Keresés ebben a blogban

Printfriendly

2018. március 25., vasárnap

A palackozott víz története

A palackozott víz valójában még a XIX-ik század elején kezdödött, amikor azt Erdélyből, pontosabban Bórszékröl kezdték szállítani Budapestre, és mindezt szalmával bélelt szekereken, üvegkorsókban. Ez a pár száz kilométeres út, több napot is igénybe vett.


De most nem erröl akarok irni, hanem az amerikai úgynevezett PET palackokba zárt vízről, és annak a bevezetéséről. A multinacionalista cégeknek, akkor van profitjuk, ha az embereket be tudják csalni az üzletbe, olyan nélkülözhetetlen termékek megvásárlásával mint például a víz. Éppen ezért, szükségük volt az embereket rávenni hogy az általuk árúsitott víz sokkal egészségesebb és jobb mint az olcsó csapvíz. És nem volt könnyü dolguk, hiszen a palackozott víznek az ára, szinte ezerszer drágább mint a csapvízé. És mégis sikerült. Úgyanis 1 köbméter csapvíz kábé 1 euró, ez 1 000 liter víz, miközben a palackozott vízet 1 liter víz is 1 euró. 

Annie Leonard (Tárgyaink története, A kvótakereskedelem története) környezetvédelmi aktivista a Víz Világnapjára időzítette új filmjét A palackozott víz történetét. Az amerikai premierrel egyidőben magyar felirattal is élvezhető a film a Diverziti Egyesület jóvoltából.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése