Mindannyian azt tanultuk a környezetünktöl, a szüleinktöl, barátainktól, hogy ha valami különleges dolgot akarsz, akkor arra várni kell. Jó sokat. Lehet ezt is a vallás segítette vagy idézte elő. Úgyanis ott van szó a megváltó eljöveteléröl. Hogy majd jön egy valaki, aki megváltsa a világot, az emberiség büneit. Így hát nem is kell az ember csak imádkozzon egész nap, és aztán jönni fog egy idegen lény aki megváltsa őt minden elkövetett bünétől.
És szép lassan arra következtetünk mi emberek, hogy ha valami jó dolgot kívánsz, akkor arra várni kell. És egész életünkbe arra várunk hogy
Erre most ezt a nagyon tanulságos tanmesét tudom felhozni példaként.
Richard Bach írta ezt a tanmesét.
Egy kristálytiszta vizű, nagy folyó mélyén különös lények éltek. A folyó csendesen hömpölygött felettük a maga természetességével – nem törődve azzal, hogy éppen fiatal vagy öreg, gazdag vagy szegény, jó vagy gonosz lény felett halad el. A lények a folyó medrében lévő gallyakba és kövekbe kapaszkodva éltek.
Görcsösen kapaszkodtak, hogy ellenálljanak a folyó áramlásának, ebből állt az életük, ezt tanulták születésük pillanatától fogva.
Egy napon azonban az egyik lény így szólt:
- Elegem van már ebből a folyamatos kapaszkodásból. Bár nem látom a szemeimmel, de bízom a folyóban, hogy tudja, merre tart. Nem kapaszkodom tovább görcsösen, hadd vigyen az áramlat arra, amerre akar. Belehalok az unalomba, ha csak kapaszkodnom.
A többiek csak nevettek rajta, és ezt mondták neki:
– Te megbolondultál! Ha elengeded az ágadat, az áramlat, amit annyira imádsz, hozzávág a kövekhez és szétzúzza a testedet! Biztos lehetsz benne, hogy hamarabb belehalsz abba, mint az unalomba!
De ez az egy lázadó lény nem törődött a többiek véleményével: elengedte az ágát és átadta magát a folyó áramlásának. Hozzá is csapódott a sziklákhoz keményen, ám miután nem volt hajlandó újra belekapaszkodni az ágakba, a folyó szépen egyre feljebb emelte a mélyből. Immár szabad volt, és sziklához sem csapódott többé.
A folyómederben élő lények pedig elkezdtek ámuldozva beszélni róla:
– Nézzétek, csoda történt! Egy olyan lény, mint mi, de ő repülni tud! Eljött a Megváltó, hogy megmentsen mindannyiunkat!
A folyó áramlásával sodródó lény ekkor így szólt hozzájuk:
– Kicsivel sem vagyok több nálatok. Ha én Megváltó vagyok, akkor Ti is azok vagytok. A folyó mindannyiunkat felemel, ha elég bátrak vagyunk, hogy elengedjük a görcsösen szorított ágainkat. Mert ez az életünk igazi értelme: az utazás, a kaland!
A többiek azonban még nagyobb áhítattal kiáltozták:
– Eljött a Megváltó!
És mire újra felnéztek, társuk már a folyó áramlásával haladva eltűnt a szemük elől. Ők pedig magukra maradtak, és továbbra is görcsösen kapaszkodva az ágaikba elkezdtek legendákat gyártani a Megváltóról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése