Keresés ebben a blogban

Printfriendly

2018. március 24., szombat

Használd a tudatos álmodás programozását megoldhatlannak tűnő feladatokra.

Tudatos álmodás - belénk van programozva, csak újra meg kell tanuljuk használni.


Álmunkban mindent meg tudunk tenni, ott mi írjuk a történetet, úgy ahogy akarjuk, ezt nevezik tudatos álmodásnak. Ha eddig nem álmodtál úgy hogy te tudtad írányitani az álmaidat, akkor itt az ideje gyakorolnod. Én muszályból megtanultam, még 5-6 éves koromban. Igen, muszályból. Mert másként nem tudtam leszokni az éjszakai ágybapisilésről. Úgyanis még ebben a koromban is az ágybapisiltem éjszakánként. Aztán elkezdtem gondolkodni hogyan oldjam meg. A szüleim csak szidtak, persze nem rosszindulatból, hanem mert ők így probálták megoldani a helyzetet. Más megoldást nem ismertek, ha ismertek volna, biztosan alkalmazták volna. Mert ők szerettek engem. Elkezdtem figyelni a jelekre. 
Mikor? Miért? Hogyan? 

Egy pár nap, vagyis éjszaka útán, észrevettem hogy mindig azt álmodom hogy nagyon kell pisilnem, és mindig kiszaladtam egy gyönyörü udvarba, csodálatos udvar volt, zőld fűvel, gyümölcsfákkal, virágokkal. Eleinte mindig megcsodáltam a kert szépségét. Mindig úgyanahhoz a fához szaladtam, és elkezdtem pisilni. Közben ez a valóságban is megtörtént. Aztán kezdtem kisérletezni. Ha nem ahhoz a fához szaladok? Ha inkább megkeresem a vécét? Mindhiába. Hiába mentem álmomban a vécére, az ágy igy is pisis lett.

Végül megkaptam a megoldást. Adtam egy programot magamnak lefekvés előtt, hogy amikor meglátom azt a bizonyos fát, ébredjek fel. Csodák csodája. Sikerült. És ment is egy pár napig, de aztán hirtelen más fát választottam, és újból megkezdödött az ágybapisilés. Újraprogramoztam az álomból való felébredést, erre az új fára. És amikor változott a hely ahová pisiltem, mindig újraprogramoztam. Pár ilyen programozás útán, rájöttem hogy sokkal egyszerübb ha azt a programot adom meg, hogy amikor kiszaladok az udvarba, ébredjek fel. 

De ennek a megoldásnak volt egy hátulűtője is, elveszítettem ennek a csodálatos kertnek a látványát, a szépségét többé nem tudtam megcsodálni. Sem álmomban sem a valóságban, úgyanis ez a kert csak az én álmaimban létezett. És ami még érdekes, hogy sosem változott, a fák mindig úgyanolyan görbék voltak, és mindig tele voltak virággal. Így hát újra kellet programozzam az álmaimat. És ezzel a sok programozással, elsajátítottam ezt a teknikát, amit azóta alkalmazok, főleg amikor megoldhatatlannak tűnő feladatba űtkőzők. Ilyenkor már csak az is elég ha azt mondom: Aludjunk egyet erre, holnap meglássuk. Erre a kijelentésre már be is indul ez az álmodásprogramozás mechanizmusa.

Sőt ezt a technikát használhatod ébresztőnek is.
Történt úgyanis hogy kicsit késöbb, olyan 14-15 éves lehettem, amikor egyik reggel fel kellett kelni korán, arra már nem emlékszek hová kellett útazni, és az ébresztőóra egy rádióóra volt, amelyik ha elvették a villanyt, egyszerüen elfelejtett reggel ébreszteni. És megtörtént. Épp aznap éjjel elvették az árramot, és nem csengetett. Aztán volt nagy lotás-fútás hogy elérjem a búszt, amit el kellett érjek. Ezútán leteszteltem a programozott ébredést, és csodák-csodája, müködik. Este lefekvéskor megmondod, fel akarok ébredni reggel 6-kor. Persze nem garantált hogy egyből sikerülni fog. Nekem mindig sikerül. Csak gyakorolnod kell, és meglátod, neked is megy. 

Amikor azt írtam hogy megoldhatatlannak tűnő feladatokat is meg lehet ezzel a módszerrel oldani. Szerintem a nagy feltalálok is álmukban kapták meg a megoldásokat, amikor olyan falakba űtkőztek, amin nem sikerült nappal átjútni. Így születtek meg a nagy felfedezések. Nagyon sok feltaláló, koztük Nicola Tesla is, elismerte hogy rengeteg ötlet jött álmában, és reggel amikor felkelt, gyorsan lejegyezte azt, és csak útána kezdett el gondolkozni hogy mit is jelent vagy mire használható az amit megálmodott.

Este amikor a fejed a párnára hajtod, mielött álomba merülnél, probáld felidézni az aznapi eseményeket, megoldatlan feladatokat, és kezdj el siránkozások és sopánkodások helyett megoldásokat találni. Nem mindig sikerül, de idővel rájössz hogyan használd ezt a képességed és meglátod hogy mennyivel több feladatot tudsz ezzel a modszerrel megoldani. Főleg olyanokat amiket nappal nem sikerült. Erre mondják hogy aludjunk eggyet rá, aztán holnap meglássuk. Ez a holnap meglássuk, valójában ha használod ezt a módszert, te reggelre már tudod a megoldást.
Csak egy kis akarat és bátorság kell. Kezdd el például a programozott ébredéssel gyakorlatózni.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése