A mennyország és a pokol megismerése.

A mennyország és a pokol megismerése.

Egyszer egy ember megkérdezte Istent, hogy milyen hely a Mennyország, és milyen a Pokol. Sokat hallott már róluk prédikációkból, olvasott róluk könyvekben, de nagyon szerette volna saját szemével is látni mindkettőt. Bizonytalanságát és őszinte kíváncsiságát látva Isten egy ajtóhoz vezette őt, amelyen keresztül egy nagy terembe léptek be.

A terem közepén egy hatalmas bogrács körül emberek ültek, és mindegyikük kezéhez egy nagyon hosszú nyelű kanál volt kötve. A bográcsból ínycsiklandozó illat áradt, a körülötte ülők mégis rendkívül soványak és gyengék voltak. A kanállal ugyan el tudták érni az ülőhelyükről a bográcsot, azonban a szájukba nem tudták tenni az ételt, mert a hosszú nyél ebben megakadályozta őket.

Mindenki a saját kanalával erőszakosan próbálta odébb csapni másokét, hogy hozzáférjen a bográcshoz, akinek pedig ez sikerült, és még merni is tudott az ételből anélkül, hogy valaki kiverte volna azt a kanalából, az kétségbeesetten igyekezett valahogy a szájához juttatni a kanalat – de mindhiába. Az egész termet áthatotta a gyűlölet és az ellenségeskedés.

„Ez itt a Pokol.” – törte meg a látogató döbbent csendjét Isten, majd kivezette őt a teremből, és egy másik ajtóhoz léptek. Ez az előzőhöz nagyon hasonló terembe nyílt: itt is egy nagy bogrács állt középen, amelyből szintén nagyon finom illat áradt, és itt is körbe ültek az emberek, akiknek egy nagyon hosszú nyelű kanál volt a kezükhöz kötve – pontosan úgy, ahogy az előző teremben lévőknek. Az itteniek azonban egyáltalán nem voltak soványak, hanem jókedvűen beszélgettek, és nemcsak szemmel látható, de érezhető is volt, hogy mindenki nagyon jól érzi magát.

„Ez pedig a Mennyország.” – mondta Isten.

„Ezt nem értem…” – nézett rá komor tekintettel a látogató. Nem erre számított. Nem is tudott mit kezdeni a látvánnyal, hiszen mindkét teremben ugyanazok a körülmények voltak, mégis óriási különbséget tapasztalt az emberek hangulatában és állapotában.

„Figyeld őket még egy kicsit.” – mondta neki Isten, és az ember így is tett: leült egy kis időre a mennyországban, és nézte, hogy mit csinálnak az ott élők. Hamarosan arra lett figyelmes, hogy az emberek a bogrács felé nyúlnak a hosszú nyelű kanalaikkal. Ők azonban nem úgy csinálták, mint a Pokolban élő társaik, nem egymás kanalát csapkodva próbáltak ételhez jutni, hanem türelmesen kivárták a sorukat, majd a saját kanalukkal valamelyik társuk szájához emelték az ételt. Mindenki sorra került, mindenki kapott valakitől ételt, és elégedetten mosolyogva fogyasztották el az ízletes falatokat.

Ekkor az ember arcán is megjelent a mosoly. Megértette a lényeget.