Keresés ebben a blogban

Printfriendly

2018. december 22., szombat

Nyitva van az arany kapu

Nyitva van az arany kapu


Tegnap éjjel legyőzte a fény a sötétséget, mától elkezdnek hosszabbodni a nappalok. Tegnap éjjel volt a téli napforduló. Tegnap volt a legrövidebb nappal, és a leghosszabb éjszaka. Az ősi világ emberei, - nem csak a magyarok, hanem az összes népcsoport, - különös figyelmet szenteltek ennek a kozmikus eseménynek.

Ma sokkal okosabbak vagyunk, tőzsdézünk, műanyagot gyártunk, villanyautóval közlekedünk, műholdakat küldünk a bolygók köré. Ma már nem érdekelnek minket őseink hagyományai, bölcsességei, - mondván, már sokkal okosabbak vagyunk. Engem se érdekelt, egészen addig, amíg figyelmes nem lettem, pár furcsaságra, amikre egyedül a magyar népi bölcsességekben találtam választ. Sose gondolkodtam el azon, hogy népmeséink, néphagyományaink, akár tudományos megfigyeléseknek is köszönhetők. Hisz annyi hagyomány van, tele van velük az egész év. Biztosan nagyon unatkoztak még ezek az emberek, nem volt Tv, kevés ember volt a Földön, sokszor unatkozhattak, és ilyenkor népmeséket, néphagyományokat találtak ki, hogy valamivel elüssék az időt.

De ez nem így van. 2012 december 21-én Földünk, a Napunkkal együtt utazva, a kozmosz egy olyan területére ért, ahol magasabb a tér energiaszintje. Ennek köszönhetően a Föld elektromágneses hálózatának rezgésszintje emelkedni kezdett, melynek eredményeként, az emberek agyhullámai változni kezdtek. Éberebbek lettünk pár év alatt, több mindenre felfigyelünk lényünkkel kapcsolatban. Könnyen figyelmesek vagyunk az érzelmeinkre, testünkben történő változásokra. Az átmenet több évtizedig is eltarthat, a váltás után egy teljesen új emberiség fog élni a Földön. A napjainkban jellemző alvás alatt tapasztalható Théta agyhullámok, ébrenlét alatt is normálisak lesznek. Ezen a frekvencián az ember oktalanul eufóriát, szeretetet, boldogságot érez. Az emberiség visszatér a paradicsomba, mindenki boldog, szelíd, békés, bölcs lesz. Az állatok megszelídülnek, a növények tudatosabbak lesznek, az emberiség egy magasabb életenergia szintre emelkedik. Ezt az összes vallás megjósolta, eljön az idő, amikor visszatér a fény. Mi nem tudtuk felfogni, hogy érzelmi állapotunk, akár euforikus érzelmi állapotunk, oktalanul függhet a Föld elektromágneses hálózatától. A régiek tudták ezt. Azért tudták, mert bölcsek voltak, a bolygónk már utazott a kozmosz ezen szakaszában, mi spirális mozgással utazunk a térben, időszakonként visszatérünk ugyanabba a térbe, csak egy oktávval feljebb. Így tértünk vissza 13 ezer év után a fénybe. Ezek a Föld jin, és jang ciklusai. 26 ezer év egy ciklus, amely során az emberiség megokosodik, majd elbutul. Amikor a frekvencia megemelkedik, a tudat kitágul, a Béta agyhullámokat felváltják a Gamma agyhullámok. Ami körülbelül olyan számítógép cserét eredményez az agyban, amilyen különbség a napjainkban használt számítógépek, és a húsz évvel korábban használt számítógépek között található. Ennek eredményeként elkezdünk éberebbek lenni, megnövekedett felfogással, elkezdünk tudatosak lenni az érzelmekre, emberi energiákra, kozmoszt átható energiákra. Az átmenet ideje kérdéses, egyesek szerint egy napciklus alatt megtörténik, ami 11 év körüli időhossz, mások szerint két napciklusig is eltarthat a frekvenciaváltás. Ez alatt az időszak alatt káosz törhet ki a Földön, mert sok ember energiarendszere nyomásnak érzékeli a magasabb feszültség szintet.

Amikor az emberiség átalakul, az ősi tudás visszatér, újra felismerjük a kozmikus igazságokat, újra megértjük az összefüggéseket. Hatalmas tudás tárul fel előttünk, amely technológiailag is kihasználható, valamint egy olyan kor küszöbén állunk, ahol az emberi élet meghosszabbítható lesz. Alapban sokkal hosszabb lesz a Théta hullámok végett, napközben is töltődni fogunk életenergiával, de ezen felül is képesek leszünk tudatosan életerőhöz jutni. 2018-ból nézve, még a csodák korának küszöbén állunk. De ahogy a rezgésváltás megtörténik, az emberiség szuper elmével kezd rendelkezni, nagyon gyorsan tudáshoz jutunk, újra természetes lesz az ősi rend. Ha valaki kinyitja a bibliát, akkor az első oldalakon családfák vannak, ahol az emberek átlagéletkora 800 év körüli. Noé nem száz évet élt itt a Földön. Az emberiség történelmében elkezdődik egy új ciklus, amely euforikus boldogságot kínál, és hatalmas tudást. Nagyobbat, mint az utolsó ciklusban, mert eggyel magasabb oktávon tértünk vissza. A piramisok, ősi kőgyűrűk újra értelmet nyernek, megértjük, hogyan tudunk fizikailag összekapcsolódni a Föld elektromágneses hálózatával. Olyan járműveink lesznek, amelyek legyőzik a gravitációt, téren, és időn át tudnak majd utazni. A téren, és időn át olyan tudatok világaival vesszük fel a kapcsolatot, amelyek más dimenziók lakói. Népmeséink tündérei, koboldjai, óriásai, mitológiai lényei, valószínű nem a fantázia szüleményei. Nem fog kelleni moziba járni, kulturális sokkban lesz részünk, de az emelkedett felfogásunknak köszönhetően, könnyen befogadjuk majd a kitágult valóságot.

Sok ezer év telik majd el, amely során a kezdeti energiaszint fokozatosan elkezd majd süllyedni. Egyre jobban visszatérünk a spirálon a sötét kozmosz részek felé, ahol egy oktávval magasabb sötétség vár ránk, majd sok ezer év múlva. A tudás halványulni fog, az emberek visszatérnek Béta agyhullámokra, felfogó képességük lecsökken majd. Úgy fognak a Föld energiát kihasználó technológiai építményekre bámulni, ahogy ma a majmok bámulják az autóink. A Föld ciklikus energiamozgásairól szóló tudás, idővel elhalványodik majd, az éberség csökkenésével, értelmüket veszítik, az emberek öntudatlanul kiszolgáltatottá válnak az energiáknak. Csak a néphagyományokban, népmesékben marad meg a tudás, ahogy napjainkban is.

De én már érzem, elkezdtem felébredni, elkezdtem felfigyelni az összefüggésekre. Elkezdtem tudatos lenni az életenergiáimra, amelyek érzelmekként, gondolatokként, álmokként tudatosíthatók. Furcsa változást tapasztaltam az elmúlt két hónap során, amire nehezen találtam válaszokat. Majd kiderül a néphagyományból, hogy halottak napjától számítva, november elejétől, egészen a december 21-ig, erőteljes negatív energiaáramlás van, amikor a sötétség erői uralják az emberiséget. A legerőteljesebb nap december 13-ka, amikor rengeteg ember panaszkodott rossz álmokra, rossz közérzetre. A boszorkányok napja, a magyar néphagyomány szerint. Majd napfordulókor kinyílik az aranykapu, és a fény legyőzi a sötétséget, fényes energiák ciklusa következik. Ezeket a ciklusokat emberként, erőteljes érzelmi változásokként éljük meg. Én október végig könnyen ébredtem reggel hatkor. A közel két hónap leforgása alatt, rosszul aludtam, nehezen ébredtem. Ma újra kidobott az ágy, újra frissen ébredtem reggel hat órakor. Én már hiszek a mesékben, hiszem, hogy érdemes meríteni az őseink bölcsességeiből, érdemes odafigyelni a néphagyományokra, mert értékes, energiával kapcsolatos tudást hordoznak. Olyan tudást, amely mellett a tőzsde, villanyautó, műhold, - csak gyerekjáték. Talán.

Nyitva van az aranykapu. A sötét korszakokban is van pár nap napforduló idején, amikor az energia felemelkedik. Ezekben a napokban a szeretet visszatér a Földre. Három napig nyitva van az aranykapu, ilyenkor ünnepeljük meg a fény, a szeretet megszületését. Ez az időszak a szeretet ünnepe. Sok ember lelkét legyőzte a sötétség november eleje óta, sokan összevesztek, sokan sértegették egymást. Az elkövetkező három napban lehetőség nyílik a megbocsájtásra, elengedésre, olyan energiák áramolnak, amelyek megkönnyítik a megbocsájtást. Minden egyes megbocsájtással erősebbek leszünk, egyre könnyebben tartjuk meg fényünket a sötét időszakok alatt is. Így fejlődünk.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése