kevés van belőle. Amikor félünk.
Ez nagyon érdekes jelenség. Az ember minél jobban fél, annál erősebb késztetést érez, hogy az órájára tekintsen. Olyan, mintha minél gyorsabban azt akarná, hogy vége legyen annak, ami épp történik. Minél gyorsabban valahol máshol akar lenni, egy másik időpontban, ahol jobb érzései vannak. Valamiképp az emberi elme ezt az időhöz köti, abban bízunk, hogy eltelik az idő, akkor eltűnik a nyomasztó érzelmi állapot is. Megszűnik a félelem. Ha pedig olyat csinálunk, amit szeretünk csinálni, ami közben jó érzéseink vannak, szeretetet érzünk félelem helyett, - olyankor nem érezzük az időt. Megszűnik az időérzékelésünk. Nem tudatosítjuk, hogy órák telnek el. Nagyon meglepődünk, amikor végül hosszabb idő után, újra az óránkra tekintünk. Hogyan telhetett el ilyen gyorsan ennyi idő. Ugyanígy amikor nagyon félünk valamitől, és az óránkra tekintünk, olyankor azt mondjuk, hogy nem igaz, hogy még csak ennyi idő telt el. A tanár feleltet, - van esély, hogy még téged is kihívhat, nagyon várod, hogy végre kicsöngessenek. El innen minél gyorsabban, ez most egy félelmetes hely, helyzet, időpont, azt akarom, hogy minél hamarabb vége legyen. A diák az óráját nézegeti, és nem hiszi el, hogy az utolsó ellenőrzés óta csak fél perc telt el, olyan érzése volt, mintha legalább öt perc eltelt volna. Bármikor, amikor olyan helyen vagyunk a térben, egy olyan időpontban, hogy félelmet érzünk, rossz érzéseink vannak, valamit nem szeretnénk tovább csinálni, olyankor nagyon felerősödik az időérzékelésünk, erős késztetést érzünk az idő gyakori ellenőrzésére. És torzul a helyes érzékelésünk, úgy érezzük, hogy több idő telt el, mint a valóságban eltelt idő.
Bármikor, amikor félelmet érzünk, felerősödik az időérzékelésünk. A félelem érzése erősen kötődik az időérzékelésünkhöz. Akkor is félünk, ha még kihívhat a tanár, és akkor is félünk, ha valamit nem tudunk időre befejezni. És akkor is ha olyan tevékenységre vagyunk kényszerítve amit nem szeretünk csinálni. Mindhárom esetben mániásan elkezdjük sűrűbben ellenőrizni az időt. Azt várva, hogy minél gyorsabban elteljen. Ha a tanár feleltet, ha egy fontos feladatot határidőre kell tejesítened, és már bőven elvagy késve, - és akkor is ha péntek délután olyan részlegbe osztanak be a gyárban, amit ki nem állhatsz. Mindhárom esetben felerősödik az időérzékelésed, kényszeresen, mániásan sűrűbben kezded ellenőrizni az időt.
Bármikor amikor szeretetet érzünk, megszűnik az idő érzékelésünk. Minél hosszabb ideig maradunk szeretet érzelmekben, annál jobban megszűnik. Egy bizonyos ponton elfelejtjük az időt. Azt sem tudjuk milyen nap van, év van, hány évesek vagyunk. Ez egy nagyon furcsa tapasztalás, de akik megvilágosodnak, azok megélik ezt. Gyerekkorban amíg az elme kevésbé volt fejlett, addig nem érzékeltük az időt. Azt sem tudtuk mit jelent a felnőtteknek az idő fogalma. Hiába mondták, hogy szombaton, vagy holnap megyünk a mamához, - nem értettük mit jelentenek ezek a fogalmak. Az örök jelenben éltünk, a MOST pillanataiban. Egyik pillanatról a másikra. Amikor elmegyünk kirándulni egy nagyon szép helyre, napok óta jól érezzük magunkat, jó érzés ott lenni, ahol éppen vagyunk, szeretjük azt csinálni amit éppen csinálunk, akkor a folyamat elkezd visszaváltozni, az időérzékelésünk elkezd megszűnni. A félelem érzékelésünk elkezd megszűnni. Napok után már elkezdünk összekeveredni, hogy milyen nap van, mennyi lehet az idő. Minden olyan esetben, amikor szeretetet érzünk, az időérzékelésünk elkezd megszűnni. Amikor a szerelmünkkel vagyunk, úgy eltelik a nap, hogy egyszer sem tekintettünk az óránkra. Nem értjük a nap végén, hogyan telhetett el ilyen gyorsan a nap. Amikor valamibe nagyon belemerülünk, valamit nagyon élvezünk, belefeledkezünk, olyankor is jelentkezik ez a furcsa tapasztalás. Elfelejtettük az időt egy kis ideig, nem vettük észre, hogy este lett, hogy elkéstünk valahonnan.
Meg kell tanulnunk úgy élni, hogy nem érezzük az időt. Aki korán kel, aranyat lel. Ha korábban ébredsz fel, akkor azt gondolod, hogy mára több időd lesz. Ehhez a gondolathoz társulni fognak az érzelmek is, egész nap több szeretetet fogsz érezni. A félelmet az elménk hozza létre, ami szorosan kötődik az időérzékeléshez. Ha megtalálod a kiskapukat, akkor kicselezed az elméd, megtanulhatsz úgy élni, hogy van időd. Mert valóban van időd, csak az elméd játéka, hogy egész nap úgy érzed, hogy sietned kell, el ne késsél valahonnan, mintha határidőkre élnél, határidőkből állna az egész életed. Félelemmel lenne kitöltve az egész életed. Meg lehet tanulni úgy élni a nyugati világban, ahol minden időhöz van kötve, hogy megszűnik az időérzékelésünk, megszűnik a félelem érzékelésünk, tartósan belekerülhetünk a szeretet érzelmi állapotba. Csak az elménket kell megtanulni kicsit igazgatni. Ezt pedig legegyszerűbben az időérzékelésen keresztül tehetjük meg.
Van időd. Olyan sok van, hogy nem kell foglalkoznod vele. Nem kell kényszeresen egyfolytában az órádat figyelned. Oszd fel a napjaidat több részre. És állítsd be a telefonodon az időzítőt, hogy jelezzen, ha egy szakasz eltelt. Például délelőtt dolgozol három órát. Otthonról teszed ezt. A gyárban az emberek az ebédszünetben teljesen kikapcsolnak, teljesen elfeledkeznek az előző tevékenységükről, és nem gondolkodnak a következő munkaszakaszon, csak az ebédidőre koncentrálnak. Ha otthon vagy, olyankor könnyen összefolynak a szakaszok, nehezen kapcsolsz ki, készenlétben maradsz, azon agyalsz, hogy kaja után hol folytatod. Keveset vagy az összes figyelmeddel a mostban, a pillanatban, abban, amit épp csinálsz. Állítsd be az időzítőt reggel, és törekedj arra, hogy egyszer sem kezded a délutánt, vagy az ebédidőt tervezgetni, addig nem gondolkodsz, amíg nem szólal meg az időzítő. Mintha ez a három óra lenne az utolsó három óra az életedben, vagy ezen a bolygón. Mintha nem lenne tovább, nincs tovább mit tervezgetni. merülj bele mélyen abba a tevékenységbe idő nélkül, amit épp csinálsz. Tudd, hogy bőven van időd, ha lejár akkor majd jelezni fog a telefonod. És az ebédidőnél újra állítsd be. Öltözz át az ebédidőhöz, hallgass zenét az ebéd idő alatt, ezekkel a pici dolgokkal mind segítesz az elmédben megtalálni a kiskapukat. Megszabadulhatsz a félelemtől, elkezdhetsz szeretetben élni. Olyan lesz, mintha meditálnál egész nap. Tenned kell érte, állítgatnod kell a telefont, gondolat gyakorlatokat kell végezned. De nem kell örökké. Egy hét kitartás után, már annyira kikapcsolsz majd, mintha nyaralásból érkeznél haza. Egyre könnyebben fogsz az összes figyelmeddel a mostban megjelenni, egyre kevésbé lesznek rossz érzéseid, félelem érzéseid, egyre kevésbé fogod kényszeresen követni az idő múlását. Úgy fogod érezni, hogy egyre több időd van, egyre türelmesebb leszel, és egyre egészségesebb.
Valamint ez az út vezet a megvilágosodáshoz is, ami az ember valódi életcélja. Minél hosszabb ideig maradsz szeretetben, időérzékelés nélkül, annál több életenergiával töltődsz fel. Ha elérsz egy magasabb életenergia szintet, és képes vagy tartósan kiegyensúlyozva megmaradni benne, akkor az emberi DNS változni kezd, felébrednek magasabb érzékszerveid, új képességeid jelennek meg. Erre képesek vagyunk, ezt tette Jézus, Buddha, és az összes megvilágosodott is. Képesek vagyunk ha legyőzzük az időt, a félelemet, az elmét. És ezt nem teszi meg helyettünk senki. Ezt magunknak kell felismerni, hogy valóban másképp érzékeljük az időt az egyes érzelmi helyzetekben, valóban köze lehet ennek az elmeműködésünkhöz, és valóban megtanulhatjuk úgy használni az elménk, hogy szeretetet érezhessünk. Amíg ezek a felismerések nem születnek meg, addig maradunk a mókuskerékben, addig születünk újra, meg újra, -, amíg egy nap fel nem ismerjük, és tudatosan el nem érjük a felemelkedéshez szükséges tartós életenergia szintet. Egy nap a hernyó átalakul pillangóvá. Többször nem kell újra születnie. Többé nem veszíti el a megszerzett tudatot. Hogyan lehetséges ez? Hát úgy ahogy ide leírtam. Ezt kell tennünk a saját elménkkel, ez az út. Egyáltalán nem egyszerű, de legalább már logikailag megérthető, már elvan magyarázva mit kell tennünk. Gyakorolni kell, figyelni magunkat, hogy mennyire sikeres egy-egy gyakorlat, mennyire sikerült utána szeretetet érezni, mennyire szűnt meg az időérzékelésünk, mennyire lassultak le a lépteink, evésünk. Sok jele van. Addig kell gyakorolni, tanulni, amíg mestere leszünk a saját testünknek, elménknek, teljesen tudatosan határozzuk meg, hogy az összes figyelmünkkel, idő nélkül, - a mostban lehessünk, szeretetet érezhessünk. Hogy úgy éljünk, mint akik körül folyamatosan megszűnt a világ, csak az a tér létezik, ami az öt külső érzékszervünkkel felfogható. Nincs más tér, helyszín a fejünkben, nincsenek gondolatain. A térrel együtt megszűnik az idő is. A kettő elválaszthatatlan. Megszűnik körülötted a világ, és azzal együtt az időérzékelésed is. Ekkor érzel szeretetet. Minél jobban megszűnik, minél jobban belesüllyedsz abba a térbe, ahol a testeddel, öt érzékszerveddel épp vagy, annál nagyobb szeretetet kezdesz érezni, és annál kevésbé tudod értelmezni az idő fogalmát. Belefeledkezni a játékba, mint gyerekkorodban. Belefeledkezni az életbe. Ez a felemelkedés útja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése