Látni, nem csak nézni.
Amikor kirándulni szoktam, olyankor figyelem az embereket. Várakozok a benzinkúton, amíg a társam fizet, és azt figyelem, hogy a mellettem lévő autóban kik ülnek. Milyen színű a hajuk, milyen ruha van rajtuk, milyen öregek, kire hasonlítanak. Vagy a tengerparton ülök, várom az ebédet, a társam elment kezet mosni, és én figyelem a pincér ruháját. Vagy a napernyő mintázatát. Ha a társam mellettem van, olyankor beszélgetünk, olyankor nem vagyok figyelmes az emberekre, mert a társam leköti a figyelmem.
Amikor itthon vagyok, olyankor hiába fizet a társam a benzinkúton, akkor se látom az embereket. Nézek a szomszéd autó felé, ők még azt is hihetik, hogy őket nézem, de nem látok belőlük semmit, nem fogok fel semmit. Meg nem mondom két perc múlva, hogy milyen autó állt mellettünk, kik voltak benne. Gyerekkoromban itthon is olyan volt, mintha kirándulnék. Mindig mindent megfigyeltem. Az embereket, az autókat, házakat, tájat. Majd valami történt velem, és észre se vettem, hogy többé nem figyelek, nem vagyok jelen, valahol máshol jár a figyelmem. A gondolataim világában, valahol az időben, valahol az elmém világában. Várakozok a benzinkúton, nézem a szomszéd autót, de nem látom. Viszont látom, ahogy bevásárolok, mit veszek, mikor teszem ezt. Vagy látom, hogy mit mondott reggel a főnököm, vagy a testvérem. Mozizok. Gondolatképek áramlanak az elmémben, a világom, amit megfigyelek. Ott vannak a vágyaim, terveim, céljaim, valamint a fájdalmaim, sérelmeim. Olyannyira sok figyelmem elvon, hogy nem marad figyelmem felfogni a körülöttem lévő világot. Nem vagyok jelen. De akkor kirándulás alatt miért sikerül?
Nem vesszük észre ezeket a tudati változásokat, nem vesszük észre, hogy elcsendesült az elménk, kikapcsolt, - hogy nem zakatolnak folyton folyvást a gondolatok, gondolatáramlatok, hogy teljesen felszabadult a figyelmünk. Csak azt tudjuk, hogy jó érzéseink vannak, nyugodtak vagyunk, nézelődünk, könnyedén megfigyeljük a környezetünket, embereket, tájakat. Jelen vagyunk. Azt sem vesszük észre, hogy egy hét kikapcsolt állapot után, sokkal egészségesebbek vagyunk, sokkal jobb a kedvünk, és jobban forog az agyunk. Nem, vesszük észre, nem próbáltunk egy IQ teszet kirándulás előtt, majd utána, nincsenek tudományos mérési eredmények ezekre a metafizikai folyamatokra. Nem tudjuk, hogyan működik az elménk, az életenergia rendszerünk, nem tudatosítjuk mikor vagyunk kikapcsolva, és mikor nagyon aktív az elménk. A depressziós ember egész nap hangyát keres. lehajtott fejjel él, járkál, abszolút nincs jelen, az összes figyelmét beszippantotta az elméje. Nagyon egészségtelen állapotban van. Sokat foglalkozunk az egészségünkkel, a televízióból dőlnek a gyógyszer reklámok, közben legnagyobb hatással az egészségünkre az elmehasználatunkkal vagyunk. Nem látszik kívülről, ki mennyire van kikapcsolt állapotban, kik azok akik látnak az utcán, és kik azok, akik csak néznek. Szélsőséges esetben már látszik, a depressziós jellegzetesen lógatja a fejét, a teljesen kikapcsolt elméjű késztetést érez, hogy széttárja a karjait, és az ég felé nézzen.
Nehéz felismerni ezeket a folyamatainkat, és nehéz megtanulni tudatosan kikapcsolni az elmét. megtanulni az önvizsgálatot, mely során felismerhetjük, hogy épp mennyire aktív az elménk, mennyi figyelmet von el, és megtanulni a módszereket, amivel kikapcsolhatjuk. Hogy ne csak kiránduláskor nyerjük vissza a gyerekkori egészséges állapotot, ne csak gyerekkorunkban legyünk élettel teliek, vidámak, energetikusak, hanem törekedjünk arra, hogy felnőtt korban is minél többet legyünk a teljesen kikapcsolt állapotban. Hogy lássunk, ne csak nézzünk. A spirituális tanítások sok módszert kínálnak, hogyan csendesítsd el az elméd. Gyerekkorban még nem tudtad az idő fogalmát értelmezni. Az csak az elme kifejlődésével jelenik meg. Az idő érzékelésünk össze van forrva az elmeműködésünkkel. Ha nem érzed az időt, ha nem érzel késztetést, hogy napokon keresztül az órádra nézz, az azt jelenti, hogy napok óta figyeled az embereket, a tájat, napok óta kikapcsoltál. Kirándulás alatt azt se tudod milyen nap van, és nem is nagyon érdekel. Minél erősebben érzed az időt, minél többször nézed az órád, annál jobban az elmédben vagy a figyelmed nagy részével. Ha legyőzöd az időt, akkor legyőzöd az elméd. Ébredj fel reggel egy órával korábban, húzd fel az időzítőt egy órára, és mond magadnak, hogy ez az óra a tiéd. Tudd, hogy ha eltelik, akkor úgy is jelezni fog a telefon. Mond magadnak, hogy most nem gondolkodok semmin, most egy órát magammal foglalkozok, vagy rendet rakok, vagy olvasok, vagy bármit, - lényeg hogy ez alatt az óra alatt ott leszek az összes figyelmemmel ahol vagyok, látni is fogok, nem csak nézni. Minél gyakrabban megcsinálod ezeket az órákat, annál jobban visszaáll a természetes állapotod, újra megjelensz a jelenben, mint gyermekkorodban tetted. Megváltoztál, vissza kell változnod, ha egészséges, boldog akarsz lenni. nagyon csalóka a változás, nehezen veszed észre, mint egy parazita, ami azt eteti a gazda testtel, amit ő akar. Ilyen az elme. észre se vettük, hogy eluralt minket. Hogy elszívja az életenergiánkat. Nagyon ébernek kell lenni, hogy felfedezzük, és nagyon sokat kell filózni, mire rájövünk a változásra, különbségekre. Rájövünk, hogy kirándulás alatt látni szoktuk az embereket!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése